Megkörnyékeztem tegnap telefonon Á. nénit, nem lehetne-e Boriból hamarosan óvodást csinálni. Hároméves, atombiztosan szobatiszta, gyönyörűen és választékosan beszél, és Marci, akivel ideiglenesen egy csoportba járnának, sem emelt kifogást a dolog ellen. Ma újra beszéltem Á. nénivel, aki azzal kezdte, nyugodjak meg. Pedig teljesen nyugodt voltam. Akkor még.
Beszélt a I-kével, folytatta Á. néni a főnénire utalva. És I-ke szeretné felvenni Borit, de nem lehet. És legyek türelemmel, meg nyugodt is legyek, azt kérte Á. néni. Mert I-ke mindent megtesz. De nem rajta múlik. Neki sem engedik. És ki nem engedi, kérdeztem én, ha I-ke, az óvodavezető szeretne felvenni egy gyereket, ami egyébként a bölcsinek is jó lenne, mert megürülne egy hely, ugyebár. Ki nem engedélyezi? Ki?
A válasz hallatán nem volt több kérdésem.
Az ügyosztály nem enged felvenni több gyereket, hallottam Á. néni hangját a telefonban. Az Ügyosztály.
Az Ügyosztály :))))) ez gyönyörű, szebb, mint nálunk a "kerület", mert azt kemény munkával ki tudtam nyomozni. De ezt, az Ügyosztályt, na, ezt lehetetlen.
VálaszTörlésmajd egyszer jön két szürkekabátos ember az Ügyosztálytól, és elkísérnek egy elhagyott kőbányába, de a történet vége előtt inkább meghalok tüdőbajban - ez sem lenne kevésbé abszurd, mint ami történik éppen.
Törlés