Szín: Bori szalad a járdán hazafelé, Marci a nyomában. Utoléri, eléáll, nem engedi továbbmenni. Bori próbál jobbra-balra kitérni, hiába, erre bepöccen, toporzékolni és visítani kezd. Ekkor érek oda én.
- Marcikám, hagyd békén, engedd, hadd menjen.
- De anya...
- Marci, engedd el, ne sanyargasd már!
- De anya, úgy szeretem. Úgy szeretem sanyargatni.
2011. június 7., kedd
2011. június 4., szombat
ilyen itt
cica nesszel oson az alkony
a küszöbre csücsül dorombol
papsajt pusmog az árokparton
lekúszik a juhnyáj a dombról
szél matat a csipkebokorban
majd sziszegve kiront belőle
az elmúlt nap nap ki tudja hol van
hold ül a megvakult fenyőre
az eresz alatt elnémulnak
a fecskék hallgat a csőr csukva
a szárny a percek lopva múlnak
szunyókál a kertben a dudva
a küszöbre csücsül dorombol
papsajt pusmog az árokparton
lekúszik a juhnyáj a dombról
szél matat a csipkebokorban
majd sziszegve kiront belőle
az elmúlt nap nap ki tudja hol van
hold ül a megvakult fenyőre
az eresz alatt elnémulnak
a fecskék hallgat a csőr csukva
a szárny a percek lopva múlnak
szunyókál a kertben a dudva
(Fecske Csaba: Estefelé)
2011. június 1., szerda
Marci veszíteni tanul
Nem emlékszem már, hogy ment nekem ez a vesztek a játékban dolog, de azt máig emlegetik a szüleim, hogy az öcsém nagyon megküzdött vele, egyszerűen képtelen volt elfogadni, ha nem ő nyer, és kiabált, csalással vádolta a többieket, hát a szokásos. Marci leginkább megsértődik, de még a játék vége előtt, biztonságból, elég, ha két-három körön át számára kedvezőtlenül alakulnak a dolgok. Tegnap este félbe is szakadt a társasjátékozás emiatt, másodszor már nem akartam visszarendezni a táblán az aktuális állás szerint a figurákat. Lefekvés előtt beszélgettünk egy kicsit a dologról.
É: Meg kell tanulni veszteni, Marcikám.
M: De anya, én nem szeretek veszteni!
É: Senki sem szeret, kisfiam, de az, hogy ha nem nyersz, nem azt jelenti, hogy nem vagy okos, vagy ügyes... Az csak a szerencsén múlik. Azon, hogy mit dobsz.
M: De én sosem dobok jól!
É: Van, amikor én dobok jól, van, amikor te, van, amikor apa. Ezért nyer hol ez, hol az. Ezért kell megtanulni veszteni.
M: Anya, de akkor nem veszteni kell megtanulni... hanem nyerni!
É: Meg kell tanulni veszteni, Marcikám.
M: De anya, én nem szeretek veszteni!
É: Senki sem szeret, kisfiam, de az, hogy ha nem nyersz, nem azt jelenti, hogy nem vagy okos, vagy ügyes... Az csak a szerencsén múlik. Azon, hogy mit dobsz.
M: De én sosem dobok jól!
É: Van, amikor én dobok jól, van, amikor te, van, amikor apa. Ezért nyer hol ez, hol az. Ezért kell megtanulni veszteni.
M: Anya, de akkor nem veszteni kell megtanulni... hanem nyerni!
2011. május 31., kedd
Néni ex machina
Talán nincs még rendben Bori füle teljesen (dacára a csaknem egy hete szedett Augmentinnek), vagy valami más baja van, vagy csak le van ütve szegény ettől a maratoni antibiotikumkúrától, esetleg a vászoncipője nem volt telitalálat, mert kábé egy hete alig érinti a talpa az aszfaltot, folyton cipelteti magát. Jobbik esetben felültethetem a nyakamba, és akkor nagyjából egyenes vagyok, a rosszabbik az, ha csak azt tűri, hogy felveszem, olyan púpom lesz a végén, mint egy becsületes tevének. Ez különösen akkor jön rosszul, ha a boltból jövünk haza degeszre tömött szatyorral, plusz a táskám, plusz Marci váltócipője a nevtanból, már csak a viharlámpás hiányzik, és akkor Bori úgy dönt, hogy nem és nem és nem, nem fogja meg a kezem a járdaszigetnél, mert az egyetlen elfogadható megoldás, ha felveszem, és úgy kelünk át az úttesten (esetleg így is haladunk tovább).
Általában a hideg kilel azoktól az öreglányoktól (meg minden más nem és korosztály képviselőjétől), akik kéretlenül látnak el nevelési tanácsokkal, illetve szólnak be, illetve szólnak hozzám egyáltalán, de ma kifejezetten hálás voltam annak a vénasszonynak, aki látva a Bori dacolását a sarkon, hirtelen odalépett hozzá: Nem fogadsz szót? Elvigyelek magammal? Szegény Bori csak megrázta fejét, azonnal megfogta a kezem, és láss csodát, engedelmesen ballagott mellettem hazáig.
Általában a hideg kilel azoktól az öreglányoktól (meg minden más nem és korosztály képviselőjétől), akik kéretlenül látnak el nevelési tanácsokkal, illetve szólnak be, illetve szólnak hozzám egyáltalán, de ma kifejezetten hálás voltam annak a vénasszonynak, aki látva a Bori dacolását a sarkon, hirtelen odalépett hozzá: Nem fogadsz szót? Elvigyelek magammal? Szegény Bori csak megrázta fejét, azonnal megfogta a kezem, és láss csodát, engedelmesen ballagott mellettem hazáig.
2011. május 29., vasárnap
Jaj, ne!
- sóhajtott fel a fül-orr-gégész doktornő, amikor beléptünk Borival a rendelőbe. - Már megint maguk azok?
És ismét igaza lett dr. T-nek, amikor a fülészetre irányította Borbálát, mert mint mondta, ő semmi olyat nem lát, ami indokolna délben 38 fokos lázat, hátha a füle lesz az megint. Most éppenséggel a bal volt piros, antibiotikum, a harmadik egy hónapon belül, plusz a doktornő nyomatékos tanácsa, miszerint ne menjen ez a gyerek közössége legalább egy hónapig, szedje össze magát végre.
Balcsira azért lejöttünk, na ez történik, ha egy hétig nem látok időjárás-jelentést, mert elindultunk 30 fokban, és olyan viharon jöttünk keresztül, hogy csak pulykakakasok nem hullottak az égből, tegnap meg esett és még be is fűtöttünk, meleg ruhát pedig alig pakoltam, szerencsére találtam lenn egy hizzávetőleg huszonöt éves mackónadrágot, amit egy igényesebb homeless is visszautasítana, de legalább nem fáztam.
Ma már kisütött a nap, Marci a gyerekekkel bandázik az utcán, Bori végre alszik, ez itt nem kis mutatvány, tegnap este majdnem egy órába telt lenyomni, aztán, nehogy felébredjen esetleg arra, hogy fázik, még jól be is takargattam a töksötétben, az már csak később derült ki, hogy aztvsem láttam, hol a feje, és fordítva tettem rá a négyrét hajtott hálózsákot, csak a két kis rózsaszín csíkos alvózokni lógott ki, a fejét viszont tüchtigen bebugyoláltam, szerencsére nem hagyta magát, és lerúgta magáról az egész hóbelevancot.
És ismét igaza lett dr. T-nek, amikor a fülészetre irányította Borbálát, mert mint mondta, ő semmi olyat nem lát, ami indokolna délben 38 fokos lázat, hátha a füle lesz az megint. Most éppenséggel a bal volt piros, antibiotikum, a harmadik egy hónapon belül, plusz a doktornő nyomatékos tanácsa, miszerint ne menjen ez a gyerek közössége legalább egy hónapig, szedje össze magát végre.
Balcsira azért lejöttünk, na ez történik, ha egy hétig nem látok időjárás-jelentést, mert elindultunk 30 fokban, és olyan viharon jöttünk keresztül, hogy csak pulykakakasok nem hullottak az égből, tegnap meg esett és még be is fűtöttünk, meleg ruhát pedig alig pakoltam, szerencsére találtam lenn egy hizzávetőleg huszonöt éves mackónadrágot, amit egy igényesebb homeless is visszautasítana, de legalább nem fáztam.
Ma már kisütött a nap, Marci a gyerekekkel bandázik az utcán, Bori végre alszik, ez itt nem kis mutatvány, tegnap este majdnem egy órába telt lenyomni, aztán, nehogy felébredjen esetleg arra, hogy fázik, még jól be is takargattam a töksötétben, az már csak később derült ki, hogy aztvsem láttam, hol a feje, és fordítva tettem rá a négyrét hajtott hálózsákot, csak a két kis rózsaszín csíkos alvózokni lógott ki, a fejét viszont tüchtigen bebugyoláltam, szerencsére nem hagyta magát, és lerúgta magáról az egész hóbelevancot.
2011. május 24., kedd
8 nap
Egy hét, egy nap - ennyit bírt ki ez alkalommal Bori a bölcsiben. Tegnap estére folyni kezdett az orra, köhécselt, estére meleg lett a homloka. A doktor este rendel. Már teljesen hozzászoktam, hogy oszott képernyőn dolgozom, a bal oldalon a hohohorgász megy, a jobb oldalon meg mindenféle szövegek, táblázatok, egyebek.
2011. május 21., szombat
Apokrif
Nagyon szeretem nézni, amikor jön a vihar. Ma délután mintha angyalok vakarászták volna a szárnyuk tövét; csak úgy záporozott az égből a sok leszáradt fehér virágszirom, aztán tovasodorta őket a kavargó szél.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)