Depresszív

Biztos jele annak, hogy napsütésre/halolajkapszulára/uszodázásra van szükségem, ha úgy érzem, legszívesebben egy vödröt húznék a fejemre, hogy minél kevésbé jöjjön be a külvilág. Így nagy volt az öröm, amikor a halolajos kapszula dobozát sikerült előásnom a gyógyszeres fiókból, ha már a nap nem sütött ki, és Bori bölcsödebojkottja, valamint a délelőtti kórházazás miatt az uszodalátogatást is kénytelen voltam mellőzni.

A 86 centis primadonna

Aki maga dönti el, mit hajlandó felvenni aznap;
Aki a bölcsi előterében kiosztja a feladatot az ismerősöknek, ki adja fel rá a cipőt, a sapkát, a kabátot;
Aki fehúzza a cicás sapkát, kesztyűt, majd hasra vágja magát az ágyban, és elalszik;
Akihez a McDonald'sban a születésnapokat bonyolító asszony így szól: És neked mit hozzak, gyönyörűm?
Aki nem töri magát, hogy megtanuljon beszélni, hiszen szavak nélkül is elintéz magának mindent.

Nahát!

Hosszú-hosszú idő után ma eljutottam úszni. Egyik ámulatból a másikba estem. A kövezet az öltözőben, a folyosón kicserélve (csak egy helyütt maradt meg az a régi, jellegzetes, sok apró fehér korong). A zuhanyzó újracsempézve. Az öltözőben zene szólt (bár ne tette volna). De még mindig egy húszas a hajszárítás, mint tíz éve, és még mindig megvan a már legalább 33 éves vörös kókuszszőnyeg.
Hazafelé villamossal mentem, de egy kultúrember úgy parkolt, hogy a kocsi fara rálógott a sínre. A villamosvezető megállt, kiszállt, vakarta a fejét, kért egy lopóautót - de nem volt rá szükség, mert az utasok a legnagyobb egyetértésben odébbtaszigálták az autót, egyetlen hangos szó nélkül. A villamosvezető pedig a hangosbeszélőn megköszönte a segítséget.

Kétéves

Ma Bori a kétévesekre legjellemzőbb tevékenységgel kezdte a napot: hisztivel. Tejet kért, aztán követelt, aztán nem volt hajlandó abbahagyni a villanykapcsoló kapcsolgatását (amit a jó bátyja mutatott be neki), aztán nem akarta felvenni a zoknit, a pillangós pólót, megenni a gyümölcsös joghurtot, felvenni a kabátot.
A bölcsiben már az előtérben elfogta a hüppögés, de hagyta, hogy átöltöztessem, feladjam rá a nadrágot, cipőt, és ment magától, de még sirdogálva a csoportszoba felé, vitte a kis copfos alak a két játék macskát a hóna alatt, mint egy apró katona, aki parancsra cselekszik.

Milyennek lát a fiam?

A legóemberkés poszt margójára


Bori: - Anya, ide! Anya, ide!
Én: - Nem ülök oda, Bori, az babahinta.
Marci: - Igen, anya nem tud odaülni. Ha ráülne, szerintem rögtön összetörne alatta.
Én: - Hát azt azért talán nem, Marcikám...
Marci: - Jó, nem. De elrepedne! Az biztos, hogy elrepedne!

Azt hiszem, itt az ideje egy drasztikus fogyókúrának...

2010-2011

Oké, nem volt jó év 2010, sok kicsi vacakság, a mindig széllel szemben levés örök kudarcával, és az általános csalódottsággal, rosszkedvvel, a végén már a beletörődéssel és a csüggedéssel, de ahhoz képest egyáltalán nem volt vészes, ahogyan 2011 indít, nem egészen három hét alatt összehozva az eseményeket.

Pillanatkép

Ha egy pillantfelvételt látunk egy vízben kapálózó emberről, csak a fejlemények tudatában lehet eldönteni, úszni tanul-e az illető, vagy fuldoklik. Egy ideje kísért a gondolat, hogy ez a vergődés már a haláltusa része, innen nincs felfelé vezető út, legfeljebb a felszínen lehet még evickélni, amíg nem jön egy nagyobb hullám.

Marci mondja

- Szedd össze a legóemberkékeket, kisfiam.
- Összeszedtem, anya!
- Jól van, ügyes vagy. Nézd! Egy kimaradt, erre véletlenül ráültem.
- Ráültél, anya? Hát ez durva, ez nagyon durva.

Szőranya

vagyok most nagyjából negyedik napja, ma már csak szerencsére félállásban, remélem, a tapasztalat igazolja a jó T. doktor szavait, miszerint "ez eltart szerda-csütörtökig", és akkor holnapra legkésőbb vége, mert egyrészt szegény Bori nincs el nappal másképp, csak ha az ölemben ül, és néz valamit, szerencsés esetben könyvet, kevésbé szerencsés esetben dvd-t vagy egyéb mesefilmet, máskülönben sír, rí, panaszkodik keservesen, néha köhög, és hogy fokozzam a hangulatot, időnként még az orrát is kiszívom szerencsétlennek.

Cserébe persze nem alszik rendesen éjjel, legalább négyszer-ötször ébred, köhög, de az fáj, inna rá, de attól megint fáj a torka, és a végén sírás lesz belőle. Hab a tortán, hogy úgy láttam, jönnek a hátsó rágófogai is. Mert időzíteni tudni kell.

Ezáltal homokszem került a gépezetbe, nincs Marcinak úszás a héten, és nincs nevtan sem, mert Borit nem tudom hagyni másra, itthonról nem viszem ki, a nagymamák közül ki ezért, ki azért nem bevethető (de usziba egyébként sem küldeném őket, az nem nekik való), a papa több ezer kilométerre teniszezik, a nagybácsik-nagynénik dolgoznak. Mondjuk Marcin nem látom, hogy bánná a programváltozást :)

Könyvelés

Még tavaly láttam egy felhívást, mely szerint dec 31-ig meg kellett nevezni 12  könyvet, amit az új év során  el akar az ember olvasni, aztán majd 2011 december végén tanulságos lesz megnézni, mit sikerült belőle tartani. Akartam csatlakozni, aztán végül kimaradt, mégpedig azért, mert mint röstellkedve rájöttem, egyszerűen nem tudnék felsorolni tizenkét címet. Az ötlet viszont  tetszik, úgyhogy csak úgy magamnak felsorolok annyit, amennyi eszembe jut.

1. David Attenborough: Az élet erőpróbái
Ebbe már bele is kezdtem, és bár könyvtári könyv, antikváriumban előbb-utóbb meg is veszem magamnak. Ott kell állnia a könyvespolcon a többi között, rendszeresen újraolvasom őket, hihetlenül izgalmasak, a stílusuk is irigylésre méltó. És általában jó fordítók dolgoztak rajtuk.  
2. David Attenborough: Élet a fagyban
3. Závada Pál: A fényképész utókora
Az utóbbi évek magasan a legjobb regénye (legalábbis azok közül, amiket olvastam). Nagyon szerteágazó cselekmény, jó lesz újraolvasni.
4. Darvasi László: A virágzabálók
Ebbe beletört a bicskám, pedig a Könnymutatványosok az egyik kedvencem. Hátha most sikerül. 
5. Thackarey: A hiúság vására
6. Dickens: A Pickwick-klub
Mindkettő régi adósságom, a 19. századi klasszikus angol regények kimaradtak.
7. John Le Carré: A Karla-trilógia harmadik része
Az első kettőt sem tudtam letenni, és aztán nagyon-nagyon szomorú lettem. Nagyon okosan megírt könyvek. 
8. John Le Carré: A panamai szabó
9. Szabó Magda: Freskó
Mondhat akárki akármit, szerintem ennél jobb, feszesebben szerkesztett regényt nem írt Sz.M. Persze az ötvenes évek díszlete már idegen, de ez csak a díszlet, a lényeg attól még érvényes.
10. Radó Sándor: Dóra jelenti 
Ez viszont már kordokumentum. Egészen hökkenten olvastam olyan szavakat, mint burzsoá, internacionalista, imperialista, elvtárs.

Horoszkóp

Borival a héten elkezdtük a bölcsit. Négy napot sikerült abszolválni (aztán mára leterítette a garatgyulladás). A négy reggelen négyszer előreszaladt, de nem ám a csoportba, hanem a csaphoz, kinyitotta csutkára, és nézte, hogyan táncol a lefolyónál keletkező örvény. A kis Vízöntő.

Bori és a szavak

- Mit mond a cica, Bori?
- Mijam-mijam!
- Mit mond a kutya?
- Vava.
- Mit mond az egér?
- Cicin.
- Mit mond a bagoly?
- Hu-hu (ez az előadás csúcspontja, zabálnivalóan huhog).
- Mit mond a csacsi?
- Iá. 
[innentől lesz izgi]
- Mit mond a nyuszi?
- Nyunyu.
- Mit mond a kecske?
- Keke.
- Mit mond a süni?
- Süsü.

... és innentől így megy a végtelenig (és tovább!), ugyanis minden állat a neve első szótagját mondja Bori szerint. Most, hogy csak pár hét választja el a második szülinapjától, nagyon belehúzott a beszédbe, szemmel láthatóan igyekszik. A karácsony alkalmával megtanulta a dísz és a fa szavakat is, próbálkozik a Kati és Marci nevével, és ma mintha kimondta volna: lepke. Szavakat már eddig is illesztett egymás mögé (Szia apa, pápá Aliz), de reggel megvolt az első mondat, alannyal-állítmánnyal, bár csak félálomban csíptem el: Anya... aaahhhhszik. Cs szerint nem csoda, hogy Bori pont ezt mondta, hiszen jó sokszor hallhatta már, de mint rámutattam, közel sem hallotta eleget.

Fazonigazítás

2010 utolsó dobása

Nem csináltam semmi olyat 2010-ben, amire igazán büszke lehetnék, nem volt díjnyertes címlap (a kétévente megrendezett nemzetközi összeröffenésre nem jutottam el, nyilván), a Balaton-átúszás is elmaradt, és nem dicsért meg nőgyógyász sem, hogy milyen ügyesen megszülte császár után azt a gyereket. Magamnak is meglepő módon viszont sikerült befejeznem néhány szép kézimunkát, K. Vera születendő kisbabájának kapucnis törülközőt, anyunak kakasos képet, és szalvétáztam néhány csinos virágcserepet is, le is fotóztam valamennyit, illetve a cserepeket még Cs tavasszal. Gyanakodhatttam volna, amikor kábé tegnapelőtt nem találtuk a fűszercserepes fényképeket, de a végső, sunyi ütést tegnap vitte be az óév, amikor is elszállt a telefonomba az összes, 2009 karácsonya óta mentett adat, telefonszámostul, fényképestül. A legtöbb mentett számért nem kár, a munkatársaim úgyis megtalálnak sajnos, de azt sose fogom elhinni, hogy valaha elkészültem ezekkel a keresztszemesekkel. (Innen nézve tiszta szerencse, hogy L. törülközőjét lassan két hónapja nem tudom befejezni.)