Jó nekem!

Ez régebbi termés, de olyan napokon, mint a mai, mindig eszembe jut.

Olvasgatjuk Marcival a Jó nekem! c alapművet (Janikovszkytól), aztán rátérünk az értelmezésére.

- Marci, tudod, a mi családunkban hogy van ez? Apa minek örül szerinted?
- Ööö... ha hagyjuk fényképezni. Meg ha nyugodtan meg tudja nézni a híradót.
- Igen. És te minek örülsz?
- A legózásnak.
- És én?
- Nem tudom. (csend.) Megvan! Anya, te annak örülsz, ha be tudsz pakolni a mosógépbe!

Borbála 15 hónapos

Jön-megy és átszervez,
szép csendben tönkretesz,
kibelez, szétrombol,
amit ér, elpakol.
Dolgokat hajigál,
Ha baj van, kiabál,
Ügyesen le-leül,
Nagyágyban elterül
Kiságyban sirdogál,
zenére táncikál,
folyosón futkorász,
nagyokat kacarász,
felmászik, lemászik
sámlira, karámra,
hát ő a Borbála.

Marci játszik

Két dinoszaurusz beszélget az ugrálóvárban. Mit mond az egyik a másiknak?
- Apa, vedd fel a kabátod! Mindjárt jön a meteorit!

És a harmadik napon

Tanuljuk Marcival a hét napjait.
- Milyen nappal kezdődik a hét?
- Hétfő!
- Igen, hétfő. Ügyes vagy. Milyen nap jön utána?
- Nem tudom.
- Ilyen nap van ma is...
- Kedd!
- Jól van. És mi jön a kedd után?
- Holnap!

Sajtófesztivál

Ahhoz képest, hogy már hetekkel ezelőtt rosszul voltam a tudattól, hogy a szombat legalábbis egy részét a Vörösmarty téren kell töltenem ("a rendezvényen való részvételt pedig mindenkitől elvárom"), el kell ismernem, nem is volt olyan vészes. Igaz, mindössze mintegy két órát emeltem a rendezvény fényét, előtte egy kis beszédet mondtam a Puskin moziban, ahol egy teknősös filmet néztek meg a lelkes kis olvasók. Utána átkocogtunk A.-val a Vörösmarty térre, ahol már folyt a tömeg mindenhol, markolták, vitték az ingyen újságot, remit, szóróanyagot, amit csak értek, mintha a Vigadónál kilóra vennék át a papírhulladékot. A kis kosárba kirakott cukrot-nyalókát két kézzel tömték a zsebükbe a micisapkás, pirospozsgás arcú bácsikák.
A két óra alatt úgy húsz gyerek tölthette ki a tesztlapot, délben, valamikor a sorsolás után az eső is rákezdett. Mire a Ferenciek teréhez értem, már tiszta víz volt a zoknim. A bölcsészkar épületét fehérre festették a piaristák, a Kari olvasó helyén Marks and Spencer üzlet nyílt. A Vásárcsarnokban csak a pultok mögött lehetett magyar embert látni, a vásárlók közt nemigen (viszont tuti meg vannak győződve arról, hogy minden piac ilyen Magyarországon). Vettem az Ázsiában egy csomó haszontalan apróságot (az vesse rám az első követ, aki ellen tud állni a csíkos muffinpapírnak vagy a lóhere alakú szórócukornak).

Közmunka

Előrebocsátom: meg vagyok elégedve az óvodával. Mondjuk ez leginkább a két óvónő érdeme. Á. nénitől és mézbe mártott mosolyától konkrétan a hátamon feláll a szőr, de Marci kedveli, és végül is nekem nem kell Á. nénit moziba vinnem, maradhatok a néma borzongásnál.

Tegnap szülői volt az oviban, melynek során sok egyéb mellett megtudhattuk, hogy az ovi nem kap egy fityinget sem karbantartásra, felújításra, és a kedves szülők segítsenek: szerezzenek homokot, barkácsoljanak napfénytetőt, jöjjenek betonozni egy kicsit.

Azon túl, hogy nem látom magam, amint a fejemen babos kendővel cementet keverek az óvoda udvarán, erős kételyeim vannak, vajon hogyan tudna szakszerűen kivitelezni egy csapat gyakorlatlan szülő egy olyan árnyékolót, ami megfelel az előírásoknak, amikor az önkormányzat jóváagyása nélkül egy nyamvadt rámpát nem lehet készíttetni, hogy a babakocsit simán feltolhassa az ember a lépcsőn. És akkor a KRESZ-park betonozásáról nem is beszéltünk...

Persze, amennyire tudom, a Waldorf ovik egyik alapvető ismérve épp ez az 'együtt a közösségért' szellem. De az a gyanúm, hogy ott a szülő nem csak közmunkás, akinek bármilyen kritikai észrevételét megvető kacajjal hárítja el a helyi Á. néni.

Egyszer volt, hol nem volt...

...volt egyszer egy Naprendszer. Volt abban egy szép fényes csillag, nyolc bolygó kering körülötte. A sorrendben a harmadikat úgy hívják, hogy Föld. Van ezen a bolygón hat földrész, az egyiket úgy hívják, hogy Európa. Ennek a közepe táján van egy furcsa ország, úgy hívják, Magyarország. Magyarország fővárosában, Budapesten, az egyik széles, forgalmas, büdös út mentén áll egy öreg ház. A ház udvarába nem hallik már be a zaj, a betont felverte a gaz, pitypang nyílik a széles repedésekben. A ház udvarából egy fehér csempés, hűvös helyiség nyílik, benn üldögél egy bajuszos-szemüveges ember, akinek semmi más dolga, mint hogy átvegye a piros kis műanyag dobozokban a székletmintákat.

Distinkció

- Mit kérsz vacsorára, kisfiam?
- Nem tudom.
- Felvágottas kenyér jó lesz?
- Neeeeem! Nem szeretem a felvágottat!
- Oké, akkor mit kérsz a kenyérre? Sajtot?
- Igen. De, anya, legyen rajta szalámi is.
- Szalámi?
- Igen. Mert azt nagyon szeretem.
- Marcikám, mi a különbség a szalámi és a felvágott között?
- Semmi. De a felvágottat nem szeretem.

Csupa pozitívum

- nem kell azon agyalnom, mit együnk, mert Borbála semmit nem fogad el.
- az összehányt/f*sott ruhadarabok önállóan is kiadnak egy mosást.
- valószínűleg nem calici, mert nem kapta el senki (még), de nem is szalmonella, mert nem volt a pelenkában vér (így én is megúsztam infarktus nélkül).
- az újonnan megjelent vörös pörsenések az ülepén nem gombás eredetűek, csak egyszerű pelenkakiütések.
- a frissen megjelent szájpenész könnyen kezelhető.
- nem kell kiötölnöm, mit csinálunk a hétvégén, mert úgysem tudunk menni sehová.
- nem kell tervezgetnem, hogyan építsem le az anyatejezést, mert örülünk, hogy legalább azt elfogadja.
- bár lekéstem a menetrend szerinti székletminta-szállító autót az sztk-ban, csak ötöt kellett telefonálnom, hogy kiderítsem, hova vigyem a becses anyagot.
- és nem kellett elautóznom a kinőtt gyerekülésbe bepasszírozott, beteg Borbálával a Gyáli útra, de még a külső Megyeri útra sem, láss csodát: elég volt a Váci úti ÁNTSZ-ig eljutnunk.

Hogyan lehet takony- és nyálfoltos a hátunk közepe?

Te tényleg?

"Téged könnyebb ruházni, mint etetni" - állapította meg K. kollégám, akivel rendszeresen együtt ebédeltünk, amikor még rendes irodajáró voltam. Mióta itthonról leginkább oviba, közértbe és játszótérre megyek, még kevesebbet adok az öltözködésre. A holmijaim töredékébe férek csak bele, újakat meg nem akarok venni, hiszen ez úgyis ideiglenes állapot.

Ezek után nem csoda, hogy nem keltek őrült nagy figyelmet a ruháimmal. Egyetlen kivétellel. A Megúsztam! feliratú pólóim élénk érdeklődést váltanak ki az ismerőseimből. Minden második tetőtől talpig végigmér, majd őszinte érdeklődéssel a hangjában felteszi a kötelező kérdést: Te téééééényleg átúsztad a Balatont?

Nem, csak szeretek pólókat lopni kisportolt emberektől - mondanám a legszívesebben, de persze nem mondom, hanem azt válaszolom, hogy igen, tényleg, meg hogy eddig öt alkalommal, és egyáltalán nem olyan nagy dolog, mint azt az ember először gondolná.

A múlt héten, amikor a fentieket 24 óra alatt háromszor kellett megismételnem, elhatároztam, nem veszem fel többet ezeket a pólókat. Vagy először ledobom azt a 4+ kg-t, ami rajtam ragadt. Ehhez az első lökést valószínűleg pár napon belül meg is kapom, dr. T. szerint ugyanis Borcsenkát a calici vírus kapta el egy fordulóra, és várhatólag ezen a héten az egész családon végigsöpör a f*sás-hányás.

Hétvége

A másik két emlékezetes eseményt (találtam két mumifikálódott enyhén szagos egértetemet a hálószobaszekrényben, illetve Bori összehányta magát hazafelé) inkább nen fényképeztem le.