Budapest, noir?

Naszóval itt ez a Budapest Noir, meg a belőle készült film, amit nem láttam, és nem is biztos, hogy szeretnék megnézni, mert már most tele vagyok előítélettel.

Én ezt a könyvet szeretem. Nem a bűnügyi szál miatt, vagy akár a cselekmény miatt, de hát Hrabalt se a cselekmény miatt olvasunk, vagy Kafkát vagy Esterházyt sem. Továbbá szeretem a jól megírt történelmi lektűröket, vagy a könnyedebb olvasmányokat, kezdve a Rózsa nevétől át a Sansom-regényekig. És fontos kitétel a jól megírtság: hogy a szereplők az adott korszellem szerint, annak logikája mentén és ne a 21. századi logika és elvek alapján gondolkodjanak, nyilvánuljanak meg, alkossanak véleményt, mérlegeljenek és cselekedjenek. Ha a szerző a történelmi regény mellett dönt, a történelem mellett is dönt, felelősséget vállal, hogy bevezeti az olvasót a kor univerzumába, annak minden celebjével, akkor jelentősnek tűnő konfliktusával, bestsellerével, szellemi áramlatával, illemszokásával, kedvelt ételeivel, politikájával.

Ebből a szempontból a Budapest Noir jó regény. Jók a figurák, plasztikusak, jók a konfliktusok, jó, hogy a szerző ismeri a várost, a szereplők villamosoznak, zsírpapírból eszik a császárszalonnát, tejbüfékbe járnak, a házmesterrel hozatják a zónapörköltet és lefizetik a féllábú trafikost egy jobb cigarettáért. A zsurnaliszta szót én szívem szerint egyszer sem használnám, nemhogy ennyit, sok az álszellemes mondat (bár mivel mindent a főszereplő szemszögéből látunk, ezt betudhatjuk az ő álszellemességeinek is). A nagypapa lekvárfőző megszállottsága nekem túlzott (inkább töltött volna kolbászt, és egyáltalán, _mit_ lehet csinálni annyi lekvárral, arról nem is beszélve, hogy olyan gyümölcsöket is összefőz, amelyek nem is érnek azonos időben vagy októberben, amikor a regény játszódik), és Zsigmond kicsit túl gyakran tárja szét a kezét - még akkor is, ha ez fizikailag lehetetlen. De a harmincas évek "szűk levegője" ott kísért. Óriási és elismerésre méltó munka van a valós szereplők (Hain Pétertől Vécsey Leóig) ábrázolásában; valóban, akár _viselkedhettek volna_ úgy is, mint ott, akkor.

Mostanában sokat beszélgetünk a gyerekekkel a 20. századi történelemről, M. rengeteget kérdez. Nincs olyan család ma Magyarországon, akin így vagy úgy át ne gyalogolt volna a világtörténelem. Ezeknek az éveknek az eseményei a mi személyes sorsunkat is meghatározzák már (felpofozta-e a dédpapát a csendőr? Kuláklistára került-e a család? Érintette-e dédpapát a numerus clausus? Minősült-e osztályidegennek? Elveszett-e az erdélyi, felvidéki birtok? Hányan maradtak a családból a Don-kanyarnál?), egy-egy akkori sérelem vagy előny más irányba kanyarintott sorsokat. Sok-sok ilyen könyv kellene a mostanában oly lelkesen mosdatott harmincas-negyvenes évekről, a választási lehetőségekről, a hazafiakról és a magukat annak vallókról, a háború felé sodródó, sérelmeit dédelgető országról, a mindennapi kis megalkuvásokról és nagy hazugságokról és ordító lózungokról, hogy jobban értsük: kik vagyunk. Nem állítom, hogy ez a lektűr megmondja, de igen alapos bepillantást enged a kisemberek - dédszüleink, ükszüleink - mindennapjaiba. Igen, ilyen a történelem alulnézetből: a legérdekesebb, az a legizgalmasabb, ami a tankönyvekből aztán kimarad, ami a történelemcsinálás boszorkánykonyhájában végbe megy. (Ez egyébként a sorozat legfeszesebb darabjából, a Budapesti kémből érezhető leginkább.)

Aztán a film.
Én örültem, hogy filmet forgatnak a könyvből. Aztán ahogy derült ki sok minden, úgy fogyott a lelkesedésem.
[spoiler]
Amikor nagy csinnadrattával beharangozták a szereplőgárdát, akkor ment el először a kedvem. Oké, sikerkönyvet megfilmesíteni nem feltétlenül nagy rizikó. De olyannyira közhelyes volt a szereplőválasztás, hogy már fájt. Kováts Adél mint nagyasszony? Kulka mint méltóságos úr? Dobó Kata mint Vörös Margó? és komolyan: Tenki Réka mint Krisztina? (Aki a könyvben hangsúlyosan szemüveges és hangsúlyosan grafikus és hangsúlyosan erdélyi szász?) És nem, nem attól kap a normális ember valaki észbe, hogy a barátnője épp zsidó (igen, zsidó, ezzel a névvel, hogy Krisztina!) akinek meg árja, hát néki aztán semmi gondja a fennálló rendszerrel, köszöni, jól van!) Mi lett volna, ha a méltóságos urat mondjuk  Mácsai Pál alakítja? Vagy Kern András? Eperjes Károly? A feleségét meg Tóth Ildikó, Bánsági Ildikó, Udvaros Dorottya? Vörös Margó szerepében Rezes Judit?
Ne akarjunk már mindent mindig megúszni. Akkor kár elkezdeni bármit is, hagyhatjuk nyugodtan a fenébe.