2017. november 23., csütörtök

Jaj, november

Hát én úgy utálom ezt a hónapot, hogy még.




Eleve nem szeretem a novembert, szegény, szerencsétlen hónap, jó eséllyel a legnépszerűtlenebb. De ez az idei amúgy is kitett magáért. Eleve kiderült, hogy végül mégis szét kell ütni a fürdőszobát, szerencsére a zuhanyfülkénél meg is találták a hibát, legalábbis egyelőre úgy tűnik. A nálunk dolgozó társaság valami egészen elképesztőnek bizonyult: B úr, a főnök nagy fekete Mercedesszel fuvarozta a társaságot, elöl enyhe foghíja volt, és valami utánozhatatlan mondathangsúllyal beszélt - én ilyet még életemben nem hallottam. Igazi Teleki téri figura, vagy lókupecnek el tudtam volna még képzelni, kezén nagy arany pecsétgyűrű, tisztelettel beszél mindenkivel, és az ügyfél a munka végeztével jó szájízzel köszönt el tőle. Azt hiszem, ebben áll a fő tudománya.
Aztán ott volt Gyuri, a villanyszerelő, aki B úr jellemzése szerint "nem látszik rajta, de jó szakember" - és ez valószínűleg igaz is volt, mert valóban nem látszott rajta, érződött viszont a többhetes mosdatlanság. Amúgy kedves ember volt, csakúgy, mint a vízvezetékszerelő, aki csak hörögni tudott, mert valami szörnyű kór miatt amputálni kellett a nyelvét, mint megtudtam. Mellettük a burkoló/kőműves, aki mindenáron akart építeni ripsz-ropsz egy zuhanykabint, kifejezetten unalmas figurának tűnt.

Szóval szétkapták már jó egy hete a fürdőszobát, de még nem pakoltam vissza, mert mertem nagyot álmodni, és lemostam körbe a csempét, illetve csak félig, de akkor már lemosnám egészen. Csak az energiám fogyott el, az elhatározás meg megmaradt.

Aztán van az még, hogy minden péntekre kicsúcsosodik a mid-life crisisem. Alapvetően jó munkám van, meg szeretem is, csak egyrészt a fizetésem, hát az hagy maga után kívánnivalót. És kicsit talán unom is. Itt három éve csinálom lassan, összesen kábé húsz... és hát na. Talán valami más kellene, vagy legalább többért. De azt is tudom, hogy alapvetően jó a munkám, normálisak a körülmények, normálisak a kollégáim, de nem vagyok teljesen elégedett mégsem.

5 megjegyzés:

  1. “unalmas figuranak tunt” :))))) jot rohogtem

    Kellemes pénteket, minel kevesebb krízissel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hat M este/éjjel rosszul lett, es... a, nem is mondom.

      Törlés
  2. Jaj :( miota szuletett egy novemberi gyerekem, en elkezdtem megfigyelni a novembert, elsokent megtanultam megkulonbiztetni es elkuloniteni az oktobertol, aztan addig figyelgettem, mig mostanara egeszen megszetettem.

    Mnak jobbulast, nektek meg sem betegedest, a furdoszobanak ontisztulast... es minden jot

    VálaszTörlés
  3. Ó, szegény, mi történt? Jobbulást!

    Az október és a november pedig tök más!!

    VálaszTörlés
  4. hat nagyon csunyan elcsapta a hasat, es nagyon cudar ejszakaja volt.

    VálaszTörlés