2018. január 22., hétfő

Nehéz lesz tanulnunk tőled a példát

Már az előtt hosszú szoknyás bölcsész voltam, hogy bölcsészkarra jártam volna (igen, volt tarisznyám is), de Cseh Tamást nem a középiskolában és nem is bölcsészkaron ismertem meg. Az ismeretségi körömben nem hallgatta senki, gyanúsnak tűnt, nyekergősnek, élvezhetetlennek. Már az egyetem alatt, meglepő módon egy minden szempontból tipikus műegyetemistánál hallottam először Cseh Tamás-dalokat, és az Új Dalokról először, aztán már hallgattam én is, a Fehér babákat, a Levél Nővemnek egyet-kettőt, az Antoine és Desirét - fel sem tudom sorolni, mi mindent.
És voltam a Katonában, hallgattam a Levél Nővéremneket, meg voltam a Bárkában is, ahol nem volt semmi díszlet, csak a már őszes hajú és húsos arcú Cseh Tamás, aki félszeg mosollyal, kicsit sután kiment a színpadra, végigpengette a húrokat, hunyorgott, aztán énekelni kezdett, és pár perc múlva nem a fénytől, hanem csak a fényben hunyorgott, ott állt, de valahol nagyon messze volt mégis, eszköztelenül, egy szál gitárral, de egy pillanat alatt lett Dosztojevszkij, vagy ördög, vagy magyar paraszt, ifjú dolgozó, siratta Horváth Annát, az útra vált jobbik részét, énekelt Áts Mariról, az öreg komcsi apósról, a nagy sárga gongról, halaknak álmáról, Fáskertinéről, a metróról, és persze Budapestről. 

Az emlékkoncerten volt díszlet, voltak kellékek, mindenféle színű reflektorok, és az előadó színészek elmutogatták, eltáncolták, dramatizálták a dalokat. Csak ültünk J-vel, néha végigsöpört rajtunk a fény, és néztük, ahogy előadódnak a dalok, olykor kifacsarva, duettben, megbolondítva, megborsozva, felrázva, nem keverve. Pedig elég lett volna, az elődók egyszerűen kiállnak, és eléneklik.


6 megjegyzés:

  1. Sok dalt szeretek tőle, ez az egyik legjobb szerintem. Bár vannak, akik nem igazán értik/értékelik, de nekem minden alkalommal ugyanúgy tetszik, mint 28 éve, amikor eőször hallottam.

    VálaszTörlés
  2. Nekem is az egyik kedvencem, annyi minden van benne, pedig olyan szimplanak látszik.

    VálaszTörlés
  3. és azt hiszem, ez volt az elso szam, amit hallottam tole, es nem hittem eloszor el, hogy az ove, annyira masnak gondoltam.

    VálaszTörlés
  4. Épp ma mondta valaki, hogy ez az egyetlen száma, amit nem szeret. Sokan megbotránkoznak rajta és kegyeletsértőnek tartják, pedig szerintem egyszerűen csak szellemes, de nagyon.

    VálaszTörlés
  5. Van benne polgárpukkasztás, kétségtelen, de milyen unalmas (és hamis) lenne a történelem, ha mindenkit egydimenziós, dicsőségbe dermedt figurának tekinthetnénk csak, kegyeleti okokból!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azóta kiderült, hogy az illető főleg azért nem szereti, mert azt a feltételezést vallja, hogy Széchenyi nem öngyilkos lett, hanem megölték. Lehet, hogy tényleg így van, de a dal azt az ismeretet veszi alapul, amit nekünk tanítottak.

      Törlés