Bori (Marcinak): Büdös csúnya! Büdös! Büdös kaki! Én (Borinak): Vigyázz a szádra, kislányom, mert egyszer úgy szájon vág valaki egy ilyen miatt, hogy a falról pattansz vissza... Marci (csillogó szemmel): Lehetek én az, anya? Ugye majd lehetek én?
Én akkorát nevettem, hogy majdnem lefejeltem az előttem lévő lapostányért, mert éppen befejeztük a levest (Marcival, mert Bori sztrájkolt).
Egyrészt milyen már, hogy a nagyfiú engedélyt kér a szájon vágáshoz, másrészt meg hálistennek nem verekednek, pedig Bori nagyon tud az ember idegein cimbalmozni. Ilyen szituáció szerintem minden testvérpárnál van, én is nagy örömmel gyepáltam az öcsémet (és én tényleg csépeltem szegényt), Marci csak verbálisan teszi helyre a húgát. Aki, egyébként, ha egyszer tényleg összeakad valami nehézfiúval, hát felkötheti a gatyát...
És ez addig lesz csak így, míg egyszer Bori be nem dühödik, és nem vesz tettleges elégtétételt a bátyján valami valós vagy vélt sérelem miatt. (az óvoda majd rávezeti Borit, hogy ami nem megy ésszel, az megy erőszakkal) Mert az, hogy 'büdös, csúnya' az azért nem igazán elegendő elégtétel a nagyobbtól elszenvedett sérelemért... Egyébként meg nincs szívfájdítóbb érzés annál, mint amikor az ember két gyereke verekszik egymással.:(
Vesz az már elégtételt, mert odamegy és üt, ha bepöccen valamiért. Ebben a fenti esetben azonban nem ő volt a sértett fél, mert kiment az ajtón kedvesen és normálisan, majd bejött úgy, hogy büdös meg csúnya meg kaki. (töredelmesen bevallom, én is voltam mindhárom a közelmúltban, mindenféle előzmény nélkül.)
Nekem nincs testvérem, de az ismerős tsetvérpárok - jó, hát nem kell olyan messze menni, szóval a srácaim olykor rém durvák tudnak lenni egymáshoz. Kiabálnak, van, hogy ütnek is, aztán durrogva faképnél hagyják egymást, de már arra is volt példa, hogy nekem kellett lehűtenem őket. Szomorú. Aztán kopogtatva az ajtón, mennek át egymáshoz bocsánatot kérni, ölelgetni engesztelésül...
Szerintem ezeket nem kell ilyen véresen komolyan venni, legalábbis mi tényleg sokat cincáltuk egymást az öcsémmel, élénken emlékszem, anyukám hányszor rontott be, hogy "milyen testvérek vagytok ti?", aztán összenőttünk. Ezeket a dolgokat le kell meccselni, a nagynak meg kell tanulnia, alkalmazkodnia, hogy más is van a világon, a kicsinek meg - aki ebbe a helyzetbe született bele - meg kell tanulnia, hogyan tud érvényesülni.
Nagyon próbálom nem elfelejteni, milyen érzés volt nekem gyerekként az öcsémmel viaskodni folyton, és nem lemarni Marcit mindenért, mert tényleg sokszor hajmeresztő, amit csinálnak - de ez a fenti eset nekem inkább vicces volt.
Amellett, hogy elrötyögök rajta, azért nagyon szomorú is ez a kis szösszenet.
VálaszTörlésÉn akkorát nevettem, hogy majdnem lefejeltem az előttem lévő lapostányért, mert éppen befejeztük a levest (Marcival, mert Bori sztrájkolt).
VálaszTörlésEgyrészt milyen már, hogy a nagyfiú engedélyt kér a szájon vágáshoz, másrészt meg hálistennek nem verekednek, pedig Bori nagyon tud az ember idegein cimbalmozni. Ilyen szituáció szerintem minden testvérpárnál van, én is nagy örömmel gyepáltam az öcsémet (és én tényleg csépeltem szegényt), Marci csak verbálisan teszi helyre a húgát. Aki, egyébként, ha egyszer tényleg összeakad valami nehézfiúval, hát felkötheti a gatyát...
És ez addig lesz csak így, míg egyszer Bori be nem dühödik, és nem vesz tettleges elégtétételt a bátyján valami valós vagy vélt sérelem miatt. (az óvoda majd rávezeti Borit, hogy ami nem megy ésszel, az megy erőszakkal) Mert az, hogy 'büdös, csúnya' az azért nem igazán elegendő elégtétel a nagyobbtól elszenvedett sérelemért...
VálaszTörlésEgyébként meg nincs szívfájdítóbb érzés annál, mint amikor az ember két gyereke verekszik egymással.:(
Vesz az már elégtételt, mert odamegy és üt, ha bepöccen valamiért. Ebben a fenti esetben azonban nem ő volt a sértett fél, mert kiment az ajtón kedvesen és normálisan, majd bejött úgy, hogy büdös meg csúnya meg kaki. (töredelmesen bevallom, én is voltam mindhárom a közelmúltban, mindenféle előzmény nélkül.)
VálaszTörlésNekem nincs testvérem, de az ismerős tsetvérpárok - jó, hát nem kell olyan messze menni, szóval a srácaim olykor rém durvák tudnak lenni egymáshoz.
VálaszTörlésKiabálnak, van, hogy ütnek is, aztán durrogva faképnél hagyják egymást, de már arra is volt példa, hogy nekem kellett lehűtenem őket.
Szomorú.
Aztán kopogtatva az ajtón, mennek át egymáshoz bocsánatot kérni, ölelgetni engesztelésül...
Szerintem ezeket nem kell ilyen véresen komolyan venni, legalábbis mi tényleg sokat cincáltuk egymást az öcsémmel, élénken emlékszem, anyukám hányszor rontott be, hogy "milyen testvérek vagytok ti?", aztán összenőttünk. Ezeket a dolgokat le kell meccselni, a nagynak meg kell tanulnia, alkalmazkodnia, hogy más is van a világon, a kicsinek meg - aki ebbe a helyzetbe született bele - meg kell tanulnia, hogyan tud érvényesülni.
VálaszTörlésNagyon próbálom nem elfelejteni, milyen érzés volt nekem gyerekként az öcsémmel viaskodni folyton, és nem lemarni Marcit mindenért, mert tényleg sokszor hajmeresztő, amit csinálnak - de ez a fenti eset nekem inkább vicces volt.
Igazad lehet!
TörlésJó hogy végre valakitől összecsiszolódásról hallok!
Köszönöm! Őszintén.