2019. február 26., kedd

Az utolsó mohikán

A hétvégét egy nyugat-magyarországi városban, annak egyik iskolájában töltöttük. A földszinti folyosón, útban a mosdó felé láttam a falakra feltett Akikre büszkék vagyunk tablókat. Odafele menet csak futtában pillantottam rájuk, visszafelé már kényelmesen nézhettem végig a legutóbbi évek kis iskolai büszkeségeit.
És a sok Máté, Anna, Bence, Kata, Milán, Felícia, Csenge, Bálint és Dávid között ott állt az egyetlen, a megkülönböztethető, az azonnal megjegyezhető nevű kisgyerek:
Kovács János. 

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jóóóó :):):))

    (az egyik kolléganőm kisfiát, még nincs egy éves, Zolinak keresztelte, sztem ugyanebből a megfontolásból. Nagyon vagány, nem? A francia ovik tele vannak Leókkal, Saschákkal, Raphaelekkel, Louise-okkal, Lolákkal, Emmákkal)

    VálaszTörlés
  2. A Leó, Emma, Lola itthon is menő!

    VálaszTörlés
  3. És akkor a Rikárdókról még a Dzseniferekről szót se ejtettünk...

    VálaszTörlés
  4. Szelina, Dzsesszika, Sanel... továbbisvanmongyammég?

    VálaszTörlés