évtized

Tíz éve ilyenkor? Már szuszogott a kiskocsiban, én meg feküdtem kiterítve, beinfúziózva, félálomban talán. Nem mozoghattam, nem emelhettem fel a fejemet sem, de talán már múlt az érzéstelenítés, és kezdett fájni odalent a seb.
Persze késett, mint ahogy késik azóta is, mert a céldátum június 10. volt, aztán kiderült, hogy segítség nélkül nem megy, mert akkora - ez is megmaradt, az akkoraság meg a segítsennekemvalaki, meg a mindentazutolsópillanatrahagyok attitűd is. Tíz éve ez a nap szerdára esett, borzasztó meleg volt, és maradt még legalább egy hétig. Előtte jó volt az eperszezon, főztem be epret, és ettem sok cseresznyét - aztán egy évig rá se nézhettem, ahogy semmi puffasztóra.
Focis születésnapot kért, a tizenkét gyerek közül, akit lekentem naptejjel a bérelt focipályán, hármat újszülött kora óta ismerek (tekintetük ugyanolyan maradt), másik két fiút is vagy hét éve. Ültünk hárman a padon, a három fiú két anyukája, meg én, hárman a baromfiudvarból, a fiúk rúgták a bőrt a pályán, kivörösödve cseleztek, reklamáltak, szájaltak, lőttek és védtek, sokukon stoplis cipő, focimez, nagy lovak már mind, Borbála szőkén, kék ruhában nézte őket az apjával - vajon el tudtam volna képzelni ezt tíz éve?