Meghasonolva

Még a tanév elején egyhangúlag megállapodtunk, hogy menjen M. felvételizni, próbálja meg, lásson ilyet is, persze csak a próba kedvéért, mert úgysem szeretne elmenni az iskolájából.
Így indultunk.
Aztán valahol félrecsúszott. Nem tudom, pontosan hol, de valószínűleg rajtam.
Mert dacára annak, hogy nemérdekesezmég, meg úgysemmúlikrajtasemmi, M-t beírattam két  előkészítőbe, voltunk két iskolában is tájékoztatón, az egyiknek a nyílt napjára is volt szerencsém ellátogatni. És november közepétől elkezdtünk teszteket írni, persze először a könnyebb ellenállás irányába haladva, a magyarokat, aztán a matekteszteket, aztán, mivel kifogytunk a magyarfelvételikből, elkezdtem feladatlapokat gyártani. Egy hete egész kis tanulócsoport gyűlt össze. A legmegdöbbentőbb tanulság egyébként 1) a fogalmazások minősége volt; hogy az - alapjáraton - senkinek sem jutott eszébe, hogy ez egy végtelenül kreatív, szabad műfaj. És az is megdöbbentő volt - ezt már M-n láttam -, hogy milyen hamar képesek érdekesen fogalmazni, ha kicsit foglalkoznak a dologgal.
A másik megdöbbentő dologra a fiam hívta fel a figyelmem az egyik elmúlt évben adott központi felvételi fölött görnyedve - állandóan görnyed - a szövegértéses feladatnál.
- Anya, ezt a szöveget te írtad.
- Dehogy én írtam, kisfiam, ez a központi írásbeli, látod.
- De, akkor is te írtad! Nézd, XY [kiadványnév] ZZZ cím. Te írtad!
- Bakker, tényleg.

Szóval gyűrjük-gyötörjük-nyúzzuk, úgy, hogy mindenki tudja, akit kicsit is érint, milyen állapotban is van a közoktatás. Hogy az iskolai sikeresség nemigen korrelál aztán semmivel a nagybetűsben.

Mégis: rugózik rajta a szülő, izgul a gyerek. Persze már aki. M. épp nem; mivel összeszedett valami takonykórt, nem ment ma felvételit írni, csak csütörtökön megy a pótfelvételire. De csak iskola után, mert a technikaóráról nem akar lemaradni. Főzni fognak ugyanis.