kor

Ma felbicikliztem a boltba citromért és szappanért, és mindenki, akinek illedelmesen biccentettem út közben, lesziázott válaszul. Talán mégsem nézek ki 38 évesnek.

Faluvégen

Kérem, a zsákfalu végén, az utolsó ház az utcában is számos programot tartogat.

Micó

Borbála nem is tudom, mióta macskamán, de két éve biztosan, mert emlékszem, hogy nagyon vártuk, hogy mondjon végre valamit (Marci ebben a korban már keményen szövegelt), és két éve augusztusban Marci épp a Frakk valamelyik részét nézte, amikor Bori rábökött Lukréciára, és azt mondta: tyitya. Azóta tyitya rulez. Most pedig eljött számára a kánaán, mert a szembeszomszédnál megelett a macska, van vagy öt süldő macsek, akik rendszeresen itt randalíroznak. Ők elég félénkek, és nemigen engedik magukat megfogni, de ott van Micó, aki a gyerekek játszópajtásai, D. és Sz. kismacskája, és mivel otthon elég sok vegzatúrának kitéve, át szokott jönni regenerálódni. Itt végül is csak egy gyerek nyúzza, illetve az se nyúzza, csak nyúzatja, ekképpen: Anya, fogd meg a Micót! - Nem fogom, mert nem akarja. - De! Akarja! Anya, fogd meg a Micót! - és így tovább vég nélkül. Micó amúgy igen csinos jószág, cirmos bundáján kis fehér mellénykével, a füle hegyén diszkrét bojtokkal. Mindez azonban nem hatott meg délután, amikor hangos sicceléssel kizavartam a konyhából. Mert a macska a kertbe való - magyaráztam a gyerekeknek -, semmi keresnivalója a lakásban. Micó azonban nagy ívben tett a véleményemre, ugyanis egy félóra múlva az eső elől behozott kerti párnák tetején láttam meg. Már egy ideje ott lehetett, mert jól bevackolta magát, és éppen szundikált. Amikor álmosan kinyitotta a szemét, dorombolni kezdett, és nyújtózott egyet. Finoman felvettem, elmagyaráztam, higy a macskának odakinn a helye, megsimogattam, és kiraktam a kertbe. Aztán kibogoztam és felgombolyítottam egy adag összegubancolt madzagot, kicsit húzgáltam Micó előtt, aztán átadtam Borinak, hadd szórakosztassák egymást. Este Micó hangosan nyávogva és magát az ajtóhoz verdesve követelt bebocsátást a konyhába. Amikor kinyitottam az ajtót, hogy megnézzem, mi ez a zaj, besurrant, a lábamhoz törleszkedett és dorombolni kenzdett. Rakjak ki egy doromboló kölyökmacskát? Az esőbe? Nem raktam. Később aztán kitessékeltük, menj haza, Micó, mondtuk neki, de nem nagyon akart. Remélem nem ül azóta is a konyhaajtó előtt nyávogva. Holnap varrok valami régi zokniból egeres játékot Micónak. Kizárólag azért, mert délután megígértem Borinak, nyilván.

Unatkozom-e?

"És nem unatkoztok odalenn?" - érkezett a kérdés a telefonból. Amúgy sem kellett volna gondolkodnom a válaszon, de Bori még meg is könnyítette a dolgom, mert sivalkodni kezdett, hogy azonnal fogjam meg neki a kerten épp átvágó szomszéd macskát. Úgyhogy kis fáziskéséssel mondtam, hogy nem, a gyerekek prímán eljátszanak, jómagam pedig nemigen unatkozom. A gyerekek amúgy sem hagyják, hogy öt percnél tovább üljek nyugodtan egy helyen - valószínűleg beépített biostopperrel jöttek a világra -, és nem, természetesen a vécé sem szent, oda is utánam jönnek a hírrel, hogy vaníliavirágot láttak nyílni az árokparton. Aztán ugye enni kell valamit, tehát főzök. A munkámmal haladni kell, tehát dolgozok délután, amikor Bori alszik, és éjjel, amikor már Marci is. A közbeeső időben kertet kapálok, virágot ültetek, mosogatok, paradicsomot kötözök, gyönyörködöm az egy szem paprikában, néha - ha hagyja -, megfogom a szomszéd macskát, piszkos lábakat sikálok, letörlöm az asztalt, horzsolásokat veszek szemügyre, slaggal locsolok, visongó Borit fésülök, mosok, mert mi van, ha mégsem lesz elég a ruha, felsöpröm a konyhát, kimagozom a lekvárnak szánt barackot, darazsakat és méheket hessengetek a kerti csaptól, kávét főzök, és megiszom. De unatkozni még nem unatkoztam, mióta lenn vagyunk.

Arról, hogy nekem igazából könnyű örömet szerezni.

Marci: Jaj!

Erre csak a legnagyobbak képesek

Szerintem senkinek nem okozok gigantikus megrázkódtatást azzal, ha bevallom, hogy nem konyítok a számítógépekhez különösképp, ami kell, azt megtanultam, és slussz-passz. Nem cifrázom. Nem szabok személyre. Nem töltöm le az automatikus frissítést. Nem kattingatok ész nélkül.

Kulturált szórakozás

Nálunk nem anyukám a nagy társaságilap-olvasó és fogyasztó, hanem apukám. És mivel nem dobunk ki semmit, Balatonon meg pláne nem, mert itt rengeteg hely van, szépen lassan összegyűlt, lerakódott, mint a guánó. Az aranybányát tavaly találtuk meg, amikor a tatarozás miatt ki kellett pakolni mindent. Ekkor bukkantunk a kisasztal alsó polcán rejtőző régi Story magazinokra. Azt, hogy milyen rendkívüli lelet akadt a kezünkbe, csak D. értékelte: elismerő sikkantással meredt a magazinkupacokra. Egy teljes estén átrágtuk magunkat rajta, és csak azért szólaltunk meg, hogy felhívjuk a másik figyelmét egy-egy különösen pikáns részletre.