Ennyit erről

pont ma nézegettem, hogy a turbó diéta meg a torna valamit mégis használ, mintha kicsit vékonyabb lennék deréktájon, mire Bori kis civilizálatlan barátnője, akivel egy hónapja nem találkoztunk, a ruhán keresztül a hasamra csúsztatta a kis tenyerét, és bársonyos hangon megkérdezte: - Babát vársz?
(nem.)

Rendkívül érdekes témájú bejegyzés következik

Az alakformáló törekvéseimről.

Igazából én szeretek mozogni. Mindennap bringázom, összesen egy jó háromnegyed órát, szeretek tollasozni, szeretek önerőből eljutni innen oda, tehát szeretek úszni, gyalogolni. Naponta lépcsőzöm, mivel nincs lift, és melóhelyen sem liftezem. És nem, nincsenek rendben az értékeim, mint a BMI, meg a haskörfogat, meg a zsírszázalék. Ez engem - meg persze a tény, hogy már nem csak a fenekem nagy, hanem a hasam is - hallatlanul zavar.

Aztán a búvárkodós nyaralás alatt láttam A-t, akinek konkrétan kockás a hasa, és A. konkrétan alig evett valamit. Nem arról van szó, hogy nem evett szénhidrátot, mert nem ivott alkoholt, (mert utóbbit pl. ivott), hanem konkrétan nem reggelizett, csak egy joghurtot, aztán nem ebédelt, aztán vacsorára evett egy fél almamagot. Nagyjából.

Aztán meg jelentkeztem erre a női tornára, és szorgosan elkezdtem járni. Cs. pont ma kérdezte, szeretem.e. Mondtam, hogy nem. Én nem szeretem ezeket a termeket, a gépeket, pedig tényleg nagyon kedves a személyzet meg a többi vendég. Én tollasozni szeretek, meg úszni, meg gyalogolni, meg bringázni. De ha ez kell, hogy a kedvem szerint alakuljanak a dolgok, akkor ez kell, meg a turbo diéta. És nem az a lényeg, hogy élvezzem, hanem hogy eredménye legyen. Hát kíváncsian várom.

Kivételes eset

Az van, hogy sajnos én egy nyúl vagyok, iszonyúan kerülöm a konfliktust, felszalad a pulzusom, dadogni kezdek, és menekülőre fogom, még ha tudván tudom, hogy igazam is van elvileg. Ez a gyakoribb. Néha az is előfordul, hogy úgy bepöccenek, hogy simán összeverném a másikat mindenféle elvi problémázás nélkül. Ez nagyon ritka, és leginkább akkor fordult elő, ha a gyerekek védelmében kellett fellépnem.

Hétvégén viszont sikerült a saját érdekeim érdekében határozottan kiállnom, ami ritkaság, mert ilyenkor legtöbbször lenyelem a békát. Szombat este épp gazoltam a kertben, rövidnadrágban, strandpapucsban, melltartó nélkül, ahogy kell, amikor a faluvéghez igen kirittyentett nő vonult el az utcán, pórázon vezetve egy spánielt. A kutyaugatásra néztem fel (a szembeszomszéd kuvasza őrjöngött), amikor látom, hogy a spániel takarosan odapiszkít éppen a kertkapunk elé. Ahol ki-be járunk. A fiatalabbik nő felszisszent, amikor látta, mit csinál a kutya, aztán bocsánatkérő mosollyal próbálta elrángatni, de nem tudta, meg ha tudta volna is, akkor is a kerítés előtt maradt volna a kutyaszar. Még kiszóltam neki, hogy nem bánnám, ha felszedné, de amint a spániel ismét járóképes állapotba került, elmentek - gondolom, mert mikor újra felnéztem a virágágyból, már nem voltak sehol.

Kimentem, megnézni a termést, és egy kaukázusi farkasölőnek is becsületére vált volna, ráadásul ízlésesen el is volt rendezve négy-öt darabba. Mindenféle látnoki képesség nélkül belátható volt, hogy a) vagy összeszedem b) nem szedem össze, belelép valaki, akinek a cipőtalpáról én vakarhatom le viszont a cuccot, azaz így is, úgy is nekem kell kezelnem a problémát. Amin viszont úgy felpaprikáztam magam, hogy azonnal kerítettem egy nejlonzacskót meg egy darab papírt, és teljes harci díszben kirongyoltam a kertből.

Tőlünk csak egyfelé lehet menni, meg is találtam a mezőn a nőket, a fiatalabbnak a kezébe nyomtam a zacskót meg a papírt, hogy a papír meg a zacskó hiánya ne legyen akadály. A papírt megvetően visszautasította, de megadóan elindult vissza a halom felé. Nem tudom, ugyanígy jártam volna-e el, ha Fradi-szurkolók pitbullja kakál a kertkapunk elé, de így is büszke voltam magamra.

a sportriporterekről

Eszmélkedésem éveit sportrajongó atyával és öccsel felszerelkezve töltöttem, a telesport hozzátartozott a mindennapokhoz. Emlékszem Knézy Jenőre, amikor még csak egy volt belőle, Mattyasovszki Brigittára, Csisztu Zsuzsára, amikor még közvetített (örökké emlékezetes marad az athéni olimpia megnyitójáról megjegyzése egy sportolóról, aki "nem a szülőföldjén látta meg a napvilágot"), aztán később jött Szántó Dávid vagy Zelinka Ildikó. Ültek a stúdióban, állt rajtuk a ruha, látszott, hogy értenek legalább egy sportághoz legalább, mert csinálták, voltak válluk, tüdejük, fellépésük.

Most meg itt vannak ezek a féltüdejű, szűk mellkasú, csapott vállú gyerekek, akik mintha soha nem fociztak volna grundon, nem kergetőztek volna, nem tekertek volna le a Balatonhoz meg vissza, csak lóg rajtuk a zakó, labda vagy ütő nem tudom, mikor volt-e kezében, lábánál bármelyiknek. Gyűrődik az ing, biztos nagyon okos dolgokat mondanak a fociról a háttérműsorokban, de a legszívesebben hátba verném őket is, mint Marcit szoktam, hogy húzd már ki magad, kedves kisfiam

őszinteség

- Oltári szép bizonyítvány ez, Marcikám.
- Nem, ez oltári nagy mázli, anya.

Vér, adás

- Képzeld, Borcsi, holnap véradás lesz holnap a munkahelyemen!

- És az milyen, anya? Minden munkatársad kap egy kis üveg vért?


(amúgy a véradásról udvariasan eltanácsoltak, másfél év múlva várnak legközelebb szeretettel.)

mintha kicsi üvegcsövecskék lennének a combomban

Az előző szülő-gyerek meccs tanulságain okulva legalább emlékeztetőül egykori teljesítményemre, felvettem az egyik Balaton-átúszásos pólómat. Sajnos a bemelegítőül tartott fogócska alatt meghúztam mindkét (!) lábam, így most úgy járok, mint egy hadirokkant. Külön öröm, hogy holnap nem úszni megyek (ahol esetleg kilazíthatnám), hanem egy női tornaprogram állapotfelmérésére. Mindenképpen izgalmas lesz, a bal lábam jelenleg csak kézzel tudom megemelni.

Penye vagyok, na.

Leszek-e kutyából szalonna?

Szóval elvileg támogatom a gyerekek sportkarrierjét. Elvileg. Mert gyakorlatban már nem ilyen rózsás a helyzet. Akárhányszor belegondoltam, hogy egész augusztusban itthon pállunk leszünk a kánikulában, egy zokogó kismajom bv rázta bennem a rácsot. És akkor a Balaton helyett a meccsek helyett itthon töltött hétvégékről nem is beszéltünk. Ráadásul ez még csak egy gyerek, a mi lesz, ha Borit is berántja valami (akiből ráadásul kibújt a grófnő, és lovagolni vágyik meg teniszezni).

De Cs, csinálta becsülettel, hordta-vitte nemcsak Marcit, olykor az edzőt is a meccsekre, hétvégenként, reggel nyolcra a város túlfelébe akár. És Marci is csinálta becsülettel, szorgalmasan, tényleg, odaadással, edzésről sem hiányzott, meccsről meg pláne. Nem mondhatom, hogy ő a legügyesebb, de nagyon elszántan tolta végig az évet, és végül is nagyon jó helyen végzett a csapat, és az részt vehettek egy háromnapos országos tornán egy szép vidéki városban.
Egy csomó szülő lement megnézni a meccseket, és a berzenkedésemre, miszerint nem vesznek engem emberszámba a sportapukák, Cs, azt mondta, utazzunk le mi is, haverkodjunk a szülőkkel, jó lesz. Hallgattam rá, kettőnk közül ő a diplomata, meg a várost is szívesen megnéztem.

A hétvége bővelkedett váratlan fejleményekben, a legváratlanabb az volt, hogy néhány szülővel tényleg sikerült összebarátkoznom. Másik váratlan fejleményként szinte rekedtre ordítottam magam a meccseken (a gyerekeket összekeverték, nem a saját csapatukkal játszottak, tehát nem volt tétje a játéknak), A torna halál profin volt megszervezve, jó arculattal, plakátokkal, értelmes mondanivalóval (nem Bol-dog szintű kabalaállattal pl.) Továbbá Marci csapatának edzője, egy rendkívül rokonszenves teremtés megdicsérte, azt mondta, ésszel és higgadtan játszik, és szeretne még róla hallani, mert szerinte kosaras lesz belőle.
Meghatottságomban és döbbenetemben meg is fogadtam, hogy nem berzenkedem többet a sporthétvégék és -programok miatt. Kíváncsi vagyok, meddig fogom bírni.

Mindenekelőtt

Blogger kolleginával tüntetni jó. Még akkor is, ha ronggyá ázunk.

Mert a lányom nem az, aki könnyen feladná

- De anya, mi a baj a patkányokkal? Olyan cukik, mint az egerek!
- Az egerek is csak a mesékben cukik, egyébként összerágnak meg -rondítanak mindent.
- És a patkányok?
- Azok is. Meg randa betegségeket terjesztenek. Például a középkorban rengeteg ember halt meg pestisben, amit a patkányok terjesztenek. Illetve a patkányokon élősködő bolhák, amik átvitték a betegségeket az emberekre, azok meg belehaltak.
- Akkor nem is a patkányok a hibásak, anya! Hanem a bolhák! A patkányoknak meg biztos van valami jó tulajdonságuk!

lisztkukacokat nem akarok látni a hűtőben

- Milyen volt a múzeumban?
- Nagyon érdekes volt, anya! Egy bácsi megmutatta, hogyan kell kitömni az állatokat! És megnéztünk és megsimogattunk egy csomó kitömött állatot! Tudod, melyik volt a legcukibb?
- Melyik?
- A vándorpatkány.