Faluvégen

Kérem, a zsákfalu végén, az utolsó ház az utcában is számos programot tartogat.


Reggel például várjuk a péket. Eddig egy helyes asszony vezette a mozgóárus autót, amely a szomszédos városból járt át ide. De hiába voltunk lenn vagy másfél hete, a kedves asszony nem jött, odatelefonáltam hát a pékségbe, miért nem jön, mert igen várjuk. Mert nem jön végig az utcán, mondta a hang a telefonból, az utolsó házig már nem érdemes eljönnie, egyébként is új ember van az autón, aki nem tudta, hogy erre jönnie kell. De azóta jön, a pék néni helyett a pék bácsi, és jó áruja van, szeretjük, puha kifli meg jó túrós táska és a kakaós csiga is nagyon klassz.

Voltunk a könyvtárban is, beíratkoztam, 500 Ft-ért éves tagságot váltottam. Helyes volt a könyvtárosnő, bár Sz. figyelmeztetett, hogy hú, a B. néni nagyon szigorú, mert ő tanítja a matekot is az itteni általános iskolában, de nekem mondjuk nem tűnt szigorúnak, csak barátságosnak, pedig egy matektanár bizonyos helyzetekben még mindig ijesztő lehet számomra is, pedig több mint 25 évvel vagyok idősebb Sz.-nál. A könyvtár állománya leginkább vegyesnek mondható, mérete nagyjából megegyezik az otthoni könyvállományunkkal. Danielle Steel és Turgenyev remekül megfér egymás mellett, de a gyerekkönyvek jók és frissek és elég sok is van belőlük. Kivettünk Pompomot, Agatha Christie-t, Ulickaját. A cédulák szerint ezeket a köteteket senki nem kölcsönözte előttünk.

Este aztán a nap fénypontja a fagylaltosautó, az is jön megszokott időben, jön ám, egy savanyú képű, de nagyon kedves emberrel, és az autóból rendszerint jó zene szűrődik ki, de nem ezért szeretjük, hanem mert a fagyi sem rossz. Van  néha menta meg bodza meg raffaello, sőt egyszer volt bélisz is, arra csak akkor jöttem rá, mi az, amikor hangosan felolvastam. Marci a múlt héten fekete mambát kért, hát vaníliaíze volt, csak a színe olyan, mint a jó balatoni iszap, festett is magának Marci rögtön csinos kis hetyke bajuszt meg kecskeszakállat belőle. Fagyi után kiülünk az árokpartra, ami mint helyszín csak nekem szerepel ilyenkor a napirendben, mert Marci a nap jelentős részét ott tölti, Sz-val bunkert építettek a közelmúltban, ami az avatatlan szemlélőnek olybá tűnhetett, hogy mindenféle szemetet rendeztek el a fák ágain meg a talajon, de aztán szétrombolták, aztán szedtek az áteresz másik oldaláról bambuszt (mi mást?) hogy azzal csinosítsák, aztán Sz. egy fekhelyet is rittyentett magának, de délben az egészet szétszedték megint, nyilván, hogy holnap újraépítsék.

Borbála, aki magát sokszor kiscicaként határozza meg, és olykor E/3-ban beszél magáról (A kiscica fáradt), engem pedig anyacicaként szólít, tényleg úgy elvan, mint a macska. Jön. Megy. Locsol. Söpör. Kimegy. Bejön. Megnézzük a szódás bácsit (aki szintén jön hetente kétszer). Biciklizik. Bemegy a kisházba. Kijön a kisházból. Kéri, hogy meséljek. Meghallgatja. Nem akar fésülködni. Hisztizik. Vizezik. Visszautasítja, hogy felvegye a fürdőruhát. Összevizezi a ruháját. Követeli, hogy adjam rá a fürdőruháját. Le akarja venni a fürdőruháját. Kezet mos. Ehhez megkeresi a stokit. Rááll. Összevizezi magát, immár a fürdőszobában. A vizet széthordja. Feltörlöm. Macskát lát, és felszólítja a közelében tartózkodókat (engem/Marcit/Sz-t/Zs-t, D-t), fogják meg neki. Megpróbáljuk vagy megpróbáljuk lebeszélni róla. Macskát kergetünk.

Szóval nem unatkozik egyikünk sem.