Western az óvodában

Ezen a héten zajlott az óvodai beiratkozás. Hol? Marci óvodájától mintegy 3 km-re, a Sz. út másik odalán, az üveghegyen túl, ahol a kurta farkú malac túr. Tehát hiába mentünk naponta a vágyott épületbe Marciért, Bori beiratását nem tudtam elintézni - mert a vezetőnő nem volt hajlandó a két tagóvoda egyikébe sem betenni a lábát, beiratkozás ide vagy oda. Ez már eleve piszkált egy kicsit, de mivel Bornyenka idehaza lábadozik, sőt még a jövő héten is itthon lesz, és még messze nincs a spiccen, így külön szervezést igényelt, hogyan jussak el az üveghegyen túlra, a vezetőnő birodalmába úgy, hogy nem cincálom ide-oda Borit.
De végül megoldottuk persze, mint mindent, összekészítettem a születési anyakönyvi kivonatot meg a lakcímkártyáért is feltúrtam a lakást, de az is meglett, és a személyim is, és péntek reggel 8 óra után pár perccel beléptem az óvoda ajtaján.

Kicsit tanácstalanul néztem körbe, mindenhonnan csoportszobák nyíltak a hosszú folyosóról, a hatalmas ablakokon ömlött be a napfény. Szerencsére előlépett valahonnan egy kellemes arcú, magas nő, köszönök neki, mondom, a beiratkozás miatt jöttem.

- Ott vannak a papírok, azt töltse ki, azzal lehet menni a vezetőnőhöz.
- Köszönöm. [Kis szünet, turkálok a vadiúj táskámban.] Kaphatnék egy tollat?
- Nincs nálam egy se. Az összeset elvitték a szülők. Nincs.

A párbeszéd itt véget ért. Néztünk egymásra, mint két revolverhős a vadnyugaton, a másodpercek vánszorogtak, a feszültség egyre nőtt. Ki törik meg? Vajon bemegy-e az adminisztrátor egy szobába, kér-e egy kollégájától egy golyóstollat? Vagy megfutamodok-e, mormolok valamit a bajszom alatt, hogy igazából mégsem szeretném, ha Bori oviba menne jövőre, és kisomfordálok az ajtón? Esetleg rámutatok-e, hogy most járok-e életemben itt először, és sokkal jobb esélyekkel tudna ő szerezni egy tollat, mint én? Idegek csatája.

A megoldás deus ex machina képében érkezett. Az adminisztrátorhoz odalépett egy anyuka, aki fültanúja volt a párbeszédnek, és felajánlott neki egy golyóstollat.