2011. május 13., péntek

Ez nem az én sztorim, de elmesélem

Mindig rájövök, hogy noha már nem számítok mai csirkének, igazából egy bocitekintetű, naiv (rosszindulatúbban: együgyű) lélek vagyok - és valószínűleg már maradok is életem végéig.

Az alábbi sztori is ebben erősített meg.

A történetet K. mesélte az uszodában, mintegy 'az semmi' típusú válaszként az óvodai westernes kis szösszenetre. És igaza van, mert az ő története tényleg mindent visz.

A testvérével esett meg a dolog, aki fogorvos, és költözés miatt új óvodába akarta íratni a gyerekét. Megadta a módját a dolognak, telefonon bejelentkezett a vezetőnőhöz, kapott is egy időpontot, amikor fogadta. Odament, várt, várt, végül azért csak bebocsáttatást nyert a szentélybe. Belépett, bemutatkozott, doktor Ikszipszilon, és elkezdte mondani a mondandóját. A vezetőnőnek csak lassan esett le a tantusz, hogy mondjuk nem valami tótumfaktummal beszél az ÁNTSZ-től vagy az önkormányzattól, de egyszer csak leesett, és félbeszakította:
- Maga nem is doktor! Miért mutatkozik be úgy, mint egy doktor?
- Doktor Ikszipszilon vagyok. Ez a nevem. 
- Maga itt nem doktor, hanem egy szülő!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése