Hosszú-hosszú idő után ma eljutottam úszni. Egyik ámulatból a másikba estem. A kövezet az öltözőben, a folyosón kicserélve (csak egy helyütt maradt meg az a régi, jellegzetes, sok apró fehér korong). A zuhanyzó újracsempézve. Az öltözőben zene szólt (bár ne tette volna). De még mindig egy húszas a hajszárítás, mint tíz éve, és még mindig megvan a már legalább 33 éves vörös kókuszszőnyeg.
Hazafelé villamossal mentem, de egy kultúrember úgy parkolt, hogy a kocsi fara rálógott a sínre. A villamosvezető megállt, kiszállt, vakarta a fejét, kért egy lopóautót - de nem volt rá szükség, mert az utasok a legnagyobb egyetértésben odébbtaszigálták az autót, egyetlen hangos szó nélkül. A villamosvezető pedig a hangosbeszélőn megköszönte a segítséget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése