Várakozóban

Negyedik hete gyűrjük kettesben itthon Borbálával, akinek nincsen komoly baja amúgy, csak éppen amikor kilábalna az aktuális takonykórból, hipp-hopp belázasodik megint, orra folyik, köhög vartyogva, vissza a start mezőre, kedves anyuka, kezdheti elölről. Ezen okból az átlagosnál jóval többet töltünk a gyerekorvosi rendelőben - egy hónapon belül háromszor jártunk ott.  




Ilyenkor készülök ám hosszas várakozásra, ami aztán vagy igaznak bizonyul, vagy nem, de inkább igen, és még itthon előre megbeszéljük Borival, mit vigyünk, sőt általában beígérek neki egy matricát is, ha szépen viselkedik (a környéken nem lehet Hello Kitty-s matricát kapni - WTF???). Nincs is semmi gond, mert szépen viselkedik már a váróban is, amíg a többi gyerek ordítva rohangál, az ülepén csúszkál vagy a székeken ugrál unalmában, hiába szólnak rájuk a szüleik feszt, addig Bori leül mellém, és elővesszük a táskámból az előre kijelölt könyvet és olvasni kezdek neki. És eleinte egy kicsit még a széken tapos, és az ülepén csúszkál meg ordítva rohangál a többi gyerek is, aztán előbb egy, aztán kettő, aztán egyre több ül körülöttünk, és hallgatják, amit olvasok. Mert egyetlenegynek sem hoztak egyetlenegy mesekönyvet sem a szülei.