Az előző poszthoz hozzátartozik, hogy megorroltam még Mikuláskor Zs. nénire. A korábbiakhoz mérve ez jelentéktelennek tűnhet, de nem az, mert egyrészt ilyen nagyon ritkán történik (ugye mondtam, hogy naaaaagyon türelmes vagyok), másrészt mert engem is zavar.
Imádja Marcit, ez egyértelmű. Marci szívesen is van nála, ez is világos. Sajnos viszont amikor hazatér, olyan, mint aki megkergült - egyrészt, másrészt felmondja a Minimax komplett műsostruktúráját, illetve reklámblokkjait, harmadrészt nagy szatyornyi kis (vagy nagyobb) műanyag szarokkal jön haza, amik 3 mp alatt szétesnek, és előbb-utóbb Bori szájából kotorom ki őket.
Külön kértem, hogy legyen mérték a tévézésben, ne az legyen, hogy odaenyvezve gubbaszt a tévé előtt, külön kértük, hogy ne kapjon meg minden biszbaszt, ami ki van rakva a trafik kirakatába, ehhez képest Mikulás napján 2 nagy reklámszatyorral távoztunk, Marci pedig egész du. hisztizett.
Azóta nem vittem át Marcit, ami nyilván nem megoldás, de a kellemetlen beszélgetésre (lényege: tessék tiszteletben tartani, amit kérek) nem akartam sort keríteni a karácsonyfa alatt. A kompromisszumra való hajlamomat pedig erősen csökkenti, hogy nem lettem névnapilag megköszöntve, amin könnyen túl tudnék lépni, azon viszont kevésbé, hogy Bori egyéves szülinapján az apai ág egyáltalán nem képviseltette magát.
(A következő posztban már erről lesz szó végre.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése