Az eltűnt idő

A papától kaptunk egy nagy csomag szemes kávét, így mostanában Cs. szokott darálni frissen 15-20 dekát, amennyi belefér a tartóba. Tegnap kora délután gyanútlanul nyitottam ki a bödönt, és amint hirtelen megcsapott a friss kávéillat, nem volt konyha, nem volt Óbuda, nem volt V. utca sem, és nem február eleje volt, hanem május, én pedig tízévesen lépkedek a P. úton, rajtam a szép új sárga nyári ruhám, fehér zoknival és fehér szandállal, a késő délutáni nap besüt a közön a sziget felől, kezemben negyed kiló Karaván kávé, félfinomra darálva, megyek haza éppen a kávé-tea boltból, a kis selyempapír csomag melengeti a tenyeremet, még langyos a kávé, ahogy pár perce kizúdult a kávédarálóból, a néni akkurátusan visszatöltötte a sztaniolzacskóba, aztán becsomagolta selyempapírba, és én viszem, és menet közben oda-odadugom az orrom a tasakhoz, és mélyen beszívom a kávéillatot, aztán befordulok az első sarkon hazafelé.