2018. november 15., csütörtök

Jelentés a daralóból

Tudtam, hogy ilyen lesz. De azt nem, hogy ennyire.
persze soha senki nem ér rá az előre fixált időpontban, az ajtogyártót készületlenül (!!!) érte az őszi két hosszú hétvége, a földhivatal saját korábbi határozatának mondott ellent, és váratlanul visszahelyezte tulajdonba a kettővel korábbi tulajdonost, majd korrigált, de a határozat ellen 15 napig fellebbezni lehet. Tegnap defektet kaptam, és meglett az az okmány, ami miatt nyár végén a kardomba dőltem, és egy hónapja pótlólag megcsináltattam.
Aztán: elkészült iszonyú ütemben a világ legunalmasabb különmunkája, novemberben ismét rövidebb a határidő, és persze decemberben is az lesz. Már üzemszerűen hozom haza a gépem.
Aztán: M. megint nőtt, 190 fölött jár bőven. Vasárnap szétesett a kezében a csap, tegnapelőtt a zuhanykabin. A kisujja nagyobb, mint az én középső ujjam.
B. rém lelkes. Ma a kezébe nyomtam a Lassie hazatért. Fanyalgott, azt mondta, a HP után jobbra számított.
Nem lehetek próféta a saját hazámban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése