oda és vissza

Szóval útban a szóban forgó város felé megálltunk egy számomra igen kedves cukrászdában, ahol promóció keretében minden forró ital mellé adnak egy szem macaront. Ültem a vájdlingnyi kávém fölött, néztem ki a hideg napsütésbe, és megállapítottam, hogy az élet szép. És azt is megállapítottam, hogy azon a helyen az átlagosnál gyakrabban jutok erre a megállapításra,

Visszafelé pedig bementünk Balatonra, végigmentem a sötét házon, és a kétharmadánál láttam, hogy baj van, sitt hevert mindenütt. És lám: az ajtófélfa mellett takaros egerlyuk nyílt, pont, mint egy rajzfilmben, már csak Jerry egér hiányzott előle. A konyhában irtó nagy felfordulás fogadott, és lelkesen összeszart konyhapult. Kint néztem a még szomorú kertet, a fű között a nagy darab hungarocelleket (a bácsi, aki a fuvet nyírja, derekasan felaprított egy tábkát a kistraktorával, de gondolom nem látta, a szódásüveg szemüvege alig ér valamit), és azt éreztem, ezt már nem tudom csinálni, kinyúvadok így is, így is, így is.

Az én lányom

- Jaj, az A-éknak nagyon tetszik a lakásuk!
- Igen? Mi tetszik olyan nagyon benne?
- Hát az, hogy a ház tetején van... meg hogy olyan otthonos. Mindenhol olyan kellemes kupi van.

Az utolsó mohikán

A hétvégét egy nyugat-magyarországi városban, annak egyik iskolájában töltöttük. A földszinti folyosón, útban a mosdó felé láttam a falakra feltett Akikre büszkék vagyunk tablókat. Odafele menet csak futtában pillantottam rájuk, visszafelé már kényelmesen nézhettem végig a legutóbbi évek kis iskolai büszkeségeit.
És a sok Máté, Anna, Bence, Kata, Milán, Felícia, Csenge, Bálint és Dávid között ott állt az egyetlen, a megkülönböztethető, az azonnal megjegyezhető nevű kisgyerek:
Kovács János. 

nyomot hagyni

A felújítás kétségkívül jellegzetes mozzanata volt, amikor hanyag eleganciával nekidőltem a két hónaps pulóveremben a frissen mázolt ajtónak.

Mert nálunk így megy ez

- Áhhh.... itt esélytelen parkolóhelyet találni.... menjetek be, majd valahol félreállunk. Na, addig lehúzódom, hogy ki tudjatok szállni... Itt jó lesz.
- Figyelj, anya! Gyere! Kiugrási kísérlet!
- Remélem, jobban fog menni, mint Kállaynak 44-ben, kisfiam.

Mindennapi. Semmi különös

Késésben vagyok, kapkodok, indulok, sálam a nyakam köré sikerítem, sapkám a fejembe nyomom. Kulcs, belépőkártya, kesztyű? Kesztyű nincs meg, kártya-kulcs megvan, az idő szorít, elindulok, hitegetem magam, hogy nincs is olyan hideg, kibírom, kibírom.