Réges-régen úgy gondoltam, ha majd "nagy" leszek, én is fogom mondjuk festeni a körmöm, meg magas sarkú cipőben járni, kalapot hordani és hosszú kabátot, meg talpig sminkben élni. Mostanában kezdem elengedni ezeket a dolgokat: ha eddig már nem csináltam, nem is fogom. Ez az egyik, amin érzem, hogy legalábbis már nem vagyok fiatal.
A másik, amire nemrég blogolvasás közben döbbentem rá, hogy szinte már nem is emlékszem arra, amikor gyökeresen más volt az életem. Olvastam itt-ott, hogy ki mennyire mást csinált, máshogy élt, másutt, akár mással 2007-ben, 2009-ben vagy épp 2012-ben (végül is az is négy éve volt már). 2003 óta többé-kevésbé ugyanott dolgozom, ugyanazt is csinálom, majdnem azonos emberek között, a kétéves kirándulásom a közszolgálat mezejére mintha sosem történt volna meg (és ott is többé-kevésbé maradtam a kaptafánál, nem lett belőlem vasesztergályos). 2003 óta itt lakunk, ahol ,és romantikus kalandokkal sem szolgálhatok maroknyi - ám reményeim szerint nyájas - olvasóimnak. Leginkább az változott, bölcsődébe, óvodába vagy iskolába járok-e a gyerekekért.
Aztán. Beleolvastam egy blogba, ahol a nálam 16 évvel fiatalabb szerző épp születésnapját ünnepelte. Visszagondoltam arra, mit is csináltam nagyjából 16 évvel ezelőtt, és pontosan emlékeztem arra a szilveszterre, amikor álltunk a Margit hídnál, és néztük a ködöt, amelyen túl sejteni lehetett a színes tűzijátékok fényét, aztán mentünk haza három sarokkal odébb, hogy befejezzük a Monkey Islandot, és azon a szilveszteren egyikünk volt nagyon náthás, a másikon a másik. Még nem fejeztem be az egyetemet, mert védeni kellett a szakdolgozatot talán, de már mindketten dolgoztunk, nagyjából abban a szegmensben, ahol ma is - és nem tudtam nem észrevenni, hogy ez mennyire más, mint külföldön tanulni, másod- vagy harmadképzésben. Ezt egyébként nagyon szerettem volna magam is, és ha valamit fájlalok, hogy kimaradt az életemből, akkor ez az.
Aztán. Amikor még jártam a várost, akkor még Felszab volt a Ferenciek tere, és Nov7 tér az Oktogon, de már ahhoz kellett térkép, hol van a Gárdonyi tér. Életben nem hallottam róla. Aztán leesett, hogy ez a Bertalan Lajos utca, a Katyni mártírok tere az Amfi, a Corvin negyed is Üllői út/Ferenc krt megállóhelyen futott. Mert mióta gyerekek vannak, nem járok a városba, Mióta gyerekek vannak, már nem magamnak csinálok programokat elsősorban, hanem nekik, sokkal kevesebb időt fordítok a saját szórakozásomra, művelődésemre. Délutánonként nem regényt olvasok, hanem mesét hangosan, Még jó, hogy a sportot bele tudom passzírozni, de az se annyit, mint szeretnék.
Nemrég újraolvastam a Tűzpiros üveggömböt, és most is viccesnek tűnt, amikor egy harmincéves nőt már úgy ábrázolt (az egyébként igen hiú) írónő, mint aki hervadásnak indult, én most sem érzem, hogy bárminek indulnék, de talán nem is nekem kell ezt észrevennem. És a Balatont is gyorsabban úsztam át tíz éve,
