2010. szeptember 30., csütörtök

Nem kell frizura!

Állítólag ezt a mondatot visítva menekültem négyévesen anyu elől, amikor copfot akart fésülni. Megunta, elvitt fodrászhoz (amit szintén utáltam), évekig rövid hajam volt. Harminc éve nem volt minden kislánynak kötelező a hosszú haj (főleg, ha cirkuszolt miatta vagy úszott), nem úgy, mint most.

A minap bementünk a szemközti fodrászatba Borival, hogy mindkettőnk pulifrizuráján igazíttassak kicsit. Az én vagány lányomnak csak annyit mondtak: sziaaaa!, mire sivalkodva az ajtóhoz menekült, és negyedórán keresztül, amíg A. a frufrumat nyírta, hüppögve-jajveszékelve a kilincs felé kapkodott, közben a nyomaték kedvéért a kis piros bakancsával az ajtót rugdosta.

De a pulifrizurája megmaradt. Egyelőre.

2010. szeptember 26., vasárnap

Félsiker

Az esti kétórás üvöltőpartik másfél órás dalestekké szelídültek. A mennyiséggel még nem vagyok kibékülve, de a minőség, az már döfi.

2010. szeptember 25., szombat

Önkép

Megjelentem az MC-ben, ez úton ismerem el mind a stylist, mind a sminkes (mindkettő felhívott telefonon: - Szia, itt állok a kaputok előtt, hogy tudsz beengedni? - Nyomd meg a kapucsengőt. A bal felső gombon ott a nevem.), mind a nagyon kedves, ám kissé linknek és felkészületlennek tűnő fotós (a szöveget két hét alatt nem olvasta el, és felkészületlenül érte, hogy nyár közepén 11 órakor élesek a fények-árnyékok, de nem intézett belső helyszínt), mind az ismeretlen retusőr(ök) munkáját: a képeken csinos vagyok és (ezzel összefüggésben) kellőképp felismerhetetlen, a szöveg pedig kellemes.

A fotók láttán eldöntöttem, hétfőn frufrut vágatok.

2010. szeptember 22., szerda

Borbála szerint a világ

Az állatok világa két részre tagolható: valamennyi lógó fülű egyed vava, és minden hegyes fülű, tompa képű példány tyitya. A rendszerben még vannak apróbb pontatlanságok, mert igaz, hogy a róka vava (ami végül is közelebb áll a valósághoz), és nemcsak a tigris, hanem a karakál, a szervál és az ocelot is tyitya, de a szomszéd utcában lakú westie-k is. (Igaz, az apja megnyugtatta, hogy ezek tulajdonképp áltruhás cicák, nem is vitás).

2010. szeptember 21., kedd

Ha

Borbála továbbra is ekkorákat cirkuszol éjjel
és
a kollégáim továbbra is így viselkenek nappal,


hamarosan rászokom a doháynzásra.

2010. szeptember 20., hétfő

Mindennapi drámaink

Helyszín: Nappali, a nagy szőnyeg teleépítve vasúti sínekkel, van állomás, alagút, helikopter-leszállópálya, mindenféle mozdony. 
Szereplők: Marci, Bori, én.


Marci (a pálya egyik sarkában áll, kezében síndarab): Bori, neeeeeee! Bori, neeeee! Bori, ne szedd szét!
Bori (mozdulatlanul ül a vasúti sínekkel övezett területen): Tyih.
Én: De Marci, nem is csinál semmit!
Marci: De igen, csinál.
Bori (a kutyás telefonhoz): Vava! Vava!
Én: Mit csinál?
Marci: Épp nagyon készül arra, hogy szétszedje a pályát. Rettenetesen készül.

2010. szeptember 15., szerda

A szülői

Úgy tűnhet, hadban állok az óvodával, de ez távolról sincs így. Megint leszögezem, az óvónők jók, az óvónők kedvesek-rendesek-aranyosak. De az ovival több bajom is van.

Egyrészt ott volt kilenchetes nyári szünet, ami miatt panaszt is tettem önkormányzatnál, ombudsmannál, illetve megírtam a MC-nek (meg is jelenik nemsokára). A panaszlevelet az óvodának is elküldtem volna, ha nem dobja vissza a rendszer, miszerint nem létezik az az óvoda email címe (legalábbis ami az önkormányzat oldalán szerepel).
A szülőire már csak ezért is el akartam menni, és amikor az óvodavezető asszony tekintete megállapodott rajtam, miközben ajkai és nem kell engem feljelenteni az ombudsmannál szavakat formálták a csoportpénzzel kapcsolatban, már tudtam, nem jöttem hiába.
Persze megtudtam, hogy az óvodavezető ártatlan az ügyben, hiszen a fenntartó kérésére cselekedett végig, és az ő lelkiismerete tiszta, úgyhogy a végén kölcsönösen csak biztosítani tudtuk egymást, reméljük, hogy a jövő nyáron máshogy mennek a dolgok. 
Ezen kívül még testületileg a Pillangó csoport anyukái-apukái kijelentették, hogy nem óhajtják, hogy tovább Sz. néni fotózza a gyerekeket, mert kizárólag vicsorgó képek születnek (amikért szerintem 10 Ft-t is bűn adni, nem hogy több százat). Sz. néni viszont minden bizonnyal visszacsenget valamennyit az óvodának, és ki tudja, mi lesz a helyzet a következő jelölttel - még ha a csoportnak csenget is vissza. Az eset szerintem erősen tükrözi a közéletben uralkodó állapotokat (vö: Hagyó Miklós, BKV-botrányok), de ezen a ponton lett hányingerem az egésztől, egyrészt ami pénzt a fotósnak szánok, és ebben a hitben a fotósnak kifizetek, arra ne tegye rá a kezét se az ovi, se a csoport semmilyen magasztos indokkal, másrészt ha nem lesznek normális óvodai fotók, hát nem lesznek. Az én gyerekeimről akkor is készülnek majd szép fényképek, ha másról nem.

Ehhez képest elhanyagolható, hogy képtelen vagyok az óvodai sztenderdnek megfelelő szalvétát vásárolni a tisztasági csomagba. Immár a második adagot kapom vissza. A hiba nyilván az én készülékemben van.