2015. január 19., hétfő

A régi korcsolyám

A korcsolyám se nem volt új, se nem volt régi. Igazából persze régi volt, nagyon is, csak épp nem kívánkozott jelző elé. Ez volt a korcsolyám, és kész. Eszem ágában sem volt lecserélni.

A korcsolyámat 1987-ben kaphattam, karácsonyra. Nagyon szerettem volna egy menő korcsolyát, sokat jártam akkoriban a műjégre, a zsebpénzemet is bérletre költöttem nagyrészt, és mivel nem volt más, anyukám lengyel gyártmányú műkorcsolyáját vittem. De borzasztóan szerettem volna egy hokikorit, egyrészt mert azokkal az elülső fogakkal folyton megbotlottam, másrészt meg szerettem volna egy saját korcsolyát.
Elég rosszak voltak az esélyeim. A szüleim nem költöttek olyanra, ami nem volt _feltétlenül_ szükséges. Jó volt a fehér műkorcsolya a lábamra? Jó volt. Tudtam vele korcsolyázni? Igen. Hát akkor?

Az a karácsonyunk nagyon zaklatott lett - talán mégis 1988 volt? Anyukám nagyon megbetegedett, épp hogy hazaengedték a kórházból karácsonyra, a papám szerezte be az ajándékokat. Mint utólag felfejtettem, egy barátja, egy volt hokijátékos szerezte a korcsolyát: már használtan került hozzám, öntött, fehér, már ütött-kopott fűzős Roces. Hokikori. Imádtam. Hiába nyomta kicsit a lábamat, hiába volt tele karccal, a korcsolya jött velem, amikor elköltöztem otthonról és utána az új lakásba is. A műjégre egyre ritkábban jártam, de a korcsolya várta velem a telet. Amint befagyott valamelyik nagy tó, mentünk korizni. Marcit babakocsiban tologattam a Velencei- meg az Omszki-tavon 2005-2006 telén. Nekiindulni a jégnek, előttem csak a másik part: az az igazi szabadság.

A korcsolyám épp hogy megérte 2015-öt: január elején, mikor Marci kedvet kapott a korcsolyázáshoz, kölcsönadtam neki. Levettem a korit, és ráadtam Marci úgy egy-másfél számmal nagyobb lábára. Amikor indultunk volna vissza a kocsihoz, először azt láttam, hogy Marci ész nélkül feszíti szét a korcsolyacipőt, anélkül, hogy a fűzőt meglazította volna. Másodjára odapillantva már azt is észrevettem, hogy a műanyag végig berepedt, a fűzős résztől kezdve végigfutott a korcsolyán a repedés egészen az oldaláig. Szegény Marcinak nekiestem először, hogy tönkretette a csaknem harmincéves korcsolyám, de aztán láttam, hogy a másik kori, amit el sem kezdett kifűzni még, az is hasonlóan gyászos állapotban van.

- Elfáradt az anyag - mondta Cs., amikor bekászálódtunk a kocsiba. - Öreg volt már.
Marcitól bocsánatot kértem, de a korcsolyát megsirattam. Itt van a garázsban most is. Még nem volt szívem kidobni.

2 megjegyzés:

  1. Én meg hogy szerettem volna egy igazi fehér lánykorcsolyát! De barna fiúkorcsolyát kaptam - a Síp utcánál lévő Dohány utcai sportbizományiban szoktuk volt venni a (használt) sportcuccainkat.

    V. ezidáig mindig (új) fehér műkorcsolyát kapott - Á. hokikorit, de utálta, egyszer volt csak rajta. Most meg már kinőtte. Nagyon gondolkodom rajta, megtartsam-e magamnak, de attól tartok, én nem merek belátható időn belül jégre menni (pedig de jó lenne egyszer V-vel korizni!)

    VálaszTörlés
  2. Most már nagyon szép műkorcsolyákat kapni, mintásakat is (pepitát, szívecskéset, graffiti mintásat) - ha nem lenne olyan az éle, amilyen, biztos olyat választottam volna. Én megtartanám Á. koriját, lesz még abból közös korcsolyázás :)

    VálaszTörlés