A hiúság vására

Mély önvizsgálatot tartottam, és be kellett ismernem, hogy attól, hogy nem szeretek öltözködni, nem sminkelek, jó, ha hébe-hóba eljutok fodrászhoz meg kozmetikushoz, szóval mindettől eltekintve igenis hiú vagyok. Hiúságom egyik tárgya pedig az óvodai vásárra beadandó cucc.

Az óvodai vásárt minden évben meghirdetik, és minden évben olyan a kínálat, mintha fakezű elsősök technikaóráin született munkadarabokból sorsolták volna ki a legsikerültebbeket. Ezért nem szívesen veszek semmit, inkább adok be én is valami eladandót, és úgy látszik, megütöm a fakezű ötödikesek szintjét, mert az én dolgaim mindig elég kapósak. Először még örültem neki, aztán próbáltam elébe menni a vásárlói igényeknek. Hogy az enyémet mindig megvegyék. És meg is veszik már, ha nem így lenne, összetörne a lelkem nyugalma.

Idén drága a méz, úgyhogy nem sütöttem mézeskalácsot, hanem cake-popokat csináltunk a gyerekekkel, kétfélét, gesztenyéset és kókuszosat. Én összeállítottam, Bori megggömbölyítette, én kimártottam, Marcival megszórták szórócukorral. És a sok kis gyerek mind megette, mert a karácsonyi vásár másnapján bizony nem árválkodott ott a mi portékáinkból egyetlenegy se.