Néni ex machina

Talán nincs még rendben Bori füle teljesen (dacára a csaknem egy hete szedett Augmentinnek), vagy valami más baja van, vagy csak le van ütve szegény ettől a maratoni antibiotikumkúrától, esetleg a vászoncipője nem volt telitalálat, mert kábé egy hete alig érinti a talpa az aszfaltot, folyton cipelteti magát. Jobbik esetben felültethetem a nyakamba, és akkor nagyjából egyenes vagyok, a rosszabbik az, ha csak azt tűri, hogy felveszem, olyan púpom lesz a végén, mint egy becsületes tevének. Ez különösen akkor jön rosszul, ha a boltból jövünk haza degeszre tömött szatyorral, plusz a táskám, plusz Marci váltócipője a nevtanból, már csak a viharlámpás hiányzik, és akkor Bori úgy dönt, hogy nem és nem és nem, nem fogja meg a kezem a járdaszigetnél, mert az egyetlen elfogadható megoldás, ha felveszem, és úgy kelünk át az úttesten (esetleg így is haladunk tovább).

Általában a hideg kilel azoktól az öreglányoktól (meg minden más nem és korosztály képviselőjétől), akik kéretlenül látnak el nevelési tanácsokkal, illetve szólnak be, illetve szólnak hozzám egyáltalán, de ma kifejezetten hálás voltam annak a vénasszonynak, aki látva a Bori dacolását a sarkon, hirtelen odalépett hozzá: Nem fogadsz szót? Elvigyelek magammal? Szegény Bori csak megrázta fejét, azonnal megfogta a kezem, és láss csodát, engedelmesen ballagott mellettem hazáig.

Jaj, ne!

- sóhajtott fel a fül-orr-gégész doktornő, amikor beléptünk Borival a rendelőbe. - Már megint maguk azok?
És ismét igaza lett dr. T-nek, amikor a fülészetre irányította Borbálát, mert mint mondta, ő semmi olyat nem lát, ami indokolna délben 38 fokos lázat, hátha a füle lesz az megint. Most éppenséggel a bal volt piros, antibiotikum, a harmadik egy hónapon belül, plusz a doktornő nyomatékos tanácsa, miszerint ne menjen ez a gyerek közössége legalább egy hónapig, szedje össze magát végre.

Balcsira azért lejöttünk, na ez történik, ha egy hétig nem látok időjárás-jelentést, mert elindultunk 30 fokban, és olyan viharon jöttünk keresztül, hogy csak pulykakakasok nem hullottak az égből, tegnap meg esett és még be is fűtöttünk, meleg ruhát pedig alig pakoltam, szerencsére találtam lenn egy hizzávetőleg huszonöt éves mackónadrágot, amit egy igényesebb homeless is visszautasítana, de legalább nem fáztam.

Ma már kisütött a nap, Marci a gyerekekkel bandázik az utcán, Bori végre alszik, ez itt nem kis mutatvány, tegnap este majdnem egy órába telt lenyomni, aztán, nehogy felébredjen esetleg arra, hogy fázik, még jól be is takargattam a töksötétben, az már csak később derült ki, hogy aztvsem láttam, hol a feje, és fordítva tettem rá a négyrét hajtott hálózsákot, csak a két kis rózsaszín csíkos alvózokni lógott ki, a fejét viszont tüchtigen bebugyoláltam, szerencsére nem hagyta magát, és lerúgta magáról az egész hóbelevancot.

8 nap

Egy hét, egy nap - ennyit bírt ki ez alkalommal Bori a bölcsiben. Tegnap estére folyni kezdett az orra, köhécselt, estére meleg lett a homloka. A doktor este rendel. Már teljesen hozzászoktam, hogy oszott képernyőn dolgozom, a bal oldalon a hohohorgász megy, a jobb oldalon meg mindenféle szövegek, táblázatok, egyebek.

Apokrif

Nagyon szeretem nézni, amikor jön a vihar. Ma délután mintha angyalok vakarászták volna a szárnyuk tövét; csak úgy záporozott az égből a sok leszáradt fehér virágszirom, aztán tovasodorta őket a kavargó szél.

Pénelopé vászna

...ami valójában L. törülközője, de hasonlóképp készült, mint a fenn említett lepel, és most végre csak kész lett, és mivel decemberben minden egyéb képemmel elszállt a telefonomból K.V. kisfiának hímzett törülköző, megfogadtam, hogy nincs mese, ezeket dokumentálni kell, mert máskülönben magam sem hiszem el, hogy képes voltam ilyenre, és megcsináltam. Igaz, hogy eredetileg a novemberi születésnapra szántam, és még az októberi szafarin kezdtem csinálni, de a nagy nap reggelén még mindig csak a piros polipnál tartottam, és öltögettem az ágyban fél hétkor, mint az őrült, de fél nyolcra beláttam, hogy nem leszek készen semmiképpen (akkor még csak a két sellő volt meg, a felirat meg a másfél polip). Aztán amikor órákat dekkoltam a bölcsiben Borira várva, akkor lendületet kapott a dolog, és elkészültek a polipok, utána meg már elindultam a lejtőn, ide egy kis hal, nem, ez túl közel lesz a felirathoz, akkor felfejtem a felétől, na, ez jó lett, akkor ide egy másik, legyen egy csiga is, és lett. Amikor meg mindennel kész lettem, a fonákával nem voltam megelégedve, úgyhogy egy vasalható anyaggal lezártam az egészet, már csak rá kell ölteni a biztonság kedvéért.  Nevettünk rajta É-val, hogy 6. szülinapra szántam, aztán a végén kelengye lesz belőle, hát majdnem, csúsztam vele egy jó fél évet. Június 17-én, odaadom végül, névnapi ajándék lesz. 

Van még egy ugyanilyen törülközőm, azt elkezdem Marcinak a júliusi szafarin. 

Paradox

Marci az apjára hasonlít. Nagyon. Már csak a szakáll hiányzik az arcáról.
Bori rám hasonlít. Nagyon. Már csak a szemüveg hiányzik az orráról.

Mi Cs-val nem hasonlítunk egymásra. (És nem azért, mert neki nincs szemüvege, nekem meg szakállam.)

Mégis, hogy lehet, hogy aki meglátja a két gyereket egymás mellett, döbbenten felsikolt, hogy istenem, mennyire hasonlítanak?

Bölcsi

Ma kis híján tizenötezer forintot hagytam ott a bölcsiben ebédpénznek és a fényképekért (ez utóbbit nem is minősíteném). Amikor az összegtől enyhén kótyagosan kitámolyogtam az utcára, duplán örültem, hogy Borit végül beírattam az oviba. Már K. néninek köszönhetően választottam neki jelet is: alma lesz - ha úgy hozza a szükség, Marci pöttyös labdáját pillanatok alatt almásíthatom majd.

Ez nem az én sztorim, de elmesélem

Mindig rájövök, hogy noha már nem számítok mai csirkének, igazából egy bocitekintetű, naiv (rosszindulatúbban: együgyű) lélek vagyok - és valószínűleg már maradok is életem végéig.

Az alábbi sztori is ebben erősített meg.

A történetet K. mesélte az uszodában, mintegy 'az semmi' típusú válaszként az óvodai westernes kis szösszenetre. És igaza van, mert az ő története tényleg mindent visz.

A testvérével esett meg a dolog, aki fogorvos, és költözés miatt új óvodába akarta íratni a gyerekét. Megadta a módját a dolognak, telefonon bejelentkezett a vezetőnőhöz, kapott is egy időpontot, amikor fogadta. Odament, várt, várt, végül azért csak bebocsáttatást nyert a szentélybe. Belépett, bemutatkozott, doktor Ikszipszilon, és elkezdte mondani a mondandóját. A vezetőnőnek csak lassan esett le a tantusz, hogy mondjuk nem valami tótumfaktummal beszél az ÁNTSZ-től vagy az önkormányzattól, de egyszer csak leesett, és félbeszakította:
- Maga nem is doktor! Miért mutatkozik be úgy, mint egy doktor?
- Doktor Ikszipszilon vagyok. Ez a nevem. 
- Maga itt nem doktor, hanem egy szülő!

Tegnapelőtt, tegnap...

Bori tegnapelőtt a vécébe kakilt. Tegnap egész délelőtt prímán eljátszott a nagyapjával. Ma mi jön? Délután kipróbálja a szemceruzám, és Bravo Girlt követel az újságosnál?

Western az óvodában

Ezen a héten zajlott az óvodai beiratkozás. Hol? Marci óvodájától mintegy 3 km-re, a Sz. út másik odalán, az üveghegyen túl, ahol a kurta farkú malac túr. Tehát hiába mentünk naponta a vágyott épületbe Marciért, Bori beiratását nem tudtam elintézni - mert a vezetőnő nem volt hajlandó a két tagóvoda egyikébe sem betenni a lábát, beiratkozás ide vagy oda. Ez már eleve piszkált egy kicsit, de mivel Bornyenka idehaza lábadozik, sőt még a jövő héten is itthon lesz, és még messze nincs a spiccen, így külön szervezést igényelt, hogyan jussak el az üveghegyen túlra, a vezetőnő birodalmába úgy, hogy nem cincálom ide-oda Borit.
De végül megoldottuk persze, mint mindent, összekészítettem a születési anyakönyvi kivonatot meg a lakcímkártyáért is feltúrtam a lakást, de az is meglett, és a személyim is, és péntek reggel 8 óra után pár perccel beléptem az óvoda ajtaján.

Kicsit tanácstalanul néztem körbe, mindenhonnan csoportszobák nyíltak a hosszú folyosóról, a hatalmas ablakokon ömlött be a napfény. Szerencsére előlépett valahonnan egy kellemes arcú, magas nő, köszönök neki, mondom, a beiratkozás miatt jöttem.

- Ott vannak a papírok, azt töltse ki, azzal lehet menni a vezetőnőhöz.
- Köszönöm. [Kis szünet, turkálok a vadiúj táskámban.] Kaphatnék egy tollat?
- Nincs nálam egy se. Az összeset elvitték a szülők. Nincs.

A párbeszéd itt véget ért. Néztünk egymásra, mint két revolverhős a vadnyugaton, a másodpercek vánszorogtak, a feszültség egyre nőtt. Ki törik meg? Vajon bemegy-e az adminisztrátor egy szobába, kér-e egy kollégájától egy golyóstollat? Vagy megfutamodok-e, mormolok valamit a bajszom alatt, hogy igazából mégsem szeretném, ha Bori oviba menne jövőre, és kisomfordálok az ajtón? Esetleg rámutatok-e, hogy most járok-e életemben itt először, és sokkal jobb esélyekkel tudna ő szerezni egy tollat, mint én? Idegek csatája.

A megoldás deus ex machina képében érkezett. Az adminisztrátorhoz odalépett egy anyuka, aki fültanúja volt a párbeszédnek, és felajánlott neki egy golyóstollat.

Jobb, bal, jobb

Öt napon belül háromszor fakadt fel Bori füle, egy sima, egy fordított mintában.