Hogyan áztassunk?

Vannak egyértelmű módjai az áztatásnak. Ezt szerintem mindenki, aki csak lakott öreg bérházban, ismeri: eltörik a főnyomócső (eredeti nevén: strang) és folyik, mit folyik, ömlik a víz a falból. A vizet azonnal elzáratjuk a házmesterrel, előtte persze próbáljuk értesíteni a strangon lévő többi lakás tulajdonosát, ami jó eséllyel persze nem sikerül. Anyukánk csuklik. Ha nem, fog, amikor a a födémben az alattunk lakóhoz is megérkezik a víz. De persze így is az nevet, akinek sikerül elérnie, hogy ne nála barmolják szét a fürdőszobát.

Aztán vannak ravaszabb, körmönfontabb módjai is az áztatásnak. Elmozdulhat a mosogatógép csövének egy darabja, Niagara vízesést imitálva az alattunk lévő lakásban. A szerencsétlen alsó szomszéd őrjöngve keresheti az ázás okát, a bűnös mosogatógép szemérmesen hallgat róla, hogy egész nap pumpálta a vizet a födémbe (true story). Külön pikáns ízt ad a történetnek, ha az érintett gép/lakás gazdája tagadja a leghevesebben az érintettséget - amíg be nem bizonyosodik a tagadhatatlan.

Jelenleg a műfaj harmadik kategóriájában érünk el szép eredményeket, az önsorsrontó versenyszámban: magunkat és a szomszédot áztatjuk (magunkat jobban). A hibaforrás még ismeretlen, pedig járt itt három vízvezeték-szerelő, és mind azzal ámított, hogy megtalálta a hiba okát. A zuhanykabint egy hónapja elbontották (már 6 hete nem is használjuk), a foltok ennek dacára odalent terjeszkednek, a fal vígan salétromosodik, a zuhanykabin helyén éktelenkedő beton nedves.

Hétfőn jön a negyedik vízvezeték-szerelő, akihez vérmes reményeket fűzök. Egyrészt mert pontos volt, másodjára mert józan, tudott beszélni, nem volt büdös, volt viszont notesze, amelybe harmonikus, négyszögletes betűkkel jegyzetelt. Valamint anyukámmal szemben lakik, úgyhogy nem tud lerázni csak úgy.