Hétvége, hétvége

Még le sem értünk Balatonra, csak elhaladtunk a kapu előtt, és megláttuk, hogy a szomszéd rövid, sportosra megstuccolta a húszéves nyírfa ágait, mert megítélése szerint a nyírfától düledezik a több mint száz éves vályogháza, már tudtam, hogy eseménydús hétvégénk lesz.

És nem is csalódtam.

A gyerekek azonnal elkezdtek pezsegni, Marci azonnal meg akarta nézni a döglött rókát, amit az egyik tuja alatt találtunk, és végül, felidézve Tom Sawyert meg a szemölcsirtást a döglött macskával, megengedtem neki. Borinak szerencsére nem voltak ilyen vágyai, ő csak a padlásfeljárót próbálta meg meghódítani, és sikerült is neki, úgy kellett remegő lábbal lehoznom, mert vele ellentétben én igenis félek a lépcsőn már 30 centis magasságban is, nem hogy három méteren.
Persze ki kellett hozni a kis házat meg a kockát meg a nagy zöld játéktárolót, amit aztán ki lehetett borítani, és akkurátusan az ölembe pakolni minden darabot, az összes homokozóformát meg buborékfújót meg az összes biszbaszt Tessék, anya! felkiáltással.

Marci csak simán felmászott mindenre, még a szél sem fújta le, Bori meg persze ment utána, és ez a Balaton-parton lett a legnyilvánvalóbb, ahol először megvizsgáltuk a szerencsétlen döglött siklót, amely valószínűleg sütkérezni akart a bicikliút betonján, de átment rajta egy biciklis állatbarát. Aztán sajnos képtelen voltam ott tartani a pockokat a napos tóparton, de nem léptünk bele abba a rettenetesen nagy oszló haltetembe sem, amely már valószínűleg hónapok óta díszíti a fövenyt.

Végül a rozsdásodó mászókánál táboroztunk le, ami az én gyerekkoromban volt utoljára lefestve, tehát mintegy harminc éve, és aminél a szél majd letépte a fejemet, de a gyerekek csak jöttek-mentek-másztak, Borit úgy kellett leszednem onnan, mert csak mászott és mászott és mászott. Este a változatosság kedvéért még találtunk egy döglött egeret a fotel alatt (de ez legalább az én lelkemen szárad, mert én raktam ki az egérmérget), volt egy kis cirkusz is a vacsoránál, ám végül is az este főszereplője meglepő módon a gázbojler lett, mert miután Marcit megfürdettem, a bojlert mintha megszállta volna egy démon, lobogott benne a láng és sistergett veszettül, úgyhogy inkább lezártuk. És adódott a kérdés, honnan akasztunk le vasárnap reggel egy bojlerszerelőt.

De ez a kérdés is megoldódott, mert amikor Vettel nyilatkozott épp, milyen nehéz is volt megnyernie a maláj nagydíjat, a bojlerszerelő, hiába tartózkodott egy szerelőaknában, csak felvette a telefont, és megígérte, hogy átjön délután. Ám hiába jött, a bojlert nem tudta megjavítani, így ezt a feladatot nem tudtk teljesíteni, pedig közben a szomszéddal is beszéltem, és nem, nem vesztünk össze végleg, végül is túl régóta ismerjük egymást, meg aztán azt azért beláttam, hogy úgyis ő van itthon, és abból jól nem jöhetünk ki, ha összerúgjuk a patkót.

Így aztán mindenhol hagytunk egy-egy kulcsot, aztán mégis visszamentünk, mert a nagy sietségben, hogy a jó kis cukrászdát nyitva találjuk, elfelejtettük lekapcsolni a villanyt, viszont kapukulcs már nem volt nálunk, tehát mászhattam be és ki a kerítésen, hálistennek nem hiába fohászkodtam, mert nem akadt be a lábam, és nem estem akkorát, hogy beleremegett volna a déli part, legfeljebb egy kicsit ügyetlen voltam, nagy cucc. Lényeg, hogy a cukrászdát is elértük, és hogy nem találtunk aznap egyetlen döglött állatot sem.