Marci a tulajdonneveket tanulja

- Husi! Huuusiiii!
- Anya, hallottad, hogy mit kiabált az a kisgyerek?
- Hallottam, kisfiam. Szólt a barátjának.
- De anya, hogy hívják azt a szerencsétlent? Milyen név az már, hogy Husáng?

"Elkezdődik az alakváltozás"

Honnan származik a fenti idézet?

1) A Magyar Méztermelő c. méhészeti szaklapban olvasható, a méhek egyedfejlődésével foglalkozó tanulmányból;
2) A Bolygó neve: Halál c. sci-fi forgatókönyvének rendezői utasításjegyzékéből
3) Elhangzott az iskolaérettség témáját veséző óvodai szülői értekezleten az egyik pedagógus szájából.

Nyelvtan négyes ide, nyelvtan négyes oda, ez váratlan volt

Marci: - De szép tiszta a kád! Ki mosta ki?
Én: - Én.
Marci: Én? Én nem. Ja hogy te, anya...

Mit eszik a japán?

Martine-nak szeretettel

Szereti az angol a véres bélszínt
békacombot falna ebédre a gall
lebenwurstot majszol Hanzi, a német
szalonnázik büszkén a hetyke magyar.

Steaket nyammog Jockey,  a dallasi mágnás
rizsen él szinte Kínában a nép
a knédli a kedvenc a Vencel téren
szereti a sajtot a svájci, ha kék.

Ahány ország, annyi konyha - tartja a mondás
most azonban, bloggerek, azt tudni volna jó
körömpörkölt, mákos tészta, tepsis krumpli -
mi lehet egy japánnak az ínyére való?

Az új korcsolyám

Akárhogy is sír az ember, előbb-utóbb mégis kifújja az orrát - amint hazaértünk, én is nekiálltam korcsolyákat nézni a neten. Milyen legyen? Klasszikus hokikori? Puha cipős? Olyan, mint volt? Fiús? Uniszex? Nőies?

Végül is mindegy lett, melyiket választom, mert - a történelem ismétli önmagát, ugye - apukám egy barátja, egy (másik) válogatott hokijátékos jóvoltából lett korcsolyám. Ezúttal vadonatúj. 

Gondoltam, magányosan próbálom ki. Múlt pénteken ki is bicikliztem az önkormányzat által fenntartott egyik kis jégpályára, nagy üggyel-bajjal kifűztem (sokkal több a lyuk) a korcsolyát, felvettem, meghúztam a pertlit, és rámerészkedtem a jégre, görcsösen markolva a palánkot. 

Aztán óvatosan megpróbáltam csúszkálni. 

Nem ment. 

Tovább araszoltam, még mindig kapaszkodva. 

Még mindig nem ment. 

Már fél kört is megtettem, mire el mertem engedni a palánkot. 

De még mindig nem ment. 

A bal bokám ide-oda bicsaklott, hiába próbáltam haladni, nem csúszott a korcsolya az istennek sem. Oldalra kacsázott a lábam, ide-oda dülöngélt a lábfejem. 

Próbálkoztam tovább.

Nem ment.

Visszaevickéltem a palánkhoz.

Csak a régi jó korcsolyával tudtam, mással nem, kezdtem siratni megint a régi korit. Mert még annyira sem tudok korizni, amennyire gondoltam (igazából tényleg nem tudok, még a fékezés sem megy). Nem ezt a kabátot kellett volna felvennem, a röviddel ügyesebben mozgok. Most meg a bokám sem tudom egyenesen tartani, rossz ránézni a lábamra, hogy néz ki----

és ekkor megláttam. 

A fehér vékony műanyag élvédőt a bal korcsolya élén. Épp hogy csak elvált a színe a jég összekaristolt felületétől. Fél kézzel a palánkba kapaszkodva óvatosan felemeltem a lábam. Leügyeskedtem a pengéről az élvédőt, és zsebre vágtam. 

Előre-hátra megmozgattam a lábam a jégen, aztán lassan eltoltam magam a palánktól. A korcsolya simán, akadálytalanul siklott, a lábfejem egyenesen állt. Nekirugaszkodtam, és onnantól már jöttek vissza a mozdulatok, ment minden, ha nem is úgy, mint a karikacsapás, de úgy, ahogy nekem menni szokott.  

A régi korcsolyám

A korcsolyám se nem volt új, se nem volt régi. Igazából persze régi volt, nagyon is, csak épp nem kívánkozott jelző elé. Ez volt a korcsolyám, és kész. Eszem ágában sem volt lecserélni.

A korcsolyámat 1987-ben kaphattam, karácsonyra. Nagyon szerettem volna egy menő korcsolyát, sokat jártam akkoriban a műjégre, a zsebpénzemet is bérletre költöttem nagyrészt, és mivel nem volt más, anyukám lengyel gyártmányú műkorcsolyáját vittem. De borzasztóan szerettem volna egy hokikorit, egyrészt mert azokkal az elülső fogakkal folyton megbotlottam, másrészt meg szerettem volna egy saját korcsolyát.
Elég rosszak voltak az esélyeim. A szüleim nem költöttek olyanra, ami nem volt _feltétlenül_ szükséges. Jó volt a fehér műkorcsolya a lábamra? Jó volt. Tudtam vele korcsolyázni? Igen. Hát akkor?

Az a karácsonyunk nagyon zaklatott lett - talán mégis 1988 volt? Anyukám nagyon megbetegedett, épp hogy hazaengedték a kórházból karácsonyra, a papám szerezte be az ajándékokat. Mint utólag felfejtettem, egy barátja, egy volt hokijátékos szerezte a korcsolyát: már használtan került hozzám, öntött, fehér, már ütött-kopott fűzős Roces. Hokikori. Imádtam. Hiába nyomta kicsit a lábamat, hiába volt tele karccal, a korcsolya jött velem, amikor elköltöztem otthonról és utána az új lakásba is. A műjégre egyre ritkábban jártam, de a korcsolya várta velem a telet. Amint befagyott valamelyik nagy tó, mentünk korizni. Marcit babakocsiban tologattam a Velencei- meg az Omszki-tavon 2005-2006 telén. Nekiindulni a jégnek, előttem csak a másik part: az az igazi szabadság.

A korcsolyám épp hogy megérte 2015-öt: január elején, mikor Marci kedvet kapott a korcsolyázáshoz, kölcsönadtam neki. Levettem a korit, és ráadtam Marci úgy egy-másfél számmal nagyobb lábára. Amikor indultunk volna vissza a kocsihoz, először azt láttam, hogy Marci ész nélkül feszíti szét a korcsolyacipőt, anélkül, hogy a fűzőt meglazította volna. Másodjára odapillantva már azt is észrevettem, hogy a műanyag végig berepedt, a fűzős résztől kezdve végigfutott a korcsolyán a repedés egészen az oldaláig. Szegény Marcinak nekiestem először, hogy tönkretette a csaknem harmincéves korcsolyám, de aztán láttam, hogy a másik kori, amit el sem kezdett kifűzni még, az is hasonlóan gyászos állapotban van.

- Elfáradt az anyag - mondta Cs., amikor bekászálódtunk a kocsiba. - Öreg volt már.
Marcitól bocsánatot kértem, de a korcsolyát megsirattam. Itt van a garázsban most is. Még nem volt szívem kidobni.

A helyzetet magyarázza, hogy karácsony előtt sok Bëlgát hallgattunk a gyerekekkel

Karácsonyi emlék

- Bori, díszítsd a fát!
- Maaaajd mindjárt...
- De gyere, Borika, látja ám az angyal...
- Neem láthatja!
- Nem? Miért nem?
- Mert ötéves volt, amikor Kálmán megvakíttatta.
- Mit mondasz? Anya, a Bori azt hiszi, hogy III. Béla az angyal! Azt hiszi, hogy Vak Béla hozza az ajándékot!

Ráfordulós

Zökkenősen, zötyögősen fordulunk rá 2015-re. Ha végignézek 2014-re, csupa jó dolog jut eszembe, pedig közben nem volt felhőtlen a közérzetem. 

Először is rengeteget utaztunk. Álltunk három földrész három tengerének/óceánjának partján (kettőben merültünk is). Hát igen: erre költünk a legtöbbet - és a legszívesebben. 

Rengeteget dolgoztam. A két kiállítás és a számon nem tartott folyóiratcikkek mellett megszerkesztettem egy csomó könyvet (a napi nyolc órás munka után). Ezek azok, amelyek meg is jelentek, sok átcsúszott aztán 2015-re. 

Végül is olyannyira felidegesítettek, hogy otthagytam az Akadémiát. A sors iróniája, hogy míg én eljöttem, és marasztaltak, a főnökömet kirúgták (ahogy az ősz hajú úr fogalmazott: nem volt egyértelmű vezetői szándék a főosztályvezető úr véglegesítésére, gondolja meg, kedves bv., nem maradna-e mégis, sajnálnánk magát). A kollégáimat nagyon szerettem, és nagyon hiányoznak; jelenleg egy nagy szakmai ázsiónak örvendő ember a főnök, remélem, sikerül neki normális irányba billenteni a dolgokat, bár vannak kételyeim.

A jelenlegi munkahelyemen, a régi-új épületben régen látott ismerősök ugranak a nyakamba. Örülnek nekem. Fiatal/fiatalos, normálisan öltözött emberek jönnek-mennek a lépcsőházban, mindenki tegeződik, nyoma sincs annak a feudális magatartásnak, ami miatt haptákba vágta magát a biztonsági őr, ha bevonult egy nagykutya. A munka meg: ismerős. Jó. Nem kell valótlan dolgokat leírnom, vélt vagy valós sérelmekre, politikai érzékenységre tekintettel lenni. Nem jutalom és nem büntetés, ha valakiről születik cikk vagy éppen nem. 

Bonbonoztam sokat, főleg az év végén, már volt, hogy barátnőkkel is. Kaptam gyönyörű Zila-tortaformákat, csináltam nagyon klassz tortákat. Az e témában elhangzott két kedvenc mondatom:

1) Nagyon kedves, de én ilyet nem ehetek. (...) Óh. Hát ez nagyon finom. És nem is édes! Azt hiszem, veszek belőle még egyet. 

2) Nem kérek tortát, köszönöm, nem. Karácsonykor úgy telítődtem az édességgel. Hú, hogy ez ilyen? Adjatok már nekem is egy tányért.

Küzdős év volt, de végül is nem hiába küzdöttünk.

Jól vagyunk. Jól. Jól. Jól.