2016. augusztus 31., szerda

Csonyolódik a belekmény

Szóval életem és vérem a sportért, a sportolókért, a sportegyesületekért, és minden létező igyekezetemmel támogatom a gyermekeim fiam sportpályafutását. Sajnos keserű szájízzel kell tapasztalnom, hogy az igyekezet mintha nem lenne kölcsönös, és a sportegyesület közel sem támogatja az én boldogulásomat, a sokat emlegetett családéról nem is beszélve.
 Mert egyébként nem tudnám mire vélni,
- az egyhetes edzőtábort miért vasárnap kezdődött és szombaton ért véget, tehát két hétvégét is érintett
- de egyénileg utazott mindenki, magyarán buszt nem szervezett az egyesület, pedig a pénzbe belefért volna
- szombat du. tájékoztattak, hogy hétfőn _mégsem_ lesz edzés (azaz lehetett volna hétvégét elcsúsztatni, ha tudja az ember, de nem tudta)
- a holnaptól érvényes edzésidőbeosztást ma délután kaptuk meg
- a heti öt edzést négy különböző helyszínre sikerült szervezni
. amiből egy kivételével az összes legalább félórás buszozással megközelíthető.

És még az iskola el sem kezdődött.

2016. augusztus 30., kedd

Logikusék

É: - Jaj, jaj, na... nem. Nem érem el. Hol a sámli?
B: Marci hátha eléri.
É: Tényleg. Marcikám, vedd le nekem azt az izét a polc végéből légy szíves.
M: Azt?
É: Azt.
M: Tessék.
É: Köszönöm, nagyon köszönöm.
B: Marci lesz anya sámlija!
M: Azért nem állhatsz rám, anya.

2016. augusztus 29., hétfő

varázsige

Egyetlen egyszerű mondatot kell mondanom, ha azt szeretném, hogy Bori békésen, belefeledkezve órákig legózzon,
Ezt:
- Borikám, szeretnék kiporszívózni, légy szíves, pakold el a legót a szőnyegről!

2016. augusztus 25., csütörtök

Csak a szépre emlékezem

Elkezdtem írni egy bejegyzést, hogy jaj, mennyire szerettem volna elmenni evezni, mert evezni mennyire király dolog, és ellentétben a búvárkodással, gyerekekkel is lehet csinálni. És régóta szeretnék elmenni evezni nagyjából bárhová, de maradjunk a rögvalónál, és kinéztük az Ipolyt, és szívós munkával legyőzve az elém tornyosuló akadályokat (gyerekek, nevezetesen Marci szájhúzása, a kölcsönzős vacakolása, akinél váratlanul elfogytak a kölcsönözhető túrakenuk), a nyögvenyelős készülődés után elindultunk itthonról negyedórás késéssel, pedig már kedvem sem volt az egészhez. A helyszínen kiderült, hogy mi ugyan pontosan érkeztünk, de az előttünk jövők nem, a kölcsönzős ember (aki egyébként nagyon korrekten később elnézést kért a fenti vacakolásért) tehát késett, aztán kiderült, hogy valamit rosszul néztem, mert jóval többet evezünk, mint ahogy gondoltunk, így aztán a csomagolt enni- és innivaló bizonyult szűkösnek, de aug. 20. lévén nemigen volt nyitva semmi, de Cs. azért csak észrevett szerencsére egy nyitott boltot, úgyhogy legalább vízből feltankoltunk, aztán megérkeztünk, és vízre került a csónak, bele a vízhatlan zsákok, és beszálltunk mi mind.

És azt akartam írni még, hogy megállás nélkül ilyeneket mondtunk felváltva, hogy ki mocorog már megint, meg megint billeg a csónak, meg nem megmondtam, hogy ne fészkelődjetek. Aztán kikötöttünk, Marci átvette a fürdőgatyáját, és épp amikor azt mondta volna, hogy érzem, hogy történik még valami mindjárt, beleakadt a lába a nadrágszárba, és arccal előre óriásit esett a folyóba. Aztán Bori kagylót gyűjtött, Marci fürdött, és ötpercenként nyavalyogtak csokiért/szendvicsért/vízért, a csónakban fészkelődtek, a csónak mocorgott, aztán kérdezgették, mikor érünk már oda, és Cs-val megfogadtuk, hogy legközelebb kettesben megyünk el evezni

De ha öt nap távlatából visszagondolok a szombatra, nem ez jut az eszembe, hanem a víz fölött táncoló szitakötők, az, ahogy végig a Duna torkolatáig előttünk felröppenő és húsz méter után le-leszállt a szürkegém, amit mintha egy napon át üldöztünk volna, az előttünk átsüvítő jégmadarak, a kócsag a száraz ágakon, a hatalmas hal, ami felvetette magát, az a hárséhoz hasonító virágillat, a kis szigeten bátran termést hozó paradicsom növényke. Az evező ismerős fogása jut eszembe, a több mint tíz év távlatából is megtalált mozdulatok, amelyektől másnap kellemesen sajgott a hátam, és legalább egy napig egyenesen tartottam magam. Eszembe jut az aranyfényben fürdő Duna-part, a hazaút során elénk-elénk villanó világbajnok látvány. És bármikor mennék vissza, azonnal, csak több ennivalót csomagolnék legfeljebb.



2016. augusztus 18., csütörtök

A tudomány leánya

- Gólya, gólya, nincsen bugyogója! Gólya, gólya, nincsen bugyogója! Gólya, gólya, nincsen bugyogója! Úgy szeretem ezt mondogatni, anya.

2016. augusztus 16., kedd

Mohó-e a lányom?

- Úgy, és szépen végigtekerünk az utcán, Borcsi. Az utca végén van egy KRESZ-tábla, látod?
- Mi az a KRESZ-tábla, anya?
- Az a tábla, ott, látod? Olyan, mint a mackósajt. Na ott állj meg... állj meg... állj már meg! Hát nem látod, hogy ott a tábla? Nem olyan, mint a mackósajt?
- Az?
- Igen, az. Háromszög alakú. Nem olyan, mint egy mackósajt?
- Végül is de. Csak azt hittem, a teljes dobozra gondolsz.

2016. augusztus 15., hétfő

meleg szava szól át

Onnan kezdem, hogy van egy harmincéves biciklim, és eszem ágában sincs megválni tőle. Igyekszem rendesen gondját viselni, és a környéken van is három bringás, felváltva vittem ide-oda.
Nyár közepén meglazult a lánc, lógott csúnyán, váltani meg nem is tudtam, olyan rettenetesen zörgött. Mivel két hónapja jártam az egyik szervizben, megigazították, és azt javasolták, olajozzam a váltót, de sokkal mélyebbnek tűnt a probléma, úgy gondoltam, elviszem a környék legrégebbi, nagynevű bringásához. Mondom, mi a probléma, a fiatalember a pult mögül néz rám együttérzőn, kérdi, bejelentkeztem-e. Hogy mit csináltam, kérdezek vissza, bejelentkeztem-e, ismétli türelmesen, mert egyébként csak egy hét múlva lesz kész a bringám.
Megköszöntem szépen a felvilágosítást, és tovabringáztam a rettenetes zajokat okádó Lady Csepelen.
Két nappal később egy úr szólított le a patika előtt, vajon tudom-e, hogy lóg a láncom. Mondtam, hogy tudom, Az őszes úr tájékoztatott, hogy arra vár, kinyisson a  szemben lévő (harmadik) biciklijavító műhely. De hiába kellene már nyitva lennie, csak késik, csak késik, pedig micsoda szakember, méltatta az őszes úr, ő már csak hozzá jár, javasolja nekem is, ha végeztem a patikában, ugyan nézessem meg a láncom az aranykezű mesterrel, Tíz perc múlva, amikor kijöttem a patikából, a műhely még mindig nem nyitott ki, az úr feladta a várakozást, és szomorúan távozott.

A műhelyt másnap találtam csak nyitva. Bekopogtattam, egy különcnek látszó fiatalember nyitott ajtót. Megnézte a láncot, azt mondta, cserélni kell, pár napba telik. Mondtam, elmennék dolgozni, visszajövök majd. És a válasz hallatán tudtam, hogy tényleg visszajövök, és otthagyom a biciklit, ameddig kell, és nem jelentkezem be gyorsjavításra a híres-neves szervizbe, mert tizenöt éve, mióta nagyapám meghalt, nem hallottam ezt az igealakot, nem hallottam ezt a mondatot ezt a hangsúlyt, nem hallottam ezt a palatalizált mássalhangzóval kezdődő javaslatot: Akkor gyüjjék vissza később!