A pesszimizmus ára

Borinak folyik az orra. Nem nagyon, csak úgy, ahogy februárban ez szokás. A bölcsiben már másodszor szólnak, hogy rettenetesen taknyos, ezen mindkét alkalommal meglepődtem (őszintén). Az mondjuk nem vitás, hogy éjjelente nyugtalanabbul alszik, mint általában. Én meg rettegek, nehogy elkezdjen jó szárazon, krupposan köhögni. Úgyhogy amikor mára virradóra már negyed egykor felsírt, az első álmomból felébredve arra következtettem, legalább 3-4-szer kel majd, jobb, ha ott maradok mellette. Bori ezek után hang nélkül átaludta az éjszakát, így reggel negyed nyolckor, kifacsart tagokkal, macskásan ébredhettem arra, hogy Bori áll az ágyban, és hozzám beszél, és hogy fázik a derekam, mert megint lecsúszott rólam Marci gyerektakarója.