Húsvét

Idén nem volt nagy húsvét, olyannyira, hogy még tojást sem festettünk, például azért, mert nagypénteken itt rostokoltam a gép előtt, és még hiányzó anyagokra vártam hiába, és összesen annyi időm maradt, hogy elrongyoljak a Sparba délután a meglepetésekért. Isteni szerencse, hogy sikerült elhoznom az utolsó SW-nagykönyvet, Borinak vettem egy kizárólag rózsaszínben és lilában pompázó homokozókészletet, de a játékboltos bácsi itt a sarkon felvilágosított, hogy hiába szeretnék SW tetoválást, olyan nincs, hát lett helyette kártya, Borinak meg plüss katicabogár, ha már állandóan a katicabogár elveszett pöttyeiről kell olvasnom neki.

Marci persze meg volt veszve az ajándékokért, de Borit még nem érintette meg mindez, pedig Marci kizárólag az ő ajándékait találta meg eldugva a fák meg a bokrok között, a saját térdvédőjére már csak este bukkant rá, pedig az ott volt a cseresznyefa legalsó ágvillájában.


És persze lenn lenni állati jó volt, már fázni se fáztunk, Marci őrjöngött az utcabeli gyerekekkel, fociztak meg esőerdőset játszottak az árokparton és az árokban, meg megmászták a kőrisfát a kapu előtt (Sz. fenn is akadt, úgy kellett lehozni), Bori meg szedte a pitypangot, túrta a földet, és már majdnem lett homokozója is, csak a homok bizonyult túl kevésnek, de majd legközelebb. Aztán megjöttek E-ék, és a két kiscsaj rögtön ment a kisházba meg krétával rajzolgattak, meg mesét hallgattak meg randalíroztak együtt - bár K. tagadhatatlanul visszafogottabb természet Borinál. És hálistennek locsoló se jött az idén egy se, így a mai hajmosást is megúsztam.

Nagy... nagy...

- Ma már sokan nem mennek oviba, Marcikám. 
- De miért, anya?
- Mert ma már nagycsütörtök van... holnap meg nagypéntek...
- Aha, anya, és húsvétkor mi lesz? Nagyon nagy vasárnap?

Marci levele a húsvéti nyúlnak

Kedves húsvéti nyúl, 


szeretettel köszöntelek én, Marci. Kérem szépen, hozzál nekem egy Star Wars-os újságot, egy Star Wars-os tetkót és egy Rex-jelmezt. Ha megvan, akkor köszönöm szépen az ajándékokat, és várlak jövő húsvétkor. 


Addig is vigyázz magadra. 


Utóirat: Testvérem, Bori nagyon szereti a cicákat, ezért neki légy szíves hármat hozzál. 


MA-RCI
BO-RI

Találós kérdés

Hatvanas években készült, rogyásig ismételt magyar kalandfilmsorozat, főszereplő Zenthe Ferenc, mi az?
Marci szerint: A Hentes kapitánya.

Megalapozza a napom...

...amikor Cs. távollétében vasárnap reggel fél hétkor arra ébredek, hogy a csaknem hatéves, tündöklően okos gyerekem úgy kurjongat , hogy zeng tőle a ház: Aaaaanyaaaa, gyere! Nem tudom kitörölni a fenekeeeeeeem!

Nem értem

Sportnapot szervez az óvoda. Közhírré is teszik, a plakátot megkapom egy anyukától. Kinyitom, ránézek, kiszúrok két helyesírási hibát, és gyorsan válaszolok, hogy ezt meg azt javítani kellene, valamint felajánlom Cs. nevében, mintegy rejtett kritikaként, hogy legközelebb szívesen megtervez hasonló plakátot. Szó szó követ, mint kiderül, a plakátot az óvodában készítették, és nem javítanak a szövegen, mert az úgy jó, ahogy van, nincs abban hiba semmi.

Oké, szívük joga, nem kötelező helyesen írni, nem visz el senkit a rendőr két hiba miatt. Csak azt nem értem, ha az óvoda annyira proponálta tavaly, hogy a szülők betonozzanak az udvaron mint botcsinálta útépítő munkások, akkor a szakszerű segítséget miért nem fogadják el? Sokkal jobb korrektor vagyok, mint építőmunkás. Nem járna jobban mindenki, ha a szülők azt csinálnák, azzal segítenének az ovinak, amihez konyítanak is?

Marci kérdez

Várjuk az esti mesét a Duna tévén, előtte a hihetetlenül unalmas Élőképek című műsor megy, amelynem egyetlen jellemzője, hogy halál unalmas képeket mutat határon túli területekről. Általában Erdélyből, de most Szlovákiából, II. Rákóczi Ferenc szülőházából.

M: Ez mi, anya?
É: Ez II. Rákóczi Ferenc szülőháza.
M: II. Rákóczi Ferenc? Az ki?
É: Hát hadvezér volt. Meg nagy földbirtokos.
M: Mi az, hogy földbirtokos?
É: Akinek sok földje van. Aki nagyon gazdag ember. De ez régen volt, ma már nincsenek ilyenek.
M: És II. Rákóczi Ferenc előbb halt meg, mint Mátyás király?
É: Nem, később.
M: Jó, de legalább Mátyás királynál dolgozott?

Hétvége, hétvége

Még le sem értünk Balatonra, csak elhaladtunk a kapu előtt, és megláttuk, hogy a szomszéd rövid, sportosra megstuccolta a húszéves nyírfa ágait, mert megítélése szerint a nyírfától düledezik a több mint száz éves vályogháza, már tudtam, hogy eseménydús hétvégénk lesz.

És nem is csalódtam.

A gyerekek azonnal elkezdtek pezsegni, Marci azonnal meg akarta nézni a döglött rókát, amit az egyik tuja alatt találtunk, és végül, felidézve Tom Sawyert meg a szemölcsirtást a döglött macskával, megengedtem neki. Borinak szerencsére nem voltak ilyen vágyai, ő csak a padlásfeljárót próbálta meg meghódítani, és sikerült is neki, úgy kellett remegő lábbal lehoznom, mert vele ellentétben én igenis félek a lépcsőn már 30 centis magasságban is, nem hogy három méteren.
Persze ki kellett hozni a kis házat meg a kockát meg a nagy zöld játéktárolót, amit aztán ki lehetett borítani, és akkurátusan az ölembe pakolni minden darabot, az összes homokozóformát meg buborékfújót meg az összes biszbaszt Tessék, anya! felkiáltással.

Marci csak simán felmászott mindenre, még a szél sem fújta le, Bori meg persze ment utána, és ez a Balaton-parton lett a legnyilvánvalóbb, ahol először megvizsgáltuk a szerencsétlen döglött siklót, amely valószínűleg sütkérezni akart a bicikliút betonján, de átment rajta egy biciklis állatbarát. Aztán sajnos képtelen voltam ott tartani a pockokat a napos tóparton, de nem léptünk bele abba a rettenetesen nagy oszló haltetembe sem, amely már valószínűleg hónapok óta díszíti a fövenyt.

Végül a rozsdásodó mászókánál táboroztunk le, ami az én gyerekkoromban volt utoljára lefestve, tehát mintegy harminc éve, és aminél a szél majd letépte a fejemet, de a gyerekek csak jöttek-mentek-másztak, Borit úgy kellett leszednem onnan, mert csak mászott és mászott és mászott. Este a változatosság kedvéért még találtunk egy döglött egeret a fotel alatt (de ez legalább az én lelkemen szárad, mert én raktam ki az egérmérget), volt egy kis cirkusz is a vacsoránál, ám végül is az este főszereplője meglepő módon a gázbojler lett, mert miután Marcit megfürdettem, a bojlert mintha megszállta volna egy démon, lobogott benne a láng és sistergett veszettül, úgyhogy inkább lezártuk. És adódott a kérdés, honnan akasztunk le vasárnap reggel egy bojlerszerelőt.

De ez a kérdés is megoldódott, mert amikor Vettel nyilatkozott épp, milyen nehéz is volt megnyernie a maláj nagydíjat, a bojlerszerelő, hiába tartózkodott egy szerelőaknában, csak felvette a telefont, és megígérte, hogy átjön délután. Ám hiába jött, a bojlert nem tudta megjavítani, így ezt a feladatot nem tudtk teljesíteni, pedig közben a szomszéddal is beszéltem, és nem, nem vesztünk össze végleg, végül is túl régóta ismerjük egymást, meg aztán azt azért beláttam, hogy úgyis ő van itthon, és abból jól nem jöhetünk ki, ha összerúgjuk a patkót.

Így aztán mindenhol hagytunk egy-egy kulcsot, aztán mégis visszamentünk, mert a nagy sietségben, hogy a jó kis cukrászdát nyitva találjuk, elfelejtettük lekapcsolni a villanyt, viszont kapukulcs már nem volt nálunk, tehát mászhattam be és ki a kerítésen, hálistennek nem hiába fohászkodtam, mert nem akadt be a lábam, és nem estem akkorát, hogy beleremegett volna a déli part, legfeljebb egy kicsit ügyetlen voltam, nagy cucc. Lényeg, hogy a cukrászdát is elértük, és hogy nem találtunk aznap egyetlen döglött állatot sem.

Végül is nem meglepő

...mert hát mekkora primadonna már, még alig múlt kétéves, és csak azt a pelenkát adhatom rá, amelyikre áldását adja, azt a ruhát veszi fel, amit jónak lát, utána meg kimegy a tükörhöz, és közli először a tükörképével, aztán velem, hogy Boji szép, és az allűrjei sem hétköznapiak, mert csak a mackós kanalat hajlandó egyáltalán megfogni, reggelente választ, motorral, avagy biciklivel óhajt-e bölcsődébe menni, és akkor a rettenetes raplikról még nem is beszéltünk, szóval Honthy Hanna tanulhatna tőle, mégis meglepett, amikor azt hallottam dünnyögni játék közben, hogy jaj, tyitya, eszem azt a cöpp kis szád...

Április 4-ről szóljon az ének

Nagyon szeretek mesét olvasni, és sokszor olvasok is a gyerkeknek. Sajnos azt nehezen tudom megállni, hogy ne legyek részrehajló, és - olykor despotikus eszközökkel is - ne próbáljam befolyásolni őket. Azaz vacak dolgokat nem (szívesen) olvasok, például Anna, Peti, Gergőt kerek perec megtagadtam, de a nagy imádatra való tekintettel a Star Wars-képregényeket az újságnak csúfolt kiadványból olykor hajlandó vagyok elolvasni.
A saját régi könyveimet pedig nagyon nagy élvezettel olvasom. Marci igen jó alany, a Bárány Boldizsárt például már másfél évvel ezelőtt elolvastam neki, és magam is igen meglepődtem, hogy értette, bírta, és követte a nem könnyű sztorit. Most télen Misi meséivel volt ugyanígy (nemsokára megpróbálkozunk a Sárkányos mese igazábóllal is - hadd szokja a posztmodernt meg az intertextualitást).

Anyunál a legfelső polcról halásztam le a Minden napra egy mesét is már lassan hat hete, és valóban, lelkiismeretesen olvasunk belőle minden este. (Néha külön vetélkedés is megy a meseolvasásért, mert Borinak ugyanazt kell elolvasni minden este és néha napközben is, az meg nem olyan érdekes ötszázadszorra.)
365+1 mesét összegyűjteni nem kis munka, tisztelettel adózom a szerkesztőnek, főleg, hogy láthatólag gondosan végezte a munkáját, odafigyelt a jeles napokra, láttam, külön mese foglalkozik a bolondok napjával, a karácsonnyal, és van mindenféle mese benne, népmese, műmese, japán, kínai, norvég, indai, angol, de még afrikai is.

Amikor vége van a mesének, Marci mindig megkérdezi, mi lesz a holnapi mese címe. Meg a holnaputánié. Meg az az utánié. És szépen el is olvasom neki. A szombaton azonban megdöbbentem a kettővel következő mese címén: Az okos harckocsi. Aztán az első sorra esett a tekintetem: Zagorulko elvtárs páncéloskatona volt. Először nem tudtam hova tenni Zagurolko elvtársat a harckocsijával, aztán bevillant. Ez az április 4-re rendelt mese. Hát persze. Ez a történet 1976-ban legalább annyira aktuális volt (bár fehér- és vöröskatonákról van benne szó), mint a karácsonyra vagy a szökőnapra rendelt tematikus mese.

Az Anna és Petinél is működő ízlésterror életbe lépett. Úgy döntöttem, nem olvasom el az okos harckocsi történetét. A mai mese a bátor tengelicéről szól, arról, hogyan hozta le az első tavaszi napsugarat a földre.

A helyesírásról

Mindig szerdán van leadás. Sőt igazából már kedden el kell küldeni  mindent, szerdán elkészül az imprimatúra, csütörtökön indul a gép. Így aztán elvileg péntek délutánig készen kell lennie mindennek, ha valami gond van itt-ott, legyen idő javítani. Elvileg. Mert a gyakorlatban persze soha nincs így.
Kedden délután már kezdtem vakarózni, mikor várhatom a hamvas kis marketingasszisztenstől illetve annak asszisztensétől az egyik most induló óóóóóóóriási akció felhívását. De nem történt semmi. Este 6-kor némi noszogatásra felhívtam. Nem tudja, nem tudja, várja az olvasószerkesztőtől. Este negyed tízkor kaptam meg a levelet, benne a csatolmánnyal - pusztán továbbküldték, így szépen látható, hogy az asszisztens asszisztense 14:20-kor megkapta, ám csak este 9 óra után küldte tovább. Szerdán reggel érdeklődtem, ugyan mi történt, a válasz - iskolában voltunk - sajnos csak rontott a dolgon (és még jobban felpaprikázott). Valószínűleg ennek tudható be az is, hogy miután az anyag elkészült, a további levelezésből kimaradtam, így abból is, hogy a már helyes szövegbe sikerült belejavítania egy-egy partnernek, ami csont nélkül átment a kolléganőkön. Így esett, hogy az a felhívás, amely külön jutalmat ígér a legjobb helyesírású pályázónak, két helyesírási hibával jelenik meg.