Unatkozom-e?

"És nem unatkoztok odalenn?" - érkezett a kérdés a telefonból. Amúgy sem kellett volna gondolkodnom a válaszon, de Bori még meg is könnyítette a dolgom, mert sivalkodni kezdett, hogy azonnal fogjam meg neki a kerten épp átvágó szomszéd macskát. Úgyhogy kis fáziskéséssel mondtam, hogy nem, a gyerekek prímán eljátszanak, jómagam pedig nemigen unatkozom. A gyerekek amúgy sem hagyják, hogy öt percnél tovább üljek nyugodtan egy helyen - valószínűleg beépített biostopperrel jöttek a világra -, és nem, természetesen a vécé sem szent, oda is utánam jönnek a hírrel, hogy vaníliavirágot láttak nyílni az árokparton. Aztán ugye enni kell valamit, tehát főzök. A munkámmal haladni kell, tehát dolgozok délután, amikor Bori alszik, és éjjel, amikor már Marci is. A közbeeső időben kertet kapálok, virágot ültetek, mosogatok, paradicsomot kötözök, gyönyörködöm az egy szem paprikában, néha - ha hagyja -, megfogom a szomszéd macskát, piszkos lábakat sikálok, letörlöm az asztalt, horzsolásokat veszek szemügyre, slaggal locsolok, visongó Borit fésülök, mosok, mert mi van, ha mégsem lesz elég a ruha, felsöpröm a konyhát, kimagozom a lekvárnak szánt barackot, darazsakat és méheket hessengetek a kerti csaptól, kávét főzök, és megiszom. De unatkozni még nem unatkoztam, mióta lenn vagyunk.