A közintézményekről

Az utóbbi időbe elég sok közintézményt kerestem meg emailen. Az események innentől fogva a következő forgatókönyv szerint követték egymást.
Írtam egy tiszteletteljes emailt - azt nagyon tudok -, benne megpendítve, ki vagyok és mit akarok.
És vártam.
És vártam.
És vártam.
Aztán egyszer csak elfogyott a türelmem, és telefonálgatni kezdtem.
Először általában a portásnak mutatkoztam be és vázoltam az óhajom.
Aztán a titkárságon annak, aki épp arra járt.
Aztán az illetékesnek.
Jó napot kívántam, bemutatkoztam, és megemlítettem, hogy írtam egy emailt a kérdésemmel egy hete/ tíz napja / három napja.
Milyen email címre küldtem?
Ami meg volt adva a honlapon.
Ó. Hát azt az illetékes saaaaaajnos nem kapta meg. Foooogalma sincs, hogy miért. Küldjek neki másik emailt, egyébként meg fáradjak be hozzá, személyesen is betekinthetek a megfelelő adatbázisba, megadja az engedélyt. Hogy erre nemigen van már idő? Hát ő azt nagyon sajnálja, egyébként meg az teljesen rendben van, hogy az ügyfélszolgálati emailcímre küldött levelekre napokig hetekig nem válaszolnak.

szerencsére üdítő kivételek akadnak. és nem, nem - feltétlenül - ingyenes szolgáltatásról vam egyébként szó.


*****
kolléga:  Úristen, milyen ez...
én: de legalább ingyen megkaptuk. Elég nyögvenyelős velük zöld ágra vergődni, de ingyen odaadják.
kolléganő: Nem mindegyik volt ingyenes. Az a másik, na az elég sokba került.
én: tényleg? Nem rémlik, hogy megfizethetetlen lett volna.
kolléganő: én úgy emlékszem, drága volt.
kolléga: nézd meg, légy szíves, most már engem is érdekel.
kolléganő: na lássuk... hatvan... hatvanezer...
én: Jééézus.....
kolléganő: hatvankétezer.... ja, nem. ez a leltári szám.