A lányokról

Igazságtalan egyébként, hogy a lányokról még nem írtam semmit.


A lányokat lassan hét éve ismerem, akkor verődtünk össze, ki az első gyerekét várta, ki a másodikat, ki a harmadikat. Sokan voltunk, sokan, és a nagy számok törvénye alapján sokan le is morzsolódtak, és olyan is megesett, hogy kizártunk valakit, de azért a mag megvan, még hét év után is, és fordulhatunk egymáshoz apró-cseprő vagy nagyobb horderejű kérdésekkel, gondokkal, problémákkal, akár azért, mert valaki jó áron iskolatáskát, télikabátot látott, vagy azért, mert az iskolakezdés miatt sok a bizonytalanság az emberben, és elgondolkodtató mások véleményét olvasni, vagy csak valakinek mostazonnalrögtön kell egy profi németes, aki lefordít egy nehezen értelmezhető mondatot a banki kondíciókról.

Eleinte olyanok voltunk, mint a munkatársak, ki-ki otthon, sokszor (saját példám) gyakorlatlanul, az elsőszülöttel, egész nap egyedül, és jó volt a netes társaság tagja lenni, esténként még egy kis privát csetre is összefutottunk egyikünk férjének köszönhetően, aki leprogramozott nekünk egy csetszobát a felesége oldalán.
Aztán, ahogy a gyerekek nőttek, és előbb-utóbb a zöm elszállingózott munkába, drámaian csökkent a szabadidő, és lazultak a kötelékek is. De még sok megvan közülük.

Nehezen barátkozom, ám ennek a topiknak sok egyéb mellett barátokat is köszönhetek, és rengeteg-rengeteg segítséget. Több mint hét éve már, hogy pár havonta össze-összejárunk, már csak anyukák, gyerek nélkül. Amikor összeverődtünk, a topik címében  a baba szó szerepelt, először még alig dudorodó hassal találkoztunk, és a várható szülésről értekeztünk. Ősszel, amikor legutóbb találkoztunk, már az iskolakeresés volt a téma. Remélem, fogunk még beszélgetni a középiskolákról és az érettségiről is majd.