Megyünk, mint a távirat

- summázta egy sorstárs apuka a hétvégi program(unk)at: hétvége=meccs. És nyígtam eleget rajta, hogy immár négy éve ez határozza meg a programunkat, a nyarat, a telet, a szabadságot. Mindent. És a mai - válogatott - meccs után, amikor kijött a belefeccölt rengeteg verejtékes meló eredménye, és látszik, hogy van értelme mindennapos edzéseknek, a békávézásoknak a város szélére, a napi hazafuvaroknak, annak, hogy van, hogy a hidegben félóráig még várok rá meg a hazafuvarozandó társára a kültelki iskola előtt, mert az edző még ráhúz 25 percet az este nyolckor végződő edzésre, és van értelme a rengeteg logisztikának, mert ez a nagy lakli gyerek élvezi, és ügyes, bátor, és csinálja, és úgy kihajtja magát, hogy meghal a pályán, na ilyenkor minden nyígást félretéve azt mondom: megérte. Megéri.