Szocio

A szűk utcán, ahol mindennap felkaptatok, ma láttam egy bácsit. Keresztbe feküdt a járdán, telibe kapta a kora délelőtti nap. Mire odaértem, már mellette állt tanácstalanul egy húsz év körüli srác. Ketten felültettük a bácsit, akin bár nem volt hús, mégis nagyon nehéz volt. Valószínűleg az egyik kapualjból dőlt ki a keskeny járdára. Iszonyatos szaga volt. Bizonygatta, hogy jól van, de nem tudott ülve sem maradni, megint rádőlt a járdára. Hoztam neki vizet - addig a fiú vigyázott rá -, aztán ivott, ettől, gondolom, felhígult egy kicsit a benne lévő, a szag alapján már tetemes mennyiségű alkohol, kicsit jobban lett, már képes volt összefüggő mondatokat mondani. Eltámogattuk egy árnyékos mellékutcába, leültettük, ahová kérte. Bizonygatta, hogy megissza a vizet, és jól lesz. Ráhagytuk, kicsit álltunk fölötte, és elköszöntünk.
Nem tudom, mit kellett volna csinálnunk.
Mit lehet tenni egy szemlátomást nem akut ellátásra szoruló, ám reggel fél tízkor már mattrészeg emberrel?