Tegnap még panaszkodtam volna

Majdnem két hónap után jutottunk le újra Balatonra, mert vagy kosármeccs volt, vagy születésnap, vagy egyéb bokros teendô, vagy ha nem, az esô szakadt. És mit ad isten, lementünk, és hamarosan a nap is kisütött, még zöldelltek a fák, Marci kispajtása is megjelent, meg persze az összes macska a  szomszédból, és piacolni is voltunk, vettünk mindenféle kolbászt a szokott helyrôl, meg gesztenyét hatszázér', meg fôzni való kukoricát, és ott volt, akiért F-ra tulajdonképpen mentünk, a méhész bàcsi is, úgyhogy vettünk fahéjas repcemézet meg bodzás akàcot meg gesztenyemézet is, és már hazafelé pedzegetni kezdtem volna, hogy a legszívesebben maradnék, és ha tudom, higy a Pestre szakadt kispajtás is lejön, akkor bizony máshogy szervezem ezt az ôszi szünetet, különösen a múlt hét után, amikor komolyan megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy mégse errôl a munkahelyrôl fogok én nyugdíjba menni, mert nem éri meg nekem ám a hascsikarást még tízhavonta egyszer sem még ez a munka sem, pedig egyébként igazán nem lehet rá panaszom, de borzasztó látni magából kivetkôzni meglett középkorú férfiakat, amint kicsinyes módszerekkel, nyilvánvaló ürügyekkel esnek egymásnak, megvívni az alfahím státusért, és simán megtoldják 3-kor még három órával a munkaidôm, hogy szervezhessem át valamelyik hadra fogható rokon délutánját, ugyan ugorjon egy óra múlva a Boriért, Marcit meg hozza el hat után a kosárcsarnokból. És tegnap délután az aranyló napsütésben éreztem, ahogy lassan kiszáll a zsigereimbôl ez az egész elátkozott múlt heti lapzárta, és már nem zavar az otthon hagyott rumli meg az öt kiló feldarabolt, de megpenészedett, hát soha be nem fôzött paradicsom meg az összes tervezett, de soha be nem teljesített konyhai elképzelés, poros szekrénypolc, elöl lévô nyári ruhák és rövidnadrágok, az egy hónapja nyeszergô bal biciklipedálom, a rengeteg fél pár zokni és a konyhában kiirthatatlannak bizonyuló muslicák, a garázsban immár eposzi méreteket öltô rendetlenség. Úgyhogy teljesen kiegyensúlyozottan gereblyéztem, míg Borcsi sarazott, aztán nekivetkôztem,  hogy kipucoljam az ereszcsatornát, és ki is pucoltam, csak sajnos az elsô öt percben hónaljig összesaraztam magam, hát nem akartam felhúzni hosszúujjút, nehogy összesarazzam azt is, úgyhogy még tegnap este 6-kor borongtam azon, hogy haza kell jönnöm, 8-ra úgy megtaknyosodtam, hogy éjjel még aludni is alig tudtam, reggelre meg mintha kötôtûkkel tömlödtek volna vattát a homlok- meg az arcüregembe az orrlyukaimon át, és azóta nem is kívánok mást, mint ágyban, párnák közt olvasni tovább az aktuális szerkesztésemet, úgyhogy könnyedén intettem búcsút a balatoni hálózsákoknak, és most is csak azt várom, hogy lejárjon a mosógép benne Marci aláruhájával, amiben holnap edzésre megy, és kiteregetek, hogy reggelre a ruha megszáradjon, és utána végre engem is várnak a párnák, a paplan meg a korrektúra.