Szóval útban a szóban forgó város felé megálltunk egy számomra igen kedves cukrászdában, ahol promóció keretében minden forró ital mellé adnak egy szem macaront. Ültem a vájdlingnyi kávém fölött, néztem ki a hideg napsütésbe, és megállapítottam, hogy az élet szép. És azt is megállapítottam, hogy azon a helyen az átlagosnál gyakrabban jutok erre a megállapításra,
Visszafelé pedig bementünk Balatonra, végigmentem a sötét házon, és a kétharmadánál láttam, hogy baj van, sitt hevert mindenütt. És lám: az ajtófélfa mellett takaros egerlyuk nyílt, pont, mint egy rajzfilmben, már csak Jerry egér hiányzott előle. A konyhában irtó nagy felfordulás fogadott, és lelkesen összeszart konyhapult. Kint néztem a még szomorú kertet, a fű között a nagy darab hungarocelleket (a bácsi, aki a fuvet nyírja, derekasan felaprított egy tábkát a kistraktorával, de gondolom nem látta, a szódásüveg szemüvege alig ér valamit), és azt éreztem, ezt már nem tudom csinálni, kinyúvadok így is, így is, így is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése