Kukkantás a buborékból

 Olyan lelkes buzgalommal próbálom megismerni a másképp gondolkodók véleményét, hogy a FB algoritmusa úgy találta, valid célközönsége lehetek a múlt heti Horthy-megemlékezésnek.

Lényeges, hogy gyerekeinket megfelelő emlékekkel bocsássuk útjukra

 É: Lehet, hogy kitart a hideg! Lehet, hogy lesz igazi tél! És akkor befagynak a tavak!

B: Igen!

É: És akkor mehetünk korizni! Emlékeztek, voltunk egy csomó befagyott tavon, voltunk Biatorbágyon, meg Balatonon, meg a Velencei-tavon...

B: Igen, emlékszem!

É: Tényleg? 

B: Igen, és a Velencei-tavon tudod, mi törétnt, anya? Tudod, mire emlékszem?

É: Mire?

B: Akkorát estél, hogy beleremegett a Velencei-tó!

Hol vagy, ÖI?

 Borbárókról elhíresült tiszántúli faluban a kormányhoz közel álló egyházhoz több szálon kötődő, jelentős állami támogatással, gyönyörűen felújított/újjáépített zsinagógát keresni, vajon tényleg a Wass Albert utcában van-e.

korkérdés

 Abból tudom, hogy problémám megoldhatatlan megettem a kenyerem javát, hogy a 10 éves éves korom óta fennálló talpviszketésemre* ugyanazokat a szereket látom ajánlva a tévéreklámokban. És csak húzom a pipákat, hogy ezt is kipróbáltam, ezt is, meg ezt is. És persze nem használ egyik sem.

* nyilván más

önkritika

 B- el akart jutni egy közeli közlekedési csomópontig, meghatározott időre. A villamos mellett egy csomó busz is jár tőlünk arra, azt tanácsoltam, nézze meg a BKK futáron, mikor érdemes indulnia, és melyikre szálljon fel.

Megnézte. 

A BKK minden esetben a gyaloglást ajánlotta. 

Végül is, tekinthetjük ezt jogos önkritikának.

Félreértés

 - És képzeld, letettem az oszták állampolgárságról...

- Tessék? 

- Letettem az osztrák állampolgársági izét. Magyarul is van olyan? A történelmet kell tudni meg ilyenek?

- Állampolgári ismeretek?

- Igen, azt. A tesztet, ami az osztrák állampolgársághoz kell. Fent van a neten egy próba verzió. Németül. Megcsináltam, és sikerült.

Halódik a nyár

 Nem szeretem az augusztust, ahogy múlik el a nyár, peregnek az akácfáról a kis levelek. Ingázom közben, nehezen veszem rá magam, jó ott is, jó itt is, és persze tudom, hogy egy-két év van már hátra ezekből a kétlaki augusztusokból. Megragadnám ezt a nyarat még mégis, _még_ megvan minden, mindenki.

Maga itt a tánctanár? avagy a titkok asszonya

 [beszélgetés a kedvenc kolléganőmmel]

Ő: És mi újság? Jól vagy mostanában?

Én: Tegnap volt egy táncórám*, az jó volt. 

Ő: Tanulsz táncolni? Tényleg? Nem is tudtam! Mióta veszel órákat?

Én: öööö. Hát inkább adni szoktam. Az a képesítésem. Tánc- és illemtantanár.

*persze nem

Néha igen, néha nem

 Van, amikor jó itt dolgozni. Amikor mennek a dolgok. Amikor sikerül valamit elintézni, sínre tenni, elrendezni, másoknak segíteni. Szervezni. Megszervezni. Elindítani. Lezárni.

It's like old times

 Pénteken szabadságot vettem ki, leszaladtam a piacra, vettem a gombás asszonytól tavaszi pereszkét, csináltam vele egy kis rántottát, aztán beültünk az autóba, elautóztunk Budafokig, ott még ittunk egy kávét, letettük az autót, beültünk a kisbuszba, és nem álltunk meg csak 200+ km-rel később. Váratlanul még mi, anyukák is be tudtunk menni a meccsre, persze kikaptak, de hát mit lehet várni, pont ebben a városban, aztán elmentünk egy jó nevű, nagy hagyományú pincészethez, még nem hajtott ki a lugasban a szőlő. Emlékszem, innen hoztak ősszel is A-ék bort meg kencéket, megittuk hatan, és mennyit nevettünk, mennyire más volt minden, mennyire kevésbé keserű a szánk íze. Aztán még ettünk egy hamburgert út közben, úgy jöttünk haza, a fiúk fölött a buszban beszakadt a tető, de nem bánták a vereséget sem, valahogy így lett kerek ez a péntek.

oxymoron

Nagy karrierje van az utóbbi időben a ‘stílusos’ szónak, de az a gyanúm, hogy aki ezzel a szóval jellemzi magát, a puszta gesztussal távol kerül a jelentéstartalmától. 

Az nyer, aki adaptalódik

Az ősszel valahogy rákaptunk a túrázásra, először a kötelező Dobogókő-körökkel kezdődött, aztán valamiben (ami nem covid volt, mint a teszt megmutatta) lerobbantam, aztán először elvacakoltunk egy vasárnapot, hogy felmásszunk a Nagy-Hideg-hegyre, de aztán felmásztunk mégis a hidegpárnás időben mégis.

Aztán jött a téli szünet, mert ez olyan munkahely, hogy ki kell venni a szabadsagokat. Ez nekem nagyon fura, ilyen helyen gyakorlatilag nem dolgoztam soha. És rengeteg szabadságom maradt, úgyhogy hosszú volt a téli szünet, és elkezdtünk járni gyalogolni. Voltunk a Margit- és a Hajógyári-szigeten az ünnepek alatt, aztán a Hármashatár-hegyen az összes létező turistajelzésen, meg megnéztük a Nagy-Kopaszon a kilátót. És holnap is megyünk, bár még nem tudjuk, hova.

Ennek persze nagyon örülök, és igen üdvös fejleménynek tartom, pedig végül is ezt csak a járványnak köszönöm. Mert ha nincs a járvány meg az összes korlátozó intézkedés, biztosan inkabb uszodába jártam volna.

kétes dicsőség

 Cs: Melyiket vágjuk fel?

M: Nemtom. Ezt.

Cs: Jó, akkor legyen ez. Aha, ez mákos. Tartsd a tányérod, tessék. Kettőt? Jó. Veszek én is.

M: Vágsz még, apa?

Cs: Vágjak? Tessék, vegyél még.

M: Köszi. Majd még kérek.

É: Ízlik a beigli? Jól sikerült?

M: Ezt te csináltad, anya?

É: Én hát. 

M: Nahát! Pedig ez olyan jó, mint amit készen szoktál venni!

Háj

Hájnak ritkán szoktak örülni, de én örülök nagyon, hogy van hájam, persze volt korábban is, eloszolva, itt-ott talán a kívánatosabbnál nagyobb mennyiségben is, és a karantén alatt sem javult a helyzet, szóval nem lehet állítani, hogy híján lennék a hájnak, de mégis nagyon boldog lettem, három kiló tiszta hájjal sikerült gyarapodnom. 

Stuck in a rut

Minden hetem ugyanúgy pereg. Járok fogorvoshoz (még mindig, és még nem látom a végét), bevásárolni, néha egy-egy gyerekért edzésre. Snitt.

Esti kérdés

 Egy lélekbúvár biztosan a megtalálná az okát, miért érzem magam/vagyok képtelen leírni (és megvalósítani persze), hogy pihenek?

Itt van újra

 Szombat délelőtt itt hagytunk csapot-papot, és beültünk az autóba. Először elgurultunk Kőbányára, aztán még megreggeliztünk egy McDonalds'ban (szeretem ott a kávét) G szüleivel, akiknek szintén volt egy útjuk Kőbányára, és akikkel mindig van miről beszélgetni. Aztán meg sem álltunk Balatonig.

Vastagon állt már a levél a lugas alatt, a virágaim közül volt, amelyik ki se nyílt idén. Csipős hideg volt, sütögetni készültünk, B. teljesen felvillanyozódott a lehetőségtől, hogy mindenféle dolgot tűzre vethetünk, feltöltöttük a bambuszfáklyákat, felaggattuk a mécseseket a faágakra. Négyesben sütögettünk végül I-val, három pulóverben, füstszagú lett mindenem az este végére. 

Másnap reggel már sütött a nap, elbringáztunk hamburgerezni a kikötőig (a harcsás burgeremet kívül zöld, belül kék buciban kaptam). Már alig voltak autók az utakon, csak néhányan tekertek, és ahogy néztük a sárgás fényben fürdő hegyeket a túlparton, olyan messzi volt már a tömeg, a szúnyoginvázió, a ricsaj. És nem is hiányzott egyáltalán.

Verba manent

Pár éve megrökönyödötten konstatáltam, hogy a gyerekek egyáltalán nem emlékeznek vissza olyan dolgokra, amelyekbe pici korukban irgalmatlan energiákat fektettem. Például rengeteget énekeltem nekik, pedig se hallásom, se hangom, mondjuk énekelni szeretek (de a helyzet kívánt némi türelmet a nálam jóval muzikálisabb apjuktól). És ha dúdolni kezdek valami dalt a régebbi repertoárból, csak rázzák a fejüket, hogy sose hallották.

Ehhez képest a következő beszélgetés hangzott el a közelmúltban,

- Megvannak a kötelező olvasmányok, anya!

- Tényleg? Sok van belőlük, kisfiam? 

- Hát eléggé. Van benne Íliász meg Odüsszeia, Antigóné, meg valami Vilon nevű...

- Villon. 

- Akkor az, meg a Rómeó és Júlia, meg a Hamlet.

- Aha. És ismerős valamelyik? 

- Hát, csak az Íliász meg az Odüsszeia... Azt nem tudom, melyik melyik, de valamelyik a trójai háborúról szól, meg van benne Parisz meg Helené...

- Én emlékszem! Az az Íliász, anya! Az szól Akhilleuszról...

- És honnan emlékeztek erre?

- Hogyhogy honnan? Hát sokat olvastál róla nekünk, anya!

És tényleg. 

Back on track

 Már a szemem sem rebben, már csak megjegyzem, hogy az év feltehetően utolsó nyári hétvégéjének egy jelentős részét egy oroszlánszagú tornateremben töltjük (ráadásként az ország másik felén). 

És mennyire lehet örülni ennek is.

De contemptu mundi

Az én nagyszüleim, legalábbis azok, akiket ismertem, egyszerű emberek voltak. Nagyon sokat voltam velük gyerekként, és észrevétlenül, apránként rengeteget tanultam tőlük.