Nyavalygós

azaz szubjektív és elfogult beszámoló egy munkás hónapról. 

Adott mintegy ötven megtölteni való oldal. Hónapról hónapra. Ezt kell telerakni friss, dinamikus, gyerekek számára vonzó ismeretterjesztő anyaggal, színvonalasan.

Megtervezem. Kikeresem. Egyenként lementegetem. Szétküldöm a tervezetet a munkatársaimnak. Válasz nem érkezik. Hozzálátok a megvalósításhoz. Fordítok. Képet keresek. Utószerkesztek magam után. Korrektúrázok. Váratlanul találkozom a főnökemmel. Igen, hallja, hogy nyűgös vagyok, mesélték a lányok odabenn. Sajnos a lányok azt nem mesélték, miért vagyok nyűgös (Julien király esete a határidőkkel). Megtudom, hogy nincs igazam. Megtudom, hogy a lányok nagyon keményen dolgoznak. (Implicite megtudom, hogy én nyilván nem.) A szíves invitálást, miszerint ne dolgozzam otthonról, hanem járjak ki, udvarias mosollyal (vagy az arcomra dermedt grimasszal) hárítom. Megtudom, hogy nincs igazam másban sem. A harmadik dologban sem. A negyedik kérdésem már fel sem teszem: végül is megtudtam, hogy csak szép lehetek, de okos nem. Megtudom, hogy az egyetlen kollégám, akivel véd- és dacszövetséget alkotok, szarul (sic) dolgozik. Ronda, amit csinál. Unalmas. Nyugdíjasoknak való. Követendő példaként egy olyan lapot látok magam előtt, amely az elmúlt hét évben egyetlenként a főnök úr utasítási szerint készült. Szerinte dögös. Szerintem bazári. Nincs benne egy egyenes vonal. Minden felirat táncol. A bilikék tort ül a hupililával, kiegészítő szín a jajvörös. Ilyen legyen - hallom az utasítást.

Telefonon beszélek egy kolléganőmmel. Alapfogalmakat szövök bele a mondatnivalómba. A kagyló végén döbbent csend. Ugye, tudod, miről beszélek? Nem tudja. Nem ért hozzá. Nem értesz hozzá? Az baj. Ezekkel dolgozol mindennap.

Tematikus összeállítást kell csinálnom, kapok hozzá alapanyagot. Használhatatlan. Egyeztetek a kolléganővel, cseréljük ki, legyen más, színes, szagos gyerekes. Egynapi munkával megcsinálom. Visszadobják. Nem jó. Kuka. Megtudom, hogy örüljek. Nem örülök. Megtudom, hogy a használhatatlan használható, csak rosszul látom a dolgokat. Megtudom, hogy egy tízéves dolgozhat lobogva forró vízzel.

Huszonéves kolléganő felvilágosít, hol van a bölcsek köve. Megtudom, miért fontos a címlap (és miért kell szétszedni az utolsó pillanatban). Sajnos, ez a tudás eddig rejtve maradt, nyilván ezért láttam tizenvalahány évig rutinos kollégákat címlaptervek előtt tipródni. Megtudom - már kimondatlanul is - mennyit ér egész havi munkám, a kb ötven, friss, színvonalas, ismeretterjesztő anyagokkal telerakott oldal. Egy másik dologból kifolyólag elmesélem, hogy palántázni, vetni, ültetni nem szoktunk júliusban. Igen, de... Előbb-utóbb meg fogom tudni, hogy nincs igazam. 

És holnap kezdődik az egész előlről. Mert megint mintegy ötven oldal, amit meg kell töltenem. Frissen. Dinamikusan. Szórakoztatóan. Ismeretterjesztően. Színvonalasan.

Semmi erőt nem érzek magamban hozzá.

De az is lehet, hogy csak itt a melegfront, és fáradt vagyok.