A címet egyébként R. nénitől, Marci osztályfőnökétől kölcsönöztem tudtán kívül, ugyanis Marci megkapta a betűtartót (amelyet központilag szerez be az osztály, ez alkalommal már leperkáltam 500 Ft-ot a megfelelő anyukának a szülőin). A betűtartó egy A3-as kétrét hajtott kartonlap, fóliázva és színesen megnyomva a külső oldalán, belül kis műanyag zsebecskék sorakoznak. Balassival szólva megadón lefíggesztettem fejem a tárgy láttán, egyúttal elismeréssel adóztam a tankönyvkiadónak, hogy van arca rátenni ekkora hasznot egy nyamvadt betűtartóra.
A betűtartó rendeltetése némileg homályos, noha adtak hozzá egy A4-es öntapadós lapot is, rajta bélyegnagyságúra stancolt kis négyszögek a magyar ábécé egy-egy betűjével, illetve a megfelelő illusztrációval. A matricákat ábécé sorrendben kell felragasztani a zsebecskékre, mindegyik zsebecskére értelemszerűen egyet-egyet. Először még örömmel láttam, hogy a szemfüles szerkesztők a q-nak is találtak szót (quad), sőt az y-nak és a w-nek is (Ady és Weöres) aztán felmértem, a matricák egyáltalán nincsenek ábécé sorrendben egymás után, tehát nem bízhatom rá Marcira, hogy ragasztgasson mechanikusan, mert hiába olvas egész jól, az ábécé sorrendet, sajnos, hasonlóan a többi elsőshöz, nem ismeri.
Azt már az időközben hazaérkező Cs. fedezte fel, hogy a matricák nincsenek megfelelően körbestancolva, tehát némi ollós rásegítés szükséges, hogy rendesen le lehessen húzni őket a hátlapról, ám míg nekiállt precízen feldarabolni a négyszögeket, Marci elment kisvakondot nézni, én pedig nekiveselkedtem a betűtartóba való betű- és szótagkártyák felvágásának.
Mint kiderült, ez volt a legambiciózusabb elhatározásom valószínűleg az egész héten, ugyanis e művelettel este 10 után lettünk kész. Cs. kiszámolta, hogy több mint kétezer szótagkártyát vágtunk fel, majd rendeztünk csinos stócokba, és a végén Cs. összegumizta őket. Először kacérkodtam a gondolattal, hogy valamennyire felírom Marci monogramját, de aztán a mennyiség láttán visszahőköltem az ötlettől. Ekkor derült ki, hogy a betűtartó nem képes befogadni kétezer szótagkártyát, tehát egy alkalmatos papírzacskóba tettük őket. Aztán levezetésképp bevontuk - Marci kívánságára - manós csomagolópapírral a technikadobozt. Este 11-re készültünk el, úgy, hogy fél hétkor kezdtük, és a vacsorát, fürdetést és a fektetést kivéve mindketten folyamatosan csináltuk, sőt Cs. a végén mindenféle trükkel egyszerűsítette a munkafolyamatokat (sniccer).Az egyedülálló szülők és az ikres családok helyzetébe bele sem szeretnék gondolni, és az is csak a végén jutott eszembe, hogy teljesen hiábavaló az egész estét kitöltő betűkártya-vagdosásunk.
Hiszen Marci tud olvasni.
Hány, de hány felesleges kört csináltatnak az iskolák a szülőkkel!
VálaszTörlésMi is megvettük, kivagdostuk, betuszkoltuk, felmonogramoztuk, begumiztuk... pedig Á. is már régesrég olvasott, és aztán megcsináltuk két év múlva V.-nek is, aki szintén már rég olvasott, de a kötelező cuccból nem engedtek, és az egyik betűtartóra abc sorrendet kértek, a másikra a betűtanulás sorrendjét. Sosem használta egyik sem. És ki kellett vagdosni több maréknyi papír aprópénzt, nem volt jó az itthon halomban álló egy- és kétforintosok hada, sem a tök élethű műanyag játékpénzek... az iskolának nem túl drága a szülők ideje :(