2015. október 13., kedd

A f-i egészségház erős riválist kapott

Tegnap nem időztünk öt órát, mint a f-i egészségházban, amivel azóta riogatjuk egymást, de nem is tört el Marci lába, bár egy ideig üldögéltünk diagnózis: külső bokatörés feliratú papírossal a folyosón. És ha rajtam múlt volna, hát még most is ott üldögélünk, mert én, a naiv, mivel az asszisztensnő direkt felhívta a figyelmem, hogy a röntgenről számítógépen küldik át a felvételt a sebészetre, azt hittem, hogy a beutalót is számítógépen küldi át a sebészet a röntgenre, de nem a 21. században élünk, nem lehet mindent egyszerre, ugye.
Úgyhogy még szerencse, hogy Marci, akinek gratulált a sebész a dagadt és véraláfutásos lábfeje láttán, elsántikált a röntgenpulthoz és talpraesetten rögtön be is adta az ott üldögélő fehér köpenyes asszonynak a beutalót, mert utána valóban szólítottak röntgenre, és valóban meg is röntgenezték, és akkor visszamentünk a sebészetre, kiadták az ambuláns lapot, rajta a fractura nem látható megállapítással, és már szedelőzködött az sztk teljes személyzete, úgyhogy sprinteltünk mi is, és végül is 2 óra 20 perc alatt végeztünk, de hiába sprinteltünk, mert a szomszédos patikába már nem engedtek be bokarögzítőért. 

8 megjegyzés:

  1. jaj :( szuper persze, hogy ennyit javítottatok az időtökön, de azért mégiscsak nagyon rossz ezt olvasni :( ha nincs a közeletekben más vajákos asszony, akkor mondom, hogy a fekete nadálytő krém ilyen esetekben csodákra képes (de azért idő kell annak is)

    VálaszTörlés
  2. Edzésen tett szert erre a sérülésre? Gyúgyuljon gyorsan az a boka!

    VálaszTörlés
  3. köszönjük, Marci meccsen sántult le, de azért végigjátszotta azt is, meg a rá következôt is derekasan. én igazság szerint el se vittem volna orvoshoz, mert úgy szökellt elôttem úton a rendelôbe, mint egy gazella. éppen ezert nem gondoltam, hogy eltört, és nagyon betojtam, mikor az orvos törést diagnosztizalt. és persze örülök, hogy nem tört el :)

    VálaszTörlés
  4. Igen, most az a gond, hogy a bokavedos labat feltorte a cipo :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha egyszer a sodrás beindul...
      Mindkét fiam kosarazik. Láttam már kifordult térdet ( nem velünk történt ), felhasadt szemöldököt és ez csak ebben az alig megkezdett szezonban. Ill. a kissebb fiam elhagyta az eslő metszőjének egy darabját - tíz év múlva talán már látni sem elhet, nem olyan vészes.

      Nem veszélytelen sport, az biztos - csak ezt szerettem volna kibökni.

      Remélem ezzel Ti is, mi is letudtuk a bajokat. Jobbulást!


      ...és a szuperhősök lötyögtethetnek, gondolhatnak fura dolgokat, mindig megbocsátjuk nekik!

      Törlés
  5. uuuhh, kifordult térdet nem láttam (és remélem, nem is fogok). Énnekem eddig egész békésnek tűnt,a kosár főleg a hoki után, ahol védőfelszerelés nélkül ugyan a jégre sem mehettek föl, de rossz volt nézni, ahogy az öltözőben mindenki kalimpált a korcsolyájával.

    Tőletek is elvárja az odaadást, a vért meg a fél vesét a kosárgyesület?

    VálaszTörlés