Köz, egészség, ügy

Még jó, hogy ki van írva az SZTK-ban a vonalnál, hogy kérem, itt várakozzon, így legalább háromméteresre nő a távolság az előtted állótól, akitől előtte három lépés választott el, de mivel szép tisztán beszélt, meglehetős hangerővel, így is pontosan értettem a kérdését, miszerint itt adja-e le, vagy a háziorvosa tanácsára vigye-e el az ÁNTSZ-hez a székletmintáját, ami ott van nála, a zsebében.

Ez az én szupererőm

Nyolc éve hordott cipőm töri fel a lábam.

Unokáink sem fogják látni

Olyan országban szeretnék élni, ahol felelős állampolgárként kezel a gyerekemet oktató _minden_ tanár vagy az orvos, nem leolt, nem rám tolja a felelősséget, tájékoztat és felvilágosít, és nem kérdezi meg - választ sem várva persze, de én juszt is válaszoltam -, hogy mégis, hogyan képzelem.

Március, 25 fok

Ma sikerült elérnie az időjárásnak a számomra ideális csúcshőmérsékletet, nem kell fokozni, kedves 2017, ennyi lesz, köszönöm.

Mérföldkő

M 180 centi kb, a lába 44-es. Végül is nem meglepő, hogy (mivel 30 cm-vel magasabb a korosztálya méretezésénél) nem találunk a gyerekosztályon rá ruhát, hiába 12 éves.

Latinitas viva!

A lányomék színdarabjában (amelyben igen szép nagy szerepet kapott, mert mint az iskolai prózamondó verseny győztesének, nem lehetett neki kis szerepet adni) van két latin mondat.
A lányom szerint a szülők csapkodni fogják a térdüket a nevetéstől.
Amikor megkérdeztem, miért gondolja ezt, magától értetődően felelte, hogy hát mert a felnőttek mind tudnak latinul.
Ki kellett ábrándítanom.

vanitatum vanitas, aka kéménybe, korommal

Tegnap, amikor még mindig a monstre megbeszélés hatása alatt voltam, és karikás szemmel kóvályogtam végig a napon, felhívott egy régi kollégám, hogy véletlenül szembetalálkozott az egyik munkámmal, és felismerte a stílusom (!), és megnézte tényleg én csináltam-e, és tényleg. Gratulált hozzá. 

Jólesett, épp akkor, épp aznap különösen.

Tegnap Horger Antal nagyanyjaé mellett a sápítozó öregasszony szerepében is kipróbálhattam magam

- Szia, anya!
- Szia, cicu! Na, mi volt az SZTK-ban? Mutasd a kezed.
- Begipszelték. Eltört az ujjam.
- Jaj, kisfiam...
- Letört belőle egy borsónyi darab. Az ujjpercnél.
- Jaj. jaj...
- Nincs semmi baj, anya. Még sok ilyen lesz, te is mondtad, Ez a sport ezzel jár.
- Nem fáj?
- De. De már nem annyira. Amikor belenyúltam a labdába, akkor nagyon fájt. Most már jobb.
- És melyik kezed?
- A jobb.
-  Nem fogsz tudni írni?
- Nem. És tornából is fel leszek mentve. Úszni sem kell járnom. Király!
- És akkor az edzés is ugrik?
- Dehogy! Edzésre járni fogok. Három hetet nem hagyhatok ki! Legalább többet tudok gyakorolni a bal kezemmel.

Nem lennék jó tanár

szerettem tanítani, és azt hiszem, logikusan tudok magyarázni a latin igeidőkről, névszó- és igeragozásokról, az igeneves összetett szerkezetekről, be tudom mutatni a történelmi összefüggéseket, az etimológiát, de mérhetetlenül fáraszt, ha valaki nem bírja meghallani egy magyar mondatban a rossz szórendet, nem ismeri fel a képzavarokat, a szöveg struktúráját, jónak tartja a rossz szóvicceket. Ízlésdiktátor vagyok, nyilván.

A logikus érvelés csodái

- Vedd fel valamelyik szétnyúzott nadrágod.
- Szoknyát szeretnék felvenni.
- De ma kirándulni megyünk, az ég áldjon meg!
- Olyan régen volt szoknya rajtam!
- Az erdőben, avarban mászkáláshoz nem lesz jó a szoknya, nadrágot kellene venned.
- De én akkor is szoknyát akarok!
- És ki fog az indulás utáni ötödik percben seggen csúszkálni az avarban? Mert azt szoknyában nem lehet.
- Öööö. Megyek, levadászom a foltos gatyám a fregoliról.

Most minden olyan nehéz.

Valahogy szétcsúsztam, és rosszul rakom magam össze, tele vagyok pattanásokkal, sokat fáj a fejem, ami szokatlan, hamar felkapom a vizet, rosszkedvű vagyok, csak vonszolom magam előre. Az arcom, mint egy buldogé. Nehezen mennek a dolgaim. És nehéz vagyok én is, ami nem is csoda, mert miután jelentékeny összeget költöttem fogyókúrás italporokra, odahaza bevágtam egy zacskó étcsokis aszalt meggyet.

Napom

Reggel még megáztam és fagyoskodtam a biciklin, majd délután az irodaablakból nézhettem az aranyló napsütést.

Nem véletlen

Tegnap fogadóórán voltam. Még sosem láttam ilyen értelmetlennek az iskolai követelményeket, ilyen haszontalan helynek az iskolát.

Jó, hát akkor legyen tavasz

Nem új, hogy nagyon nehezen tudok elengedni dolgokat, most épp a hideggel vagyok így, de annyira, hogy szombat délelőtt még Cs. telefonján, ahol be vannak állítva a korábbi úticéljaink, nézegettem nyálcsorgatva, hogy úúú, Winnipegben még -10 fok van, Torontóban is vastag mínuszok, Churchillben meg egyenesen -30 és szél. de jó lehet ott még van jég.   

És aztán leértünk Balatonra, és odasündörgött egy buci fejű cirmos macska, elhúztak felettünk a kacsák, bíborlott a naplemente, B. pecázott egy bottal az árokparton, és akkor elengedtem ezt a telet, jó, legyen tavasz akkor, ha már annyira akarjátok, jó lesz ez, majd meglátom. 

Most, hogy a jég elolvadt,

és a jégpályák is bezárnak, énnekem különös öröm önti el a szívemet a vizes vb miatt, minden egyes alkalommal például, amikor látom a Duna-parton éktelenkedő álló egykori Dagály fürdőt Duna arénát, ami bizonyára készen van, bár néhány napja még ezt a képet lőttem róla,

és nagyon örülök, mert ahogy az olimpia pártolói mondták, attól fognak a gyerekek sokat sportolni, ha Magyarországon van egy világverseny, és ha olimpia nem is, de itt lesz nekünk ez a vizes vb, és én ugyan nem vagyok már gyerek, de talán ezért szeretek úszni is, illetve csak szeretnék, mert a vizes vb-n kívül már csak annak örülnék nagyon, ha lenne egy nyomorult nyitva tartó uszoda a környéken, mert sajnos a vizes vb miatt az összeset felújítják egy időben, még szerencse, hogy a megértésemet köszönik.