Ha én szerkesztő lennék

...mondjuk a D*** tévében (hahahaha), és arról kellene riportot készítenem, hogy a Három királyfi intézet babaköszöntő zászlót terveztet - ne csak azt jelezze gyászlobogó, ha valaki meghalt, az új életeket is köszöntse zászló -, akkor lehet, hogy nem a program koordinátorát kérdezném erről, aki egyrészt éveinek zsenge számát tekintve valószínűtlen, hogy szült már akár egyszer is (és innentől fogva nehezen hihető, hogy ő a legmegfelelőbb ember arra, hogy társaival együtt népszerűsítse a nagycsaládos létet). Második riportalanyomnak nem az első, ránézésre féléves gyerekét a karján hordozó, harmincas kismamát kérdezném, aki persze elmondja, hogy a világ legnagyobb boldogsága a gyerek, ő nem is érti, miért nem szülnek többen. Ha én szerkesztő, esetleg szerkesztő-riporter lennék, lesben állnék az óvodák és az iskolák előtt. És ott vadásznék a szülőkre. Sajnos, innentől fogva borul a koncepció, mert az - esetleg már többgyerekes - anyukák elmondanák, miért nem szülnek többet. Hogy a világ legnagyobb boldogsága a gyerek gyönyörű lózung (ami nem cáfolja az igazságtartalmát), de enni kell, élni kell, odaérni a gyerekért időben, mert a gyerekintézmények véletlenül sem igazodnak a munkahelyek időbeosztásához, ha beteg a gyerek (ami megesik), mindenki megoldja, ahogy tudja, a munkahelyi meló után a házimunkának és a gyereknevelésnek az égegyvilágon semmiféle rangja, társadalmi megbecsülése nincs, de az a minimum, hogy mindenkinek legyen mosott-vasalt ruhája, és a lakásban is legyen rend és tisztaság, és ha bármit el kell intézni egy (esetleg több) kisgyerekkel, az perceken belül igazi kanosszajárássá fajul, mert nem fér fel a babakocsi a buszra, mert ha unatkozik a gyerek a bankban, akkor az ügyintéző húzza a száját, rosszabb esetben ki is oktat, és mert akármit is mond akárki, ez a társadalom jelenleg nem kedvez a gyerekeknek és a gyerekeseknek. Bármekkora mellénnyel is hirdetik.