Az nem járt soha buszon, villamoson.
Ha a beszólásokat is zaklatásnak vesszük, akkor nem tette ki a lábát az utcára, nem tekert biciklin.
Zaklattak tízévesen a liftben, tizennégy évesen a Jókai utcai gombfoci szakboltban, találkoztam kamaszként vén perverzzel a Margitszigeten, fiatal felnőttként össze-vissza fogdostak a békávén a tömött villamoson. A liftes embert elküldtem (és visszatekintve, óriási mázli, hogy kiszállt a liftből), a vén perverzt otthagytam. A békávén úgy éreztem magam, mint egy csapdába szorult állat. Azt se tudtam megállapítani, kihez tartozott az a kéz.
Nem gondolom, hogy én voltak a hibás. Sose gondoltam. A liftes sztorinál konkrétan két fonott copfban hordtam a hajam.
A munkahelyeimen nem kerültem ilyen helyzetekbe - azt legalábbis nem számítom zaklatásnak, csak puszta rosszindulatnak, amikor az egyik idősebb férfi kollégám, négyszemközt persze, félreérthetetlenül arra célozgatott, milyen _speciális_ tudásomnak köszönhetően kaptam meg egy jobb állást.
Még az első komoly munkahelyemen, több mint tizenöt éve egy esti műszakban épp kifelé tartottam egy szobából, amikor egy távoli, jól megtermett férfi kollégám meg akarta fogni a tarkóm. Nem sikerült neki. A legközelebbi pillanat, amire emlékszem, hogy be van csukva az ajtó mögöttem, és a kolléga nincs sehol. Szemtanúk segítségével sikerült utólag rekonstruálni, hogy abban a pillanatban, amint a nyakamhoz ért, félrecsaptam a kezét, ráordítottam, hogy ne nyúljon hozzám, átlöktem a küszöbön, és rábasztam az ajtót.
Mivel addig kifejezetten halk szavúnak ismertek meg, eléggé meghökkent mindenki.
Bárcsak tízévesen is így viselkedtem volna. Bárcsak kamaszként is. Bárcsak a villamoson is.
Bárcsak kevésbé nevelnénk engedelmesnek a lányainkat.
Nem az én szégyenem.
Juuuj, a puszit nem tudtam :)) legkozelebb majd vigyazok :)))
VálaszTörlésEs igen, egyetertek az utolso mondatoddal (meg a tobbivel is). Olyan jo lenne ha egy nagyivu parbeszed vagy mozgalom kerekedne ki ebbol az egeszbol.
Rühellem, ha valaki azt hiszi, hogy két mondat után már fogdoshat. És, ha a rühellésnek van fokozata, akkor azt még inkább, ha fogdosást "csiklandozásba" burkolva azt gondolja valaki, hogy úgy "legális". Egy kollégámat egyszer emiatt felpofoztam a többiek előtt - pedig előtte kétszer szóltam, hogy hagyja abba. Híre ment, azóta senki sem próbálkozik. Azt kell mondanom, hogy ez az egyetlen bevállt módszer a tapizás beszüntetésére.
VálaszTörlésA beszólásokat meg le kell nyelni, különben az a szépséges jelző lesz a becenevünk, hogy "fapina". Borzalmas. :(
Az egyetlen kollegám kívül soha, egyetlen ismerősöm sem próbálkozott soha - ezzel irtózatos nagy mázlim van, azt hiszem. A bevételének a tömegben, az ismeretlenek, a fogdosok, a mutogatók - azok sokkal tobben voltak. Egy ideje ki us kérem magamnak, es magasról teszek ra, mit gondolnak. Nem érdekel, az ilyen emberek hogyan könyvelnek el.
TörlésValahogy úgy vagyok mit te, voltak elkerülhetetlen, de szerencsémre komolyan nem traumatizáló érintések, pillantások az életemben, aztán talán felvettem egy páncélt - arckifejezés, pillantás, egyenes gerinc - ami miatt ezek nem jöttek, nem is jöhettek létre többé. Pedig férfiak között dolgoztam sok évig, de valahogy soha nem voltam az a lány, akit fogdosni lehet és csak kacarászik, tiszteletben tartottak ( vagy extrém ronda voltam? :) ) Most is így van, kevés embert puszilok meg és keveset érintek, a masszázst, kozmetikust nem akarom , hatalmas lépés a műkörmös és kibírom. Határozott vagyok és remélem a lányaim is azok tudnak majd lenni.
VálaszTörlésEzek az érintenek éppen nem elkerülhetetlenek. Minél többen kérjük ki magunknak, annál kevésbé lesznek azok. Muszáj beszélni ezekről a dolgokról, mert ezek nem örökérvényűek, csak mi betonozzuk be oket - ha a hallgatást beleegyezesnek lehet értelmezni.
TörlésMinden "bárcsak" kezdetű mondatoddal egyetértek és az előző kommenteddel is. Nem kell hagyni, szólni kell, hangosan.
VálaszTörlés