Akárhogy is sír az ember, előbb-utóbb mégis kifújja az orrát - amint hazaértünk, én is nekiálltam korcsolyákat nézni a neten. Milyen legyen? Klasszikus hokikori? Puha cipős? Olyan, mint volt? Fiús? Uniszex? Nőies?
Végül is mindegy lett, melyiket választom, mert - a történelem ismétli önmagát, ugye - apukám egy barátja, egy (másik) válogatott hokijátékos jóvoltából lett korcsolyám. Ezúttal vadonatúj.
Gondoltam, magányosan próbálom ki. Múlt pénteken ki is bicikliztem az önkormányzat által fenntartott egyik kis jégpályára, nagy üggyel-bajjal kifűztem (sokkal több a lyuk) a korcsolyát, felvettem, meghúztam a pertlit, és rámerészkedtem a jégre, görcsösen markolva a palánkot.
Aztán óvatosan megpróbáltam csúszkálni.
Nem ment.
Tovább araszoltam, még mindig kapaszkodva.
Még mindig nem ment.
Már fél kört is megtettem, mire el mertem engedni a palánkot.
De még mindig nem ment.
A bal bokám ide-oda bicsaklott, hiába próbáltam haladni, nem csúszott a korcsolya az istennek sem. Oldalra kacsázott a lábam, ide-oda dülöngélt a lábfejem.
Próbálkoztam tovább.
Nem ment.
Visszaevickéltem a palánkhoz.
Csak a régi jó korcsolyával tudtam, mással nem, kezdtem siratni megint a régi korit. Mert még annyira sem tudok korizni, amennyire gondoltam (igazából tényleg nem tudok, még a fékezés sem megy). Nem ezt a kabátot kellett volna felvennem, a röviddel ügyesebben mozgok. Most meg a bokám sem tudom egyenesen tartani, rossz ránézni a lábamra, hogy néz ki----
és ekkor megláttam.
A fehér vékony műanyag élvédőt a bal korcsolya élén. Épp hogy csak elvált a színe a jég összekaristolt felületétől. Fél kézzel a palánkba kapaszkodva óvatosan felemeltem a lábam. Leügyeskedtem a pengéről az élvédőt, és zsebre vágtam.
Előre-hátra megmozgattam a lábam a jégen, aztán lassan eltoltam magam a palánktól. A korcsolya simán, akadálytalanul siklott, a lábfejem egyenesen állt. Nekirugaszkodtam, és onnantól már jöttek vissza a mozdulatok, ment minden, ha nem is úgy, mint a karikacsapás, de úgy, ahogy nekem menni szokott.
Nem, nem örülök ennek, nem örülök, hogy egyre melegebb van, szűnik a fagy, nem tudok örülni a tavasznak, pedig már vettem vetőmagokat is, de úgy sem, még a kertnek sem tudok örülni egyelőre, a nyitnikéknek, a madárfüttynek, annak, hogy már világosban bringázom haza. Kérem vissza a telet, a szigorú kontúrú, éles fényű napokat, a párás levegőt, a zúzmarát, kérem vissza a hideget, a fagyott tavakat. Azt írják mindenhol, harminc éve nem volt ilyen hideg tél - ha a legközelebbi is harminc év múlva lesz, hetvenévesen fogom átkorcsolyázni a Balatont?
