Hétvégén kivettünk másfél nap szabit az életünkből. A gyerekeket összepakoltuk, a kiságyat, az etetőszéket, a három plüssmacskát, egy plüssvakondot, öt kiló könyvet, a mindenféle ruhát és pótruhákat és kiszállítmányoztuk az egész hóbelevancot Ürömre. Itthon ugyanezt előadtuk a saját holmijainkkal, a játék állatokat zakó és gálacipő meg nejlonharisnya helyettesítette, valamint a felsimerés, hogy nincs egy valamirevaló, fölvehető férfiing a birtokunkban. Délre aztán került minden, és hipp-hopp két és fél óra alatt le is értünk Pécsre. Nagyon-nagyon jó volt találkozni a szárazra vetett búvárokkal, akik legtöbbjével hónapok óta vagy még régebben nem láttuk egymást, és felvenni velük a fonalat megint, különböző korú, érdeklődésű és szinte minden tekintetben eltérő emberekkel, akikben mindössze az a közös, hogy néha neoprén (esetleg trilaminált) ruhát húznak, és lemennek a víz alá.
A bálra mindenki jól kicsípte magát, anyu már a múlt héten hozott nekem egy tucat ruhát, válasszak, és választottam is egy nagyon szépet, feketét, masnikkal, elöl-hátul jó mélyen kivágott, meg is dicsérték többen, de a legnagyobb döbbenetet mégiscsak Cs. keltette, amikor (szerintem kifogástalan) öltöny-nyakkendőben megjelent a bálteremben. És még táncoltunk is, igaz, nem egymással, de jövőre muszáj lesz változtatni ezen az állapoton, hogy együtt legfeljebb addig jutunk, mintha közösen egy zongorát taszigálnánk ide-oda. Fél háromkor szállingóztunk fel a szobába, a zenekar akkor épp Péterfy Borival buzdította a közönséget, hogy hajoljon bele a hajába. Vasárnap aztán négyesben sétáltunk a pécsi belvárosban, aztán halászleveztünk Paks határában, kora este értünk a pupákokért.
Mintha kicseréltek volna.
lájk és képet, pls.
VálaszTörlés