Arra jutottam, hogy nem nyaralunk itt szigorúan véve, hanem élünk, felvesszük a két héttel ez előtti ritmust, járunk bevásárolni, szódáért meg piacra is, főzök és hallgatjuk a kosárlabda puf-puf-puffogását a ház mögül, megjöttek a kismacskák is, van belőlük négy, még nagyon félnek ugyan, de a kaját, azt persze elfogadják, sőt reggel egy méretes patkányt terített az anyjuk kedves gesztusként a kerti csaphoz, sütöttünk ma is pitét a kicsikkel, kaptam a szomszédból öt kiló szilvát, a ház mögé meg felcsíptettünk ruhaszárító kötélre egy egérrágta, ezért félbe hajtott lepedőt, és arra vetítünk, és ahogy kavartam ma a bíborszín lekvárt, hátul meg a recept szerint finoman gyöngyözött a befőttek mellett a nagy kék lábosban a víz a nedves dunsztnak, arra gondoltam, most teszem el én is ezt, hogy majd erre fogok emlékezni, hogy szakad rólam a víz, kinn neszel az eső, és hogy ez volt az a nyár, amikor Borinak hiányzott mindkét felső metszőfoga, és elképesztő cukin volt pösze, hogy lehoztunk egy hernyót, akit Marci javaslatára Csöpinek neveztünk el, és Csöpi öt nap múlva a bebábozódás mellett döntött, és mindennap esik egy kicsit, és Bori megkérdezte, hogy a nagypapa tényleg tud-e szteppelni (nem), és Cs. komolyan elkáromkodta magát a helyi McDonaldsban, és amikor megkérdeztem, mi a baj,felpillantott a telefonjából, azt mondta: a francba, nyertem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése